fogadalom

Az lesz a jellemző az új évben, amit az első napon csinálunk?
én mosni, főzni, lomolni, takarítani fogok sokat, mert szeretném, ha ebből rendszer lenne :)

karácsony második napja

pont elég a receptre felírt két óra, úszás, szauna kétszer, ázómedence és az újdonság, a felújítás során andalító fényjátékú mozaikkő nyugágyassá vált gőz, a tömeg akkorra, hogy több idő kényelmes nem is lenne
holnap irány a Dunántúl és sok-sok lelkierőre lesz szükség

Lukács

nekem a karácsony....

....egy vagy kettő vagy három nap vagy egy hónap vagy még több, ahogy visszatekintek a hátam mögött hagyott  évekre; különösebb menü, helyszín, szertartás szabályok nélkül, illeszkedve a körülményekhez, lehetőségekhez, mert igyekszem komolyan venni az élethosszig tanulást és leülepedett már a vizsgaanyag, hogy nem várok tőled el, és próbálgatom a csatornákat, hogy érezd, számolhatsz velem

Boldog karácsony

15-e óta mondom, mondogatom búcsúzáskor, hogy boldog karácsonyt és viszonzásképpen addig-addig kaptam vissza, hogy teljességgel el is hiszem :)
Boldog karácsonyt!

december 17.

ne, most ne figyelj ide, majd elolvasod, ha ráérsz, vagy majd egyszer, ha kedved lesz, oké, kedved az van, de stócokban áll körülötted az ezmegaz, meg nyomasztanak az amazok és különben is, azmegazis arra vár, hogy majd te......tudom, most ne is figyelj ide, azért jó az írás, mert azzal úgy is tudok hozzád beszélni, ha nem figyelsz ide, a válaszra ráérek, majd, ha egyszer odajutsz, most csak élj.

fotó: Dóczi Zsóka

VII.

Hálát adok az önazonosságért, és mondok is egy példát: második hete nyűglődőm a náthával, köhögéssel, nem tudok semmi házimunkát megcsinálni, máskor meg lusta vagyok bármi házimunkához, az eredmény ugyanaz, nem történik semmi olyan, ami házimunka.

karácsonyi élményajándék

mesélem, hogy takarítani fogok(unk), van már hozzá cselekvési terv, mert ezt a kifejezést egy ideje jobban szeretem, mint a listát. de nem karácsonyit, teszem hozzá, mert olyat én nem, elvből nem, sem tavaszit, sem őszit, sem születés-és alkotmány napit, azért kell takarítani, mert régen esett meg az esemény, ha a tartalom mélységét nézzük, nem csak a felszínét most végre.

-ablakpucolás
-galéria rend, hogy hely legyen a biciklinek
-galéria alatti könyvespolcokon, körül rend, ha hozzáférhető lesz (lásd előző pont)
-a többi könyvespolcok rendberakása (azok hozzáférhetőek, csak ijesztően nagy a kupijuk)
-konyhaszekrények kívül
-no jó, konyhaszekrények belül is
-mosogató és körülötte
-tűzhely és körülötte (gumikesztyű és egyéb védőfelszerelés beszerzését nem elfelejteni)
-szemetesek (no comment)
-bejárati ajtó (legkönnyebb, ez lesz a jutalomfalat)
-előszoba fal (kabátok, cipők, sálak, egyebek) (második jutalomfalat, már kilomoltam a nagyját hirtelen felindulásból)

idén lehet, hogy módosítok az elvemen, és mégiscsak karácsonyi lesz ez a takarítás, ha karácsony, akkor ajándék, tessék, lehet választani, ki melyik élményajándékomat választja?

VI.

Hálát adok, hogy minden rosszban van valami jó és nem minden jóban van rossz.

A tengerben élnek krokodiliok

Eniatollah Akbari igaz története

"...mindig kell legyen az embernek valamiféle vágya, mely ott lebeg a szeme előtt, mint szamár előtt a répa, merthogy a vágyak teljesülése utáni sóvárgás adja az erőt, hogy felkeljünk reggel, és ha van egy vágyad, bármi is legyen az, ami ott lebeg előtted, a homlokodtól épp csak egy arasznyira, akkor már érdemes élned..."
*


...

"...a buzul-bázi nevű játékhoz a birka talpcsontjának egy darabkája szükséges, amit előtte persze ki kell főzni. A csont nagyjából kocka alakú, ám göcsörtös felületű, s tényleg úgy játszottunk vele, mint a kockával szokás, vagy mint a golyóval. Ezt a fajta játékot a mi vidékünkön egész évben játsszák, míg a sárkányreptetés inkább tavaszi vagy őszi foglalatosság, a bújócskázás meg inkább télre való. Még jól is esik abban a nagy hidegben, ami mifelénk van telente, a gabonazsákok között, takarókupacok alatt vagy sziklák mögött a többiekkel összebújva kuporogni....."
*


"...Amikor ezt megtudtam, egy sarokba kuporodtam, két szék közé, le a földre és az járt a fejemben, hogy gondolkodni kellene, és az már nagy dolog, ha az ember tudatában van annak, hogy gondolkodnia kell, ahogyan a tanítóm mondogatta folyton. Csakhogy nem találtam gondolatokat a fejemben, valami erős fény elvakított, nem láttam semmit, mintha a napba néztem volna."
*


"-mesélnél még valamit Afganisztánról?
-mit?
-édesanyádról vagy a barátaidról, a rokonaidról, arról, hogy milyen a hazád?
-nem szeretnék róluk beszélni, és a helyekről sem szeretnék. Nem fontosak. Az események, azok a fontosak. A történet fontos. Ami történik, az változtatja meg az ember életét, és nem az számít, hogy hol és kivel esett meg."
*


-Mennyi idő telt el az utazásod kezdete óta?
-Tizennyolc hónap. Igen, azt hiszem, tizennyolc hónap.
-És, mint mondtuk, tízévesen indultál el.
-Igen Fabio, így mondtuk. Még ha nem is tudjuk pontosan.
-És melyik évszakban érkeztél Iránba?
-Tavasszal
-Remek. Legalább az időpont biztos.
-Nem, Fabio. Semmi sem biztos.
-Az idő mégiscsak az. Ugyanolyan sebességgel telik a világ bármely pontján.
-Úgy gondolod? Tudod, Fabio, én ebben nem lennék olyan biztos.
*


"-Minden simán ment? Láttál rendőröket?
-Nem láttam senkit. Minden jól ment.
-Féltél?
-Hamid egy pillanatra félbehagyta a rizses- és babos-dobzok egymásra tornyozását. Mozdulatlanul állt. Sosem félek, mondta. És mindig félek. Már nem tudom megkülönböztetni e két dolgot egymástól."
*


visszatoloncolás: " Úgy borítottak ki bennünket a határ túloldalára, mint ahogy a szemétszállító teherautók öntik a szemetet a lerakóhelyre. Egy futó pillanatig arra gondoltam, hogy nem fordulok vissza, hanem inkább folytatom az utat nyugat felé; nyugatra volt Nava, az édesanyám, a nővérem és az öcsém, keletre Irán, újra a bizonytalanság, a szenvedés és minden más. Egy pillanatra átfutott rajtam a gondolat, hogy hazamegyek."
*

Figyeltünk és hallgattunk. Azok elbeszéléseit hallgattuk, akik elindultak, és visszajöttek. És olyanokról is hallottunk, akik soha nem tértek vissza, az utastársaiktól, akik talán csak azért élték túl az utazást, hogy megosszanak velünk egy csomó borzalmas történetet. Azt kellett gondolnunk, hogy a kormány készakarva hagy életben minden karavánból egy-két embert, hogy azok elrettentsék a többieket. Egyesek megfagytak fent a hegyekben, volt akit a határrendőrség gyilkolt meg, mások a tengerbe fulladtak a török és görög partok között.
*
"Íme, egy jó tanács: ha életed során úgy adódna, hogy menekültként kell élned, keress egy parkot, a parkokban mindig történik valami jó."

mai info: Könyvudvarban 390.-
 

 

ágykabát

tegnap este erős náthás, hidegrázós állapotomban nagyon büszke voltam magamra, szót mentettem. kimentettem a feledés homályából egy szép magyar szót azzal, hogy eszembe jutott és magam elé motyogtam, miközben keresgéltem a polcokon azt a ruhadarabot, amit egy turkálóban vásároltam és mindezidáig hordtam kardigánként, melegítő fölsőként, háziruhaként és most végre rájöttem, hogy ez a halvány szürke alapon apró rózsaszín virágos, rózsaszín paszpólos elöl gombos ruhanemű nem más, mint ágykabát. azt hittem, ezt a műfajt nagymamámmal együtt temettem el. a városival. aki sok nappalt is ágyban töltött. és hogy ne hálóingben fogadja az esetleges vendégeket, ezek mi vagyunk vagy a szomszéd Gelsei néni, volt neki szép, színes ágykabátja. kívül fényes, szikrázó anyag, belül meleg, bolyhos. ez akkoriban volt, mikor nem 25 fok volt az alapfűtés a lakásban, mikor a pincében tárolták a szenet, a fát az emeletes házakban lakók is. ekkor volt nappalra az ágykabát, éjjelre a vizes palack. forróvizes. ami hamar átfűtötte a dunyhát és olyan lett, mint egy igazi kemence. csak a dunyha nehéz.
aztán ma rákerestem a neten, van egy cég, ami ágykabátot kínál, szépet, bár nem színes, szikrázó, fényes, de belül biztosan meleg. vajon tetszene nagymamának?

V.

Hálát adok a hétköznapokért, segítenek érezni az ünnepet.

IV:

Hálát adok, hogy mindig van valaki, aki meghallgat. Elvégre is én mindig itt vagyok.

III.

Hálát adok, hogy ha viszket a hátam közepe (és mostanában ez sűrűn előfordul), bármelyik pontját tudom vakarni saját kezekkel. :)

II.

Hálát adok, hogy bírhatóan fájdogál a csuklóm, ellentétben a derekammal, ami többnyire nagyon, és próbálom megfigyelni, hogy helyzetadja-e, mikor nem akaródzik meghajolni, vagy fogjuk simán a meszesedésre, mert azt a röntgensugár is látta már rögtön felnőttkorom hajnalán.
talán itt a magyarázat: http://www.holmi.org/2014/07/nadasdy-adam-hinaros-arcok

 Csak lassan jöttem a felszínre fel,
odahagyva mélységes mély hazámat.
Száraz vagyok és sós és napsütéses,
villan fehér fogam. Ez csak a látszat.  -Nádasdy Ádám-

Búcsút akarok

Ha ilyen a búcsú, én akarok még, még és még!!!!

Ilyen feszes dramaturgiájú, gördülékeny szerkesztésű, mestereket, mesterműveket felvonultató színházi előadásokat, mint ez a Holmi búcsú, ahonnan szellememben, kultúrámban, arc- és rekeszizmomban erősödve távozom és az utcán fennhangon emlegetjük, hogy ki olvasta fel még annál is jobban a saját írását, hogy igazából mindenki rohadt jól olvasta fel, és majd' kilógott a két, azaz a házigazda Bálint Andrással együtt három színész, aki a távollévő alkotók írásait adta elő. (Mert persze Mándy, Petri, Székely János, Nemes Nagy nem jöhet, de Rakovszky, Tóth Krisztina, Tandori?)

Aztán már otthon jön az érzés, hogy ez egy búcsú volt. annyira igazi búcsú, hogy maga Réz Pál=Holmi is telefonon szól, tegnap elesett és megütötte a lábát, együttérző aggodalmunk jeléül mély hangon búgunk mi nézőtér, majd tapsolunk.

És emlékeznek és idézik fel nekünk a 25 évet tovább Radnóti Sándor, Závada Pál, Várady Szabolcs. Én Váradyt mindig is becsültem, kedveltem és miatta (meg Latorért) néztem a Lyukas órát, de nem tudtam hogy egy showman is és hogy ennyire jó a humora. Závadáról hallottam, hogy szerény, de hogy ennyire és nem ál-, hanem valóság, azt most tapasztaltam igazán, nem írom le a példát, mert nem. De figyeljünk továbbra is oda rá.

Spiró novellát hozott, (persze egy olyat, mely végig, aztán az utolsó sora meg sőtpláne odaüt, mármint nem oda, hanem ide, be,) és hallgattuk Kocsis Zoltán Schumannját és még azokat is mind, akik a képen fel vannak sorolva.

Kőrizs Imre sorait pedig a tükrömre írom: 

"...és nektek, középkorúak, akik fölfelé már csak a korfán haladtok,

és akik ilyen minőségetekben lehet, hogy nem is léteztek,
mert a fiatalság és az öregség között talán nincs is semmi,,,," 

mert végre megmagyarázta nekem, hogy hol és mibe vagyok és milyen egyszerű lesz holnaptól az egész: felébredek és eldöntöm, fiatalon vagy öregként töltöm-e a napot, mert az mindkettő legalább valamilyen.

http://www.holmi.org/2010/06/korizs-imre-balnak-nyomaban

I.

Hálát adok, hogy levágattam és átszíneztem a hajam aznap, melynek estéjével új korszak nyílt életemben. Összecsomósodtak az életszálak, de új külső pislant vissza a tükörből, míg megszokom, a gubanc is természetes lételem lesz.

Tévedésnek hármas úta,
Útam itt ez volna hát,
Melyen éltem sugarát
Fölkeresnem Ilma mondta.
A közép a biztos út,
Oh, de melyik nem közép itt?
Melyik az, mely célra jut?         - Csongor (Vörösmarty) kérdése a 2. felvonás elején,

melyre egyszuszra meg is felel -

Itt egymásba összefutnak,
Egy csekély ponton nyugosznak,
S mennyi ország, mennyi tenger
Nyúlik végeik között!
Vagy tán vége sincs az útnak,
Végtelenbe téved el,
S rajta az élet úgy vesz el,
Mint mi képet jégre írnak?

Camino

Minden országot bejártam,
Minden messze tartományt,
S aki álmaimban él,
A dicsőt, az égi szépet
Semmi földön nem találtam.
Most mint elkapott levél,
Kit süvöltve hord a szél,
Nyugtalan vagyok magamban,
Örömemben, bánatomban,
S lelkem vágy szárnyára kél.

Elkaphat ez a csongori nyugtalanság, ha néhány messze tartományt bejártál és akkor is, ha néhányat kihagytál, és lehet ez olyan erős, hogy jujjezkibírhatatlan és mehet jófele, termékenységbe és mehet beletörődésbe, lemondásba és lehet belőle örök vágyakozás. Persze, ha már minden országot bejártál, akkor ez ciki, mert ott igazán megtalálhattad volna a dicsőt, meg az égi szépet, de ezen nevess és ne hidd el.

Szép ez a képesség, hogy bár egyre szűkülő fiókokba gyűr(ne) bennünket lelkünk elemzését is alapul véve a tudomány, de az nem hagyja magát. Itt rohangálunk típusok, képességek, attitűdök, és keresünk, kutatunk, kritizálunk, elvárunk magunktól, a világtól, csalódunk, kétségbeesünk, létezünk ki-ki sémásan, vagy mérési hibahatárban.

Jósolok: Hm, hm "nyugtalan vagyok magamban",  ez bizony a változás, változtatás lehetőségét jelzi, itt az idő, hogy átérezd, átgondold, miben is vagy, helyeden-e, a megfelelő környezetben, a megfelelő társakkal az utadon. Mert az kanyarog, kavicsos, lápos, hegyvölgyes és fújhat a szél, szúrhat a nap, a te utad az.

Jövök párhuzamodban vagy valamely kereszteződésben elsőbbséget adok.

Minden országot bejártam,
Minden messze tartományt,
S aki álmaimban él,
A dicsőt, az égi szépet
Semmi földön nem találtam.
Most mint elkapott levél,
Kit süvöltve hord a szél,
Nyugtalan vagyok magamban,
Örömemben, bánatomban,

S lelkem vágy szárnyára kél.        -Csongor belépője Vörösmarty Mihály Csongor és Tünde                                                                            színjátékának legelején-

De nincsen

Ez a válaszom, a minap látott filmre, a VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan címűre,

 http://www.port.hu/van_valami_furcsa_es_megmagyarazhatatlan/pls/w/films.film_page?i_film_id=148749

de azért mivel ráérek, kifejtem: teljesen természetes a film iránti óriási érdeklődés és a siker (azért zárójelben megjegyzem, hogy a vetítés 3. hetében egy art mozi matiné vetítésén a nyolc nézőből egy hatvan év fölötti pár -stílusosan- a 60. perc körül hangosan méltatlankodva elhagyta a termet, mi maradékok büszkén végignéztük és nem bántuk meg :) ), mert az alkotók szerintünk szép jövő várományosai, rálátnak a világra (beleértve önmagukat), gondolnak arról valamit (beleértve önmagukat) és meg is tudják fogalmazni (beleértve önmagukat) - filmül. Lehet, hogy kell majd ennél több is, de ennyi pénzből legfeljebb vágásra juthatott volna több :)

Jó sokat nevettem a film közben mielőtt otthon mély letargiába süppedtem volna, átjárta lelkem a fókusz csoport élete, a szüleiké, az öccseiké és a negyveneseké is, akiket ez a korosztály készül leváltani. És le is fog. Vagy magával együtt lehúz a vécén.

Kiváló korrajz és egyben szemléltető-, oktatófilm, nagyszerű kelléke lehet a témát társadalmi-, szociológiai-, pszichológiai-, ésatöbbi, ésatöbbi szempontból tárgyaló konferenciáknak, workshopoknak. 

Persze találni benne vadhajtásokat, túlgondolásokat, szétfotózásokat is (hálaisten), de egyik baki sem olyan súlyú, hogy egy pillanatra is belerondítana az összhatásba. Mint az a koktél, aminek az alkotórészei között van olyan, ami önmagában nem túl finom, de elvegyülve nem zavar bele az ízharmóniába.

A nagy ovációt kiváltó, számomra óriási csalódás Utóélethez képest még a színészvezetés is működik itt, tök mindegy, hogy már életművével is, sőt pláne színészi játékával is tiszteletet érdemlő színész vagy más polgárember adja a figurát, egyformán hiteles mindenki a maga szerepében. Talán mert mindenki a helyén van. Nahát! Csak nem megtaláltam, ami furcsa és megmagyarázhatatlan manapság minálunk?

Tehát mégiscsak Van valami...

+1 a marketing is lenyűgöző volt http://nol.hu/kultura/mobil-mozi-hazhozszallitassal-1494575

Apa olvas

gondban voltam.
most, hogy nem csak nyugdíj van, nem csak tél, kerti-, hegyi-, sportszövetségi-, házi demensgondozói kemény, időtfoglaló, embertpróbáló munkák nélkül, hanem a betegség és magány, mi viszi át a tavaszba apát?
tévé-foci és netböngészés minden időben, téli plusz a karácsonyi könyv, mert mindig jelenik meg valami, ami neki, hozzá szól, ami kiegészíti, árnyalja a megélt bő hét évtizedének történelmi tapasztalatait.
volt egy könyv, egy regény, amit egy éve dugdosok a keze alá, hogy érdemes megismerésére ez is, én könyvtárból olvastam, majd megvettem, hogy kölcsönadhassam azoknak, akiket szeretek, most nekifogott, egy hét múlva már adta tovább barátnak, akihez szerinte épp így szól, épp időben vittem a következő könyvet, ami csupán napokra foglalta el úgy, hogy a mindig percre követett aktuálpolitika hangos eseményei sem érték el és elismerését fejezte ki az író teljesítménye iránt és hogy így lehet megérteni, hogy mi történt akkor, mert tudod, mondja, mi nem éltünk át ilyet, csak hallottuk, és én örülök és gyűjtögetem, válogatom a muníciót, a lélekben tartó betevő könyveket.

 

krumpliprósza

azt mondják, tájegységenként nevezik így, meg úgy, meg amúgy és emígy, lehet, de mi nevezzük csak KRUMPLIPRÓSZÁNAK és miután neveztük, kikevertük, megsütöttük (jó nagy tepsivel, hogy megkínálhassuk vele -ugyanezt más néven illető és szerető- barátainkat is), együk meg jókedvvel

a krumplit hámozzuk, lereszeljük
aludttejet vagy joghurtot keverünk hozzá
sózzuk és kevés lisztet adunk hozzá, annyit, hogy híg maradjon

olajozott/zsírozott/vajazott és lisztezett tepsibe öntjük és sütjük, a pirult szélek a legfinomabbak :)

a kép a netről van, de az én tepsim is ilyen :)

portréíró

Alessandro Baricco: Mr. Gwyn

*   a Guardian-nak  leadott cikk egy ötvenkét pontból álló listát tartalmazott; Jasper Gwyn felsorolását, mindazon dolgokról, amit fogadalma szerint soha többé nem fog csinálni. Az első: a Guardiannak cikket írni. A tizenharmadik: megjátszott magabiztossággal iskolás lányok előtt könyvekről beszélni. A harmincegyedik: elgondolkozva, állát ökölre hajtva hagyni, hogy lefényképezzék. A negyvenhetedik: erőszakot véve magán a kollégáival udvariaskodni, miközben azok, az igazat megvallva, megvetik őt. Az utolsó pedig: könyvet írni

*   Most már szívesen ment volna tovább, ennyi elég volt, DE ODAKINT TOVÁBBRA IS SZAKADT AZ ESŐ...

(és persze ez mindig változást hoz........a regényhős életébe)

*   Jasper Gwyn gyakorlatilag azóta, hogy felsorolta cikkében azt az ötvenkét dolgot, amit soha többé nem fog tenni, fokozatosan elszigetelődött a világtól, amit kívülállók lecsúszásnak neveznek ő maga azonban hajlamos volt megkönnyebbülésként megélni

Jasper Gwyn újra olvasni kezdett. Egy fantasztikus történet kellős közepénél tartott. Donald kacsa kereskedelmi ügynökként dolgozott, és Alaszka egyik legelhagyatottabb részére kellett mennie, küldetésbe. Hegyeken és folyókon kelt át, és mindenhová vitte magával az árumintát, amit el kellett adnia. Az egészben a legszebb ez az eladásra szánt áru volt - nádsíp.
   Majd áttért Descartes-ra.

Mindegyikünknek van valami elképzelése saját magáról; lehet, hogy csak vázlatos, zavaros, de a végén mindannyian hajlamosak vagyunk rá, hogy kialakítsunk magunkról egy bizonyos képet, és az igazság az, hogy ezt a képet gyakran egy olyan képzeletbeli személlyel azonosítjuk, akiben magunkra ismerünk (....) például azzal a valakivel, aki haza akar menni, de nem találja az utat. Vagy valakivel, aki másoknál mindig egy pillanattal előbb látja meg a dolgokat. Ilyesmi. Összesen ennyi az, amit magunkból felfogunk(....)
Jasper Gwyn megtanított rá, hogy mi nem szereplők, hanem történetek vagyunk -mondta Rebecca.
-Leblokkolunk annál az elképzelésnél, hogy hogy ki tudja, milyen - meglehet, csak valami egyszerű - kalandban részt vevő szereplők vagyunk, de meg kellene értenünk, hogy mi az egész történet vagyunk, és nem csak az az egy szereplő. mi vagyunk az erdő, melyben sétálgatunk, a gonosz, aki átver, a káosz, ami körülvesz, valamennyi ember, aki elmegy mellettünk, a dolgok színe, a zajok.

-fordította: Gács Éva-  

Mennék

a visszatérés szándéka nélkül, csalódva, kifulladva, reményvesztve. mert tettem, sokat, többet, munkában, szabadidőben, önképzésben. hangot hallattam és adtam tovább, nem hibáztattam mást, előre engedtem, aki sietett. váltottam, választottam, nem mástól vártam, következményeket és a felelősséget mindig vállaltam.
most mennék, ez nem jött be, ha változik valami valamikor, azt majd valakik alakítják, csiszolják valakiknek, nem férek bele, közben nem állították le a sakkórát.
mennék egy már kialakított bárhová, ami nem az enyém, amihez nincs közöm, ami nem a hazám.

René Magritte: Kastély a Pireneusokban

stimm

egy kicsit úgy érzem, hogy ez most nem stimmel, nem ágálok és nem kiabálok és nem gondolom, hogy ez igazságtalanság és még azt sem állítom, hogy nem bírom, mert mért ne, ez is az élet és tudom, hogy bárhogy alakul bepótolni nem fogjuk, ami elmúlt, ez is az élet, de nem bánom, hogy eddig vártam, hogy hátha, nem hiábavaló volt az sem, kitöltődnek lassan a rések és én elhiszem neked, hogy jó lesz, mert ez is az élet

egyszóval

padrózsa

Boldog

szokás szerint nem a legjobb, nem a legjellemzőbb és nem a legmegindítóbb részletek, amiket kiragadtam Kun Árpád regényéből, viszont a regény maga leglegleg!

mindenkinek való, olvasmányos és misztikus és spirituális és racionális megható és elgondolkodtató, ironikus és életigenlő, az író egy korábbi interjúban hiányosságának rója fel, hogy a főhős szakmájának honi viszonyait nem ismeri, innen üzenem (bocs, de olyan jól hangzok :) ), hogy nagy szerencséje az olvasónak, hogy minden elfogultság nélküli ábrázolást kaphat a Norvégiában működő -sokunk tapasztalata szerinti  kishazánkétól fényévnyi távolságra lévő- (szociális) ellátó rendszerről. de ne ezért olvassuk el. hanem mert csodákat találunk benne (igaziakat is), afrikaiakat, norvégiaiakat, mesehősöket, kalandokat bent és kint és még kijjebb, a hűvös afrikai jellem elvegyülését a fjordiak között és tanítást még az "itt és most"-ról, mert azt is lehet a boldog Északon.

*

-Nagyapám szerint nem oszlik a világ Jóra és Gonoszra, hanem minden, a tárgyak, élőlények, szellemek kicsit ilyenek, kicsit olyanok. Azok, akik két ellentétes oldalra osztják fel a világ erőit, önös érdekből teszik, azért, hogy bebizonyítsák, ők azoknak a jó erőknek a szövetségesei, amelyiket nem kell féken tartaniuk. Ennek következményeként a kezdetben szelídnek tűnő erők átalakulnak ellenségessé. És ez fordítva is igaz. Kitartás és odafigyelés kérdése, hogy egy ellenséges erő, mikor szelídül meg.

- Csakis a gondolkodás képes rá - papolt tovább nagyapám,- hogy mégis bekövetkezzék az, amit az emberek tudatlanságuk miatt pontatlanul csodának hívnak. Az, amikor a lehetetlen valami bámulatos fordulat által lehetségessé válik. A gondolkodás, ha kitartó és következetes, feltárja a világ működésének rejtett összefüggéseit, hatalmat kínál az embernek, aki azután megváltoztathatja azt, amit korábban megváltoztathatatlannak hitt. De a gondolkodás csodáját csak óvatosan és alázattal lehet használni. Mint minden hatalom, visszaélésre csábít.

-A bnokimók nem láttak semmi fenyegetőt a kislány különleges képességeiben, és csöppet se bánták, hogyha tényleg boszorkány lesz belőle. Azt viszont tudták, hogy nagyobb odafigyelést és több megértést igényel, mivel nem mindennapi természete saját maga számára lehet a legnagyobb a teher. Összességében sikerült olyan szeretetben felnevelniük, hogy elfogadja önmagát. Még ha néha elviselhetetlennek érezte is , soha nem keseredett bele saját természetfeletti természetébe, soha nem fordította azt önmaga és a környezete ellen.

-...a földkupacnak az oldalába bele volt szúrva egy peckesen meredező, ívesen megfaragott dorong, egy fallosz. Ami nem azt jelentette, hogy Legba bujálkodásra hajlamosabb lenne, mint a többi szellem, hanem azt, hogy ő gondolkodik közülük a legszabadabban, és szabadgondolkodóként fittyet hány az illemre, szereti provokálni azokat, akik kényelem szeretetből, gyávaságból belecsontosodtak a megszokásba, és ezt egy fallosz felmutatásával fejezi ki.

-Ha új, ismeretlen nyelven beszélek - minden kudarc ellenére, amibe a tudatlanságom miatt belebotlom -, mindig felszabadulok. Ha kimondok egy szót, az mindig frissen cseng, mint a teremtés igéje. Mindig lebeg. Még ha van is súlya, terhe nincs. Mintha csak eljátszanám, hogy beszélek, tudván tudva, hogy az igazi, magától értetődő valóság nyelve az apa- és anyanyelvem, a francia és a joruba. Azokon sose mernék olyan kínos és nehéz témákat érinteni, mint például norvégul, amit a cotonou-i misszión kezdtem el megtanulni a misszionáriusokkal társalogva.

-Beninben az egyszerű terepviszonyok miatt összevissza keresztezik egymást az utak, sehol se érnek véget.Norvégia fjordvidékén viszont sok helyen megszakadnak hirtelen, mert nem tudnak folytatódni egy-egy járhatatlan hegy vagy egy váratlan fjordág miatt.

-Nem reméltem, hogy ott áll még a bőrönd. Hogy egy délután, egy este és egy egész éjjel után se vitte el senki. Lelkiismeretem megnyugtatására azonban, amelynek szelleme (ennek magyarázata a következő posztban - Surabaya) akkorra szintén beért, arra kanyarodtam Oslóból kifelé menet. (...) Megállás nélkül tovább akartam hajtani, amikor a szemem sarkából észrevettem a közeli buszmegállóban a bőröndöt. (...) Az előbb már az is meglepett, hogy nem lopták el, most még jobban csodálkoztam, hogy senki se kotort bele. Az utolsó alsógatyám is a helyén volt, sőt minden száraz maradt benne, pedig az eső egész éjszaka esett. Ekkor értettem meg, hogy csakis azért nyúltak hozzá segítőkész kezek, hogy a telefonfülke mellől, ahol átázhatott volna, védett helyre vigyék át, ide, a tetővel fedett buszmegállóba. A bnokimók szétszórattak és azóta talán már kihaltak az utolsó szálig, gondoltam magamban, mikor beemeltem a csomagtartóba a bőröndöt. Egy becsületes, jámbor nép azonban még mindig maradt.Lám, a norvégok élnek.

-Nagyapám szerint saját énünk a legnagyobb illúziónk. Miközben azt hisszük, hogy a lelkünk, érzéseink, emlékezetünk, vágyaink hozzánk tartoznak, azok valójában mind olyan szellemek, amelyek bennünk találkoztak össze, és hosszabb-rövidebb időre egységet alkotnak. Saját énünk tehát valójában nincs, csak az ő pillanatnyi szövetségük. Ha messzi útra kelünk, a bennünk otthonra lelt szellemek felbolydulnak, esetleg még a szövetségük is felbomolhat. A helyét változtató testet mindegyikük saját ritmusában követi, vagy marad el mellőle véglegesen. Vagy éppen lehagyja, és eléje kerül. Például a csalódottság szelleme már órák óta várhatja ott, ahova az ámulat szelleme csak napok múlva érkezik meg. Már ha erre az utazó egyáltalán időt hagy, és a csalódottságától megigézve nem indul rögtön tovább, nem várva be az ámulatot.szokás szerint nem a legjobb, nem a legjellemzőbb és nem a legmegindítóbb részletek, amiket kiragadtam Kun Árpád regényéből, viszont a regény maga leglegleg!

mindenkinek való, olvasmányos és misztikus és spirituális és racionális megható és elgondolkodtató, ironikus és életigenlő, az író egy korábbi interjúban hiányosságának rója fel, hogy a főhős szakmájának honi viszonyait nem ismeri, innen üzenem (bocs, de olyan jól hangzok :) ), hogy nagy szerencséje az olvasónak, hogy minden elfogultság nélküli ábrázolást kaphat a Norvégiában működő -sokunk tapasztalata szerinti  kishazánkétól fényévnyi távolságra lévő- (szociális) ellátó rendszerről. de ne ezért olvassuk el. hanem mert csodákat találunk benne (igaziakat is), afrikaiakat, norvégiaiakat, mesehősöket, kalandokat bent és kint és még kijjebb, a hűvös afrikai jellem elvegyülését a fjordiak között és tanítást még az "itt és most"-ról, mert azt is lehet a boldog Északon.

*

-Nagyapám szerint nem oszlik a világ Jóra és Gonoszra, hanem minden, a tárgyak, élőlények, szellemek kicsit ilyenek, kicsit olyanok. Azok, akik két ellentétes oldalra osztják fel a világ erőit, önös érdekből teszik, azért, hogy bebizonyítsák, ők azoknak a jó erőknek a szövetségesei, amelyiket nem kell féken tartaniuk. Ennek következményeként a kezdetben szelídnek tűnő erők átalakulnak ellenségessé. És ez fordítva is igaz. Kitartás és odafigyelés kérdése, hogy egy ellenséges erő, mikor szelídül meg.

- Csakis a gondolkodás képes rá - papolt tovább nagyapám,- hogy mégis bekövetkezzék az, amit az emberek tudatlanságuk miatt pontatlanul csodának hívnak. Az, amikor a lehetetlen valami bámulatos fordulat által lehetségessé válik. A gondolkodás, ha kitartó és következetes, feltárja a világ működésének rejtett összefüggéseit, hatalmat kínál az embernek, aki azután megváltoztathatja azt, amit korábban megváltoztathatatlannak hitt. De a gondolkodás csodáját csak óvatosan és alázattal lehet használni. Mint minden hatalom, visszaélésre csábít.

-A bnokimók nem láttak semmi fenyegetőt a kislány különleges képességeiben, és csöppet se bánták, hogyha tényleg boszorkány lesz belőle. Azt viszont tudták, hogy nagyobb odafigyelést és több megértést igényel, mivel nem mindennapi természete saját maga számára lehet a legnagyobb a teher. Összességében sikerült olyan szeretetben felnevelniük, hogy elfogadja önmagát. Még ha néha elviselhetetlennek érezte is , soha nem keseredett bele saját természetfeletti természetébe, soha nem fordította azt önmaga és a környezete ellen.

-...a földkupacnak az oldalába bele volt szúrva egy peckesen meredező, ívesen megfaragott dorong, egy fallosz. Ami nem azt jelentette, hogy Legba bujálkodásra hajlamosabb lenne, mint a többi szellem, hanem azt, hogy ő gondolkodik közülük a legszabadabban, és szabadgondolkodóként fittyet hány az illemre, szereti provokálni azokat, akik kényelem szeretetből, gyávaságból belecsontosodtak a megszokásba, és ezt egy fallosz felmutatásával fejezi ki.

-Ha új, ismeretlen nyelven beszélek - minden kudarc ellenére, amibe a tudatlanságom miatt belebotlom -, mindig felszabadulok. Ha kimondok egy szót, az mindig frissen cseng, mint a teremtés igéje. Mindig lebeg. Még ha van is súlya, terhe nincs. Mintha csak eljátszanám, hogy beszélek, tudván tudva, hogy az igazi, magától értetődő valóság nyelve az apa- és anyanyelvem, a francia és a joruba. Azokon sose mernék olyan kínos és nehéz témákat érinteni, mint például norvégul, amit a cotonou-i misszión kezdtem el megtanulni a misszionáriusokkal társalogva.

-Beninben az egyszerű terepviszonyok miatt összevissza keresztezik egymást az utak, sehol se érnek véget.Norvégia fjordvidékén viszont sok helyen megszakadnak hirtelen, mert nem tudnak folytatódni egy-egy járhatatlan hegy vagy egy váratlan fjordág miatt.

-Nem reméltem, hogy ott áll még a bőrönd. Hogy egy délután, egy este és egy egész éjjel után se vitte el senki. Lelkiismeretem megnyugtatására azonban, amelynek szelleme (ennek magyarázata a következő posztban - Surabaya) akkorra szintén beért, arra kanyarodtam Oslóból kifelé menet. (...) Megállás nélkül tovább akartam hajtani, amikor a szemem sarkából észrevettem a közeli buszmegállóban a bőröndöt. (...) Az előbb már az is meglepett, hogy nem lopták el, most még jobban csodálkoztam, hogy senki se kotort bele. Az utolsó alsógatyám is a helyén volt, sőt minden száraz maradt benne, pedig az eső egész éjszaka esett. Ekkor értettem meg, hogy csakis azért nyúltak hozzá segítőkész kezek, hogy a telefonfülke mellől, ahol átázhatott volna, védett helyre vigyék át, ide, a tetővel fedett buszmegállóba. A bnokimók szétszórattak és azóta talán már kihaltak az utolsó szálig, gondoltam magamban, mikor beemeltem a csomagtartóba a bőröndöt. Egy becsületes, jámbor nép azonban még mindig maradt.Lám, a norvégok élnek.

-Nagyapám szerint saját énünk a legnagyobb illúziónk. Miközben azt hisszük, hogy a lelkünk, érzéseink, emlékezetünk, vágyaink hozzánk tartoznak, azok valójában mind olyan szellemek, amelyek bennünk találkoztak össze, és hosszabb-rövidebb időre egységet alkotnak. Saját énünk tehát valójában nincs, csak az ő pillanatnyi szövetségük. Ha messzi útra kelünk, a bennünk otthonra lelt szellemek felbolydulnak, esetleg még a szövetségük is felbomolhat. A helyét változtató testet mindegyikük saját ritmusában követi, vagy marad el mellőle véglegesen. Vagy éppen lehagyja, és eléje kerül. Például a csalódottság szelleme már órák óta várhatja ott, ahova az ámulat szelleme csak napok múlva érkezik meg. Már ha erre az utazó egyáltalán időt hagy, és a csalódottságától megigézve nem indul rögtön tovább, nem várva be az ámulatot.

szakmai ártalom

egyre kényelmetlenebb kérdéseket teszek fel
magamnak,
jöhetne már, akivel sikerül-
megválaszolni

abszurd páros

Úgy látszik, nálam a filmek mostanában párban járnak,
épp nagyon megkedveltem ezt http://www.port.hu/joe_es_a_vulkan_joe_versus_the_volcano/pls/w/films.film_page?i_film_id=18582 (1990-ből), aztán a moziban belebotlottam ebbe http://www.port.hu/a_szazeves_ember,_aki_kimaszott_az_ablakon_es_eltunt_hundraaringen_som_klev_ut_genom_fonstret_och_forsvann/pls/w/films.film_page?i_film_id=150071 (2013),
és úgy érzem, nagyon szép párt alkotnak.

No, nem olyan egyszerű, volt velük dolgom, azaz A százéves....-sel még lesz is, de erről később.

 A Joe és a vulkán zavarba hozott, nem vagyok én hozzászokva ehhez filmtől, de nyomban segítséget kellett kérnem a net-től, hogy valahogy sikerüljön elhelyeznem magamban, mert úgy a film felénél kitaláltam, hogy mitől ilyen ez a film, amilyen, hogy mért Meg Ryan játsza mind a három(!) nőt, beleillett a képbe a film színezése, zenéje, minden, aztán nem úgy lett. Hanem egyszerűen vége lett. Nem jött fordulat, cseles csavar, nem került idézőjelbe semmi, nem rajzolódott ki az erkölcsi tanulság.....vagy de, az kirajzolódott. Csodálatos holdas másodpercek vannak benne és valahogy olyan magától értetődő az egész. Ha hagyod. Jó, ha nem latolgatsz folyton, csak bátran belecsapsz, teszed a tevésért, azt írja a net, először megbukott, később lett sikere, szakasztott, mint nálam, mintha ez is tervezve lenne.

A százéves ember, aki..... regényét el kell olvasnom, mert a vége felé bicsaklott nekem (és Lil-nek is) a dramaturgia. Mért mondja a felügyelő, hogy SPOILER!! -nem viszem vissza az öreget és mért vágja rá a főnöke, hogy -felejtsd el?

Kicsit brit humoros svéd vígjáték, nem ad választ, hogy jó-e 100 évesnek lenni, de arra ad, hogy jó, ha nem latolgatsz folyton, csak bátran belecsapsz, teszed a tevésért, és ha haladsz, halad veled a történelem.
Indulhatunk?

Na most ez egy pár, vagy nem egy pár?

Joe és a vulkán

A százéves ember, aki kimászott az ablakon és eltűnt

Hurrá, nyaralunk!

http://www.port.hu/hurra,_nyaralunk!_dobro_pozsalovaty,_ili_posztoronnyim_vhod_voszprescson/pls/w/films.film_page?i_film_id=1117 ez a film jutott eszembe, azaz hogy a címe és, hogy egyszer meg kellene nézni, lám-lám 50 éves és szovjet, aztán ez http://www.port.hu/a_kopar_sziget_hadaka_no_shina/pls/w/films.film_page?i_film_id=1401 jutott eszembe rögvest, ez meg már 52 éve készült és japán és többmindenre emlékszem belőle, aztán eszembe jutott, hogy igazából a szabadságon levésről és annak formáiról gondolkodtam, aminek nem kell feltétlenül nyaralásnak lenni, mert milyen jól lehet példul ügyet intézni, nagytakarításba, lekvárfőzésbe, lakásfelújításba fogni vagy ki se venni, hanem jól megtartani az év második felére, aztán egy-egy napokat kivenni, és lehet királykodni, hogy csak négy munkanapból áll nekem a hét, persze tudom, hogy van, akinek saját vagy családi orvosos-betegséges időkre kellenek ezek a napok, de azok, akiknek van olyan szerencsés időszakuk éppen az életükben, hogy senkijük sem szorul ápolásukra, az fordítsa magára nyáron vagy ősszel vagy télen vagy tavasszal ezt a két(!) hetet jó, először egyet, próbaképp, aztán következő évben a kettőt, mert az első héten elhisszük, hogy szabin vagyunk, a hét végére már ellazulunk, a második héten pedig már töltekezünk az energiával, mert akkor már minden élmény energiává válik és milyen jól fog az jönni a hétköznapokban.
és hogy utazz-e? naná! hogy hová? mindegy, a szomszéd utcába, a bérmakeresztanyádhoz, vagy a nagymamához, csak el abból, amiben vagy, hogy aztán visszatérve rácsodálkozhass arra, amiben lehetsz.

Hurrá, nyaralunk!

A kopár sziget

Rakovszky szilánkok

elolvastam
aludtam is rá egyet
úgy az 500. oldal felé belémhasító gondolat továbbra is tartja magát
Rakovszky Zsuzsában ezzel a kötettel a kor csíkos-könyv íróját üdvözölhetjük
emlékszel a pöttyös-, csíkos könyvekre, vagy láttad nagyszülőknél kamrában, padláson, esetleg antikváriusnál?
történelmi, áltörténelmi, vagy kortörténetet mesél el többnyire fekete-fehér jellemábrázolással, könnyes-bús fordulatokkal, romantikus megoldással az ifjúság okulására
imádtam őket
hát most itt van újra, a huszadik század elejei kisvárosi lakók életeseményeinek nem, nem szilánkjai, halovány mozaikjai segítségével kirajzolódó szubjektív krónika, ami azt üzeni, hogy jól válasszuk meg, hova születünk, mert úgymaradunk, hogy polgárnak lenni jobb, mint nincstelennek, hogy a pszichés betegségek öröklődnek és a jókaihősszerű, mesebeli gáncstalan lovag úgyis elhullik a végén
a regény rendkívül olvasmányos, mesteri mondat- és történetszövésű, 14 éves kortól ajánlom
aki nem olvasott Cilike-történetet, annak kiváltképp
aztán gyorsan jöjjünk vissza a mába és élvezzük az életet

A Bánkitóban az a jó....

....hogy még amit rossznak akartam írni sem rossz igazán :)
Családias, kutyás, bringás fesztivált hírel, és vannak is családok, kutyák, bringák, de erre a nyárra már kinőtte magát és tömegeket vonz a fogjuk össze a kevéske lila bölcsészke és maradék alter népet és nyomassunk egy kis kultúrát, meg másod- vagy egyébvonalbeli zenét, haddsszójjon a 6. Bánkitó Fesztivál.
Színek és értelmes arcok és mosolyok és beszélgetés foszlányok amerre járok, a kezekben zöldpoharak viceházmesterrel vagy egyébbel és jó időérzék kell, hogy egy fejes a tóba belefér-e még a workshop és a fórum színház közé. (bele)
A Bánkitóban még az is jó, hogy úgy egyszerűen káprázatos a táj, amibe lett, ha nem Játszóházazol vagy Élő Könyvtárazol éppen és még a világmegváltásban is szünetet tartasz, csak vagy a tó partján vagy a Községháza hűs árnyékában, akkor is érzed, hogy kell ez neked, mert a vizes törölköző a nyakra egy világbajnok találmány és éjfél után Zagar dallamok ringatnak álomba (meg még két másféle zene  másik két színpadról) és arra gondolsz, hogy a generációs szakadékot sem átugrani nem kell, sem hidat építeni, mert nincs olyan, mert ami jó, az jó, pl. Bánkitó.

#szakadjki!

az -ahogy öregszem- kiszólást egyre jobban kedvelem, gyakran hallom 17-80 közötti ismerőseimtől és mindük komolyan gondolja.

mint a -régebben- is a hét éves gyermek szájából nyáron a tavaszi eseményeket, míg később az akár középkorú hallgatóság születése előtti időket takarja

(neked mi a régebben? és szerinted (hogyan) öregszel?) :)

az élet nem, hanem

az élet nem habostorta, de nem ám, hanem lecsó
mert mi a lecsó, zsiradék, hagyma, paprika, paradicsom, e négy elem mindenképp kell bele, aztán ahányan készítik, annyiféle egyésigaz recept és elkészítési mód létezik
ahogy az életünk is.....négy hozzávalónk mindenképp van, testünk, gondolataink, érzéseink, álmaink, aztán annyiféle egyésigaz recept és megélési mód létezik, ahányan vagyunk

A mélygarázs

Ez itt 21 önkényesen kiragadott idézet a regényből. 

Nem helyettesíti a regény elolvasását. De ad morfondÍrozni valót így, ebben a formában is, pláne. A történetben szépen beágyazottak, előkészítésük és levezetésük is érzékelhető, sőt némelyik egészen más értelmezést kaphat a helyén olvasva, de hát éppen azért választódtak ki nálam ezek, mert itt aztán úgy nekilódultak a gondolataim, hogy még. Félő, hogy mindent kiidéztem a regényből, amit csak lehet, de ha olvasod a könyvet, meg fog lepni, hogy neked akár ki sem tűnnek ezek a gondolatok (az elsőt kivéve, mert így kezdődik, és rögtön felment bennem a pumpa, hogy nemá', már megint egy pasi, aki állítja a tutit, aztán kaptam egy fülest, hogy provokál, no azt lehet, de asszem, még most is böki kicsit a szemem -itt azért használtam a böki-t, mert felénk ezt mondjuk gyakran szúr helyett is-), vagy egészen más gondolatok lesznek azok, amik neked-hozzád szólnak rólunk.

Egy többoldalas kedvenc nem került be huszonkettediknek, hogy maradjon a liebling 21, nem, nem azért, hanem mert azt kollégáimnak olvasnám fel nagyon szívesen beszélgetés indítónak, jó, igazából azért, mert hosszú és nem lett belőlem gépírónő.

Ez a regény történelemkönyv. Én így szeretek, így szerettem és így tudtam mindig tanulni, szépirodalomból, tankönyvből nem ment, a kapitalizmust pl. az Elizabeth c. Kertész Erzsébet regényből, aminek még nagyobb hozadéka jóval később derült csak ki, hogy E. Barrett-Browning életregénye. A varázsfuvolát és így az operát a Hétköznapi varázslat című pöttyöskönyv szerettette meg, az élővilág órán felolvasott Forró éjszaka részletek (a feketék testi, materiális jellemzőiről) pedig a biológiain kívül a társadalmi tudatomat is mélyítette, persze ezt is csak később érzékeltem. 

A Tóth Krisztina Akvárium, Vámos Miklós Szitakötő és Háy János A gyerek sorába illik A mélygarázs, a XX. század ötvenes éveitől indulunk és megérkezünk a mai magyarországi mélygarázsba. Mit is mond az 1964-es Álmodozások kora film végén a telefonos ébresztőszolgálat? Jó reggelt kívánok, tessék felébredni! Vagy Spiró Feleségversenyében találjuk magunkat.

Mindig csak azt látjuk, amivé lettünk, soha nem látjuk azt, amivé lehettünk volna. Fogta az ajtókilincset. Visszanézett? Nem. 

x

Egy vidéki beszédű ember, akiről persze mindenki tudja, hogy fővárosi, csak megtanult vidékiesen beszélni, s ez a vidéki gazdáknak tetszik, mert azt lehet hinni, hogy olyan, mint ők, szóval ez a vidéki beszédű ember elmondja, hogy mit kell épp előkészíteni, s hogy mennyire javasolja a szerves trágya használatát, mert nincs annál jobb.

x

Meddig állsz ott, meddig vársz még, kiabáltam felé. Elmúlik az idő és becsapódik az ajtó, ha későn indulsz, már nem jutsz be, nekimész a csukott ajtószárnynak, s a királylány puha szíve helyett a nyers deszkákon fogsz szétlapulni. Megyek már megyek, mondta a vitéz zavartan, kicsit beljebb tolta az egyik lábát, mint a farkas valamelyik mesében, mert megijedt, hogy elveszti a kincset, amit hosszú évek keresésének eredményeképp feltárt magának, az ékkövet, amit a törökök Budavárában találtak meg, s Dzsigerdilennek, a szív gyönyörűségének neveztek el. Megrettent a vesztéstől, de ennél tovább mégsem lépett, igaz, az ajtó sem csapódott be...

x
Miért is jönne, mondtam magamban, aztán azt gondoltam, egyedül az ágyban, kibírhatatlan fájdalmaktól gyötrődve, mert egyedül lenni úgy, hogy szeretsz, mindennél fájdalmasabb dolog. Olyan sokszor gondoltam, bárcsak ne bukkantam volna rá, bárcsak maradt volna a korábbi életem, amikor szinte jó volt, amikor elment az, aki korábban jött, hogy megszeressen. De jó, hogy elmentél, gondoltam magamban, és örültem, hogy egyedül fekhetek le, egyedül kapcsolhatom be vagy épp ki a tévét, hogy senkinek a szagában nem kell kelnem, hogy senkinek a ruháit nem kell kerülgetnem. De most más volt, egész éjjel ott volt velem, úgy, hogy nem volt velem. A hiánya volt velem.

x
Aztán harminc felett tényleg úgy felgyorsultak az évek, megint ősz, megint tél, megint tavasz és megint nyár, hogy észre se vettem, már megint egy újabb. Lehet, hogy rosszul döntöttem, ezzel a tudattal feküdtem le mindennap. Lehet, lehet, lehet, lehet, s akkor számba vettem, kiket űztem el, s néha azt gondoltam, nem, most már nem tenném. Egy hülye kis sértődés, mert az anyjának adott igazat egy vitában, vagy mert eljárt hétpróbázni, öttusázni vagy huszonegyezni, s persze nem hívott fel, azt mondta, hogy az nem lenne jó, ha én is mennék, mert ez olyan, hogy mindig csak a barátaival.

x
Persze, egy ideig azt hiszed, majd elfelejted, begyógyulnak a sebek, de nem. A tanárok és más felnőttek okozta vágások egy életen át ott gennyesednek a szíveden. Csak akkor múlnának el, ha bosszút állnál értük, s te is visszaadnád ezeket az ütéseket, úgymond továbbadnád a fájdalmat a nálad korban fiatalabbaknak, a gyerekeidnek, a pályakezdő kollégáidnak, ha beállnál abba a sorba, amiben a kollégisták állnak, hogy elsőben még vernek, a másodikban már alig, harmadikban békén hagynak, s negyedikben már te is verhetsz. Hogy kivárod a sorodat, és visszaadod, amit te elszenvedtél, de te nem voltál ilyen. Nem tudtál bosszút állni, s hagytad, hogy a sebek évről évre, mint egy rossz szokás vagy születési rendellenesség, elkísérjenek, hogy a sebekben burjánzó baktériumok beázolagjanak a test apró üregeibe, s tetőtől talpig megfertőzzenek.
x
Akkor válts, mondták...Már így is túl sok időt pazaroltál erre a viszonyra. Látod, hogy nem jön, s ha nem jön, engedd el őt, de ne engedd el az utolsó pillanatot. A te idődért neked kell izgulnod, őt ez az egész nem érdekli, ő nem marad le semmiről. Ne szédítsd magad tovább ezzel a nevetséges mesével! Mondták a barátnők, akik már régen kiléptek a mesék birodalmából, legfeljebb néha-néha tévedtek oda, amikor már minden öngyógyítási technikán elvéreztek, egy meseterápiás előadás során a közös gondolkodást irányító vezetővel. Választhattak szerepet. Persze mindenki az a nő akart lenni, akiért kezét-lábát összetöri egy sereg királyfi. A végeredmény mégis az volt, hogy a mesekezelés során senki nem villantott még véletlenül sem szablyát értük.
x
Nem köpöd le azokat, akiket gyűlölsz, mert most ennek az érzelemnek nincs helye, most mindenki világszerte, ezt egy tévéközvetítés is megerősíti: szeret.

x
Azt hiszed szabad vagy, mert megnyitották a határokat, lebontották a földrészt felszabdaló gátakat? Persze, Szlovákia nyitva van, és Ausztria is nyitva van, de benned minden határ zárva maradt, belül nem mozogsz, mert belül nincs megengedve a mozgás. A belső termek hatalmas lakatokkal vannak lezárva, hogy hol vannak a kulcsok, ki tudja.

x
Persze, ha elkerül az anyagi összeomlás, egy életen át nem veszed észre, milyen korlátok között terelgetnek, mint a legnyomorultabbul élő húsállatokat. Elmész Horvátországba, megengedheted magadnak, mert szabad vagy, ott ülsz a tenger partján, mert szabad vagy, elmennek melletted, odanézel, a tekinteted azt mondja ezeknek a járókelőknek, hogy szabad vagy. Pedig nem. A nyaralás kényszerében vagy éppen. Azért teszed ezt, mert ezt tenni van lehetőséged. Ha mást tehetnél, akárcsak másutt nyaralhatnál, rögvest megváltoztatnád a nyárra vonatkozó szabad döntésedet.
x
Ha nincs testiség, még a családterapeuta is bezárja előtted az ajtót.

x
Minden életkorban megvan az a csatorna, amin keresztül a pénz lecsapolható. A tanulásra fordítandó pénz után jön a családra fordítandó összeg, majd a szabadidő tartalmas eltöltésére szolgáló összeg, s ha mindezekből valaki pozitív szaldóval jön ki, akkor jön az egészségügy. Az egészségügyön mindenki elvérzik, amúgy a szó szoros értelmében is.

x
Azt hiszed, a jóakaratból jó dolgok születnek, a rosszakaratból pedig rosszak, holott ez egyáltalán nem így van, a jóból ugyanúgy születhet rossz, mint a rosszból jó, semmi biztosíték arra, hogy ez vagy az a dolog fog megtörténni, ahogyan arról sincs tudomásunk, hogy azt, amit mi jónak tartunk, hány ember tartja rossznak, az élete szempontjából ártalmasnak.
x
A meggyengült életakaratok minduntalan rajtavesztenek, ahogyan rajtavesztenek azok az emberek, félelemből,gyávaságból vagy a gyerekkorukban beléjük vert lelkiismeretfurdalás okán nem mernek semmit sem változtatni az életükön. Rajtavesztesz te is. Nem változtattál és nem változtál.

x
Minden gyanúba keveredett, s ami nem gyanús, na, az a leggyanúsabb.

x
Ne akard azt hinni, hogy van valami célja az életednek, ahogy senki életének nincsen célja. Minden cél az elme találmánya, hogy elterelje a figyelmet arról a kibírhatatlan tényről, hogy csupán azért vagyunk, hogy elteljen az idő. Hogy elfeledtesse az időhöz való, az éveksorán egyre romló viszonyunkat.

x
Minden veszélyes, ami rákérdez arra, ahogyan élsz, minden veszélyes, ami firtatja, mi van, és mért épp így.

x
Nem te vagy az egyedüli. Te vagy a többi.

x
Dehogy vannak célok, céltalan tesszük, amit ránk mért a sors, keressük a kibúvókat az idő fojtogató szorításából. Ne gyere azzal, hogy azok a pillanatok, amelyek....... Azok a pillanatok sem voltak mások, csak épp fizikai jóllétet éltél meg. Nem szorított a gyomrod, kipihent voltál, nem voltál se szomjas, se éhes, s akkor elindultál egy szép napsütéses reggelen, s úgy érezted, hirtelen feloldódik benned ez a fezsültség, s hogy egy kis időre, de azonossá váltál a körülötted lévő világgal. Pedig semmi olyan nem történt, ami ennek a pillanatnak a különlegességét bizonyítaná. Csak arról volt szó, hogy hogy a biológiai rendszered optimálisan működött.

x
A muzulmánok azért veszélyesek, mert megkérdőjelezik az uralmi helyzetedet a világban, megkérdőjelezik azt az életet, amit élsz. A kényelmedre kérdeznek rá, hogy jár-e ez neked, a vagyonodra kérdeznek rá, hogy milyen áron harácsoltad össze, a hitedre kérdeznek rá, hogy hol van benne az isten. Nem attól a szent háborútól félsz, amit fegyverekkel vívnak,  nem az öngyilkos merénylőktől, a gépeltérítőktől, a vonat- és metrórobbantóktól, attól a szent háborútól félsz, ami az életedre kérdez rá, hogy érvényes-e.

x

Nem tudom, mért van az élet közepén ez a vergődés. Talán csak arról van szó, hogy van az a néhány évnyi rés a családi feladatok kötöttsége és a betegségekkel és legyengültségekkel való foglalatosság között, amikor szabadon és felhőtlenül lehetne élni, de épp ezzel a néhány évvel nem tud az ember megküzdeni. Olyan, hogy ott vagyunk életerősen, de mégsincs semmi érdemleges feladat. Mert mi volna? Az élet most könnyű, s pont ezt a könnyűséget nem lehet elviselni. Talán az a baj, hogy túléljük a feladatainkat. Kapunk egy évtizedet vagy kettőt, amikor csak azt tudjuk kérdezni magunktól, hogy minek is vagyunk. Ez itt 21 önkényesen kiragadott idézet a regényből. 

Nem helyettesíti a regény elolvasását. De ad morfondÍrozni valót így, ebben a formában is, pláne. A történetben szépen beágyazottak, előkészítésük és levezetésük is érzékelhető, sőt némelyik egészen más értelmezést kaphat a helyén olvasva, de hát éppen azért választódtak ki nálam ezek, mert itt aztán úgy nekilódultak a gondolataim, hogy még. Félő, hogy mindent kiidéztem a regényből, amit csak lehet, de ha olvasod a könyvet, meg fog lepni, hogy neked akár ki sem tűnnek ezek a gondolatok (az elsőt kivéve, mert így kezdődik, és rögtön felment bennem a pumpa, hogy nemá', már megint egy pasi, aki állítja a tutit, aztán kaptam egy fülest, hogy provokál, no azt lehet, de asszem, még most is böki kicsit a szemem -itt azért használtam a böki-t, mert felénk ezt mondjuk gyakran szúr helyett is-), vagy egészen más gondolatok lesznek azok, amik neked-hozzád szólnak rólunk.

Egy többoldalas kedvenc nem került be huszonkettediknek, hogy maradjon a liebling 21, nem, nem azért, hanem mert azt kollégáimnak olvasnám fel nagyon szívesen beszélgetés indítónak, jó, igazából azért, mert hosszú és nem lett belőlem gépírónő.

Ez a regény történelemkönyv. Én így szeretek, így szerettem és így tudtam mindig tanulni, szépirodalomból, tankönyvből nem ment, a kapitalizmust pl. az Elizabeth c. Kertész Erzsébet regényből, aminek még nagyobb hozadéka jóval később derült csak ki, hogy E. Barrett-Browning életregénye. A varázsfuvolát és így az operát a Hétköznapi varázslat című pöttyöskönyv szerettette meg, az élővilág órán felolvasott Forró éjszaka részletek (a feketék testi, materiális jellemzőiről) pedig a biológiain kívül a társadalmi tudatomat is mélyítette, persze ezt is csak később érzékeltem. 

A Tóth Krisztina Akvárium, Vámos Miklós Szitakötő és Háy János A gyerek sorába illik A mélygarázs, a XX. század ötvenes éveitől indulunk és megérkezünk a mai magyarországi mélygarázsba. Mit is mond az 1964-es Álmodozások kora film végén a telefonos ébresztőszolgálat? Jó reggelt kívánok, tessék felébredni! Vagy Spiró Feleségversenyében találjuk magunkat.







Mindig csak azt látjuk, amivé lettünk, soha nem látjuk azt, amivé lehettünk volna. Fogta az ajtókilincset. Visszanézett? Nem. 



x

Egy vidéki beszédű ember, akiről persze mindenki tudja, hogy fővárosi, csak megtanult vidékiesen beszélni, s ez a vidéki gazdáknak tetszik, mert azt lehet hinni, hogy olyan, mint ők, szóval ez a vidéki beszédű ember elmondja, hogy mit kell épp előkészíteni, s hogy mennyire javasolja a szerves trágya használatát, mert nincs annál jobb.



x

Meddig állsz ott, meddig vársz még, kiabáltam felé. Elmúlik az idő és becsapódik az ajtó, ha későn indulsz, már nem jutsz be, nekimész a csukott ajtószárnynak, s a királylány puha szíve helyett a nyers deszkákon fogsz szétlapulni. Megyek már megyek, mondta a vitéz zavartan, kicsit beljebb tolta az egyik lábát, mint a farkas valamelyik mesében, mert megijedt, hogy elveszti a kincset, amit hosszú évek keresésének eredményeképp feltárt magának, az ékkövet, amit a törökök Budavárában találtak meg, s Dzsigerdilennek, a szív gyönyörűségének neveztek el. Megrettent a vesztéstől, de ennél tovább mégsem lépett, igaz, az ajtó sem csapódott be...



x

Miért is jönne, mondtam magamban, aztán azt gondoltam, egyedül az ágyban, kibírhatatlan fájdalmaktól gyötrődve, mert egyedül lenni úgy, hogy szeretsz, mindennél fájdalmasabb dolog. Olyan sokszor gondoltam, bárcsak ne bukkantam volna rá, bárcsak maradt volna a korábbi életem, amikor szinte jó volt, amikor elment az, aki korábban jött, hogy megszeressen. De jó, hogy elmentél, gondoltam magamban, és örültem, hogy egyedül fekhetek le, egyedül kapcsolhatom be vagy épp ki a tévét, hogy senkinek a szagában nem kell kelnem, hogy senkinek a ruháit nem kell kerülgetnem. De most más volt, egész éjjel ott volt velem, úgy, hogy nem volt velem. A hiánya volt velem.



x

Aztán harminc felett tényleg úgy felgyorsultak az évek, megint ősz, megint tél, megint tavasz és megint nyár, hogy észre se vettem, már megint egy újabb. Lehet, hogy rosszul döntöttem, ezzel a tudattal feküdtem le mindennap. Lehet, lehet, lehet, lehet, s akkor számba vettem, kiket űztem el, s néha azt gondoltam, nem, most már nem tenném. Egy hülye kis sértődés, mert az anyjának adott igazat egy vitában, vagy mert eljárt hétpróbázni, öttusázni vagy huszonegyezni, s persze nem hívott fel, azt mondta, hogy az nem lenne jó, ha én is mennék, mert ez olyan, hogy mindig csak a barátaival.



x

Persze, egy ideig azt hiszed, majd elfelejted, begyógyulnak a sebek, de nem. A tanárok és más felnőttek okozta vágások egy életen át ott gennyesednek a szíveden. Csak akkor múlnának el, ha bosszút állnál értük, s te is visszaadnád ezeket az ütéseket, úgymond továbbadnád a fájdalmat a nálad korban fiatalabbaknak, a gyerekeidnek, a pályakezdő kollégáidnak, ha beállnál abba a sorba, amiben a kollégisták állnak, hogy elsőben még vernek, a másodikban már alig, harmadikban békén hagynak, s negyedikben már te is verhetsz. Hogy kivárod a sorodat, és visszaadod, amit te elszenvedtél, de te nem voltál ilyen. Nem tudtál bosszút állni, s hagytad, hogy a sebek évről évre, mint egy rossz szokás vagy születési rendellenesség, elkísérjenek, hogy a sebekben burjánzó baktériumok beázolagjanak a test apró üregeibe, s tetőtől talpig megfertőzzenek.

x

Akkor válts, mondták...Már így is túl sok időt pazaroltál erre a viszonyra. Látod, hogy nem jön, s ha nem jön, engedd el őt, de ne engedd el az utolsó pillanatot. A te idődért neked kell izgulnod, őt ez az egész nem érdekli, ő nem marad le semmiről. Ne szédítsd magad tovább ezzel a nevetséges mesével! Mondták a barátnők, akik már régen kiléptek a mesék birodalmából, legfeljebb néha-néha tévedtek oda, amikor már minden öngyógyítási technikán elvéreztek, egy meseterápiás előadás során a közös gondolkodást irányító vezetővel. Választhattak szerepet. Persze mindenki az a nő akart lenni, akiért kezét-lábát összetöri egy sereg királyfi. A végeredmény mégis az volt, hogy a mesekezelés során senki nem villantott még véletlenül sem szablyát értük.

x

Nem köpöd le azokat, akiket gyűlölsz, mert most ennek az érzelemnek nincs helye, most mindenki világszerte, ezt egy tévéközvetítés is megerősíti: szeret.



x

Azt hiszed szabad vagy, mert megnyitották a határokat, lebontották a földrészt felszabdaló gátakat? Persze, Szlovákia nyitva van, és Ausztria is nyitva van, de benned minden határ zárva maradt, belül nem mozogsz, mert belül nincs megengedve a mozgás. A belső termek hatalmas lakatokkal vannak lezárva, hogy hol vannak a kulcsok, ki tudja.



x

Persze, ha elkerül az anyagi összeomlás, egy életen át nem veszed észre, milyen korlátok között terelgetnek, mint a legnyomorultabbul élő húsállatokat. Elmész Horvátországba, megengedheted magadnak, mert szabad vagy, ott ülsz a tenger partján, mert szabad vagy, elmennek melletted, odanézel, a tekinteted azt mondja ezeknek a járókelőknek, hogy szabad vagy. Pedig nem. A nyaralás kényszerében vagy éppen. Azért teszed ezt, mert ezt tenni van lehetőséged. Ha mást tehetnél, akárcsak másutt nyaralhatnál, rögvest megváltoztatnád a nyárra vonatkozó szabad döntésedet.

x

Ha nincs testiség, még a családterapeuta is bezárja előtted az ajtót.



x

Minden életkorban megvan az a csatorna, amin keresztül a pénz lecsapolható. A tanulásra fordítandó pénz után jön a családra fordítandó összeg, majd a szabadidő tartalmas eltöltésére szolgáló összeg, s ha mindezekből valaki pozitív szaldóval jön ki, akkor jön az egészségügy. Az egészségügyön mindenki elvérzik, amúgy a szó szoros értelmében is.



x

Azt hiszed, a jóakaratból jó dolgok születnek, a rosszakaratból pedig rosszak, holott ez egyáltalán nem így van, a jóból ugyanúgy születhet rossz, mint a rosszból jó, semmi biztosíték arra, hogy ez vagy az a dolog fog megtörténni, ahogyan arról sincs tudomásunk, hogy azt, amit mi jónak tartunk, hány ember tartja rossznak, az élete szempontjából ártalmasnak.

x

A meggyengült életakaratok minduntalan rajtavesztenek, ahogyan rajtavesztenek azok az emberek, félelemből,gyávaságból vagy a gyerekkorukban beléjük vert lelkiismeretfurdalás okán nem mernek semmit sem változtatni az életükön. Rajtavesztesz te is. Nem változtattál és nem változtál.



x

Minden gyanúba keveredett, s ami nem gyanús, na, az a leggyanúsabb.



x

Ne akard azt hinni, hogy van valami célja az életednek, ahogy senki életének nincsen célja. Minden cél az elme találmánya, hogy elterelje a figyelmet arról a kibírhatatlan tényről, hogy csupán azért vagyunk, hogy elteljen az idő. Hogy elfeledtesse az időhöz való, az éveksorán egyre romló viszonyunkat.



x

Minden veszélyes, ami rákérdez arra, ahogyan élsz, minden veszélyes, ami firtatja, mi van, és mért épp így.



x

Nem te vagy az egyedüli. Te vagy a többi.



x

Dehogy vannak célok, céltalan tesszük, amit ránk mért a sors, keressük a kibúvókat az idő fojtogató szorításából. Ne gyere azzal, hogy azok a pillanatok, amelyek....... Azok a pillanatok sem voltak mások, csak épp fizikai jóllétet éltél meg. Nem szorított a gyomrod, kipihent voltál, nem voltál se szomjas, se éhes, s akkor elindultál egy szép napsütéses reggelen, s úgy érezted, hirtelen feloldódik benned ez a fezsültség, s hogy egy kis időre, de azonossá váltál a körülötted lévő világgal. Pedig semmi olyan nem történt, ami ennek a pillanatnak a különlegességét bizonyítaná. Csak arról volt szó, hogy hogy a biológiai rendszered optimálisan működött.



x

A muzulmánok azért veszélyesek, mert megkérdőjelezik az uralmi helyzetedet a világban, megkérdőjelezik azt az életet, amit élsz. A kényelmedre kérdeznek rá, hogy jár-e ez neked, a vagyonodra kérdeznek rá, hogy milyen áron harácsoltad össze, a hitedre kérdeznek rá, hogy hol van benne az isten. Nem attól a szent háborútól félsz, amit fegyverekkel vívnak,  nem az öngyilkos merénylőktől, a gépeltérítőktől, a vonat- és metrórobbantóktól, attól a szent háborútól félsz, ami az életedre kérdez rá, hogy érvényes-e.



x

Nem tudom, mért van az élet közepén ez a vergődés. Talán csak arról van szó, hogy van az a néhány évnyi rés a családi feladatok kötöttsége és a betegségekkel és legyengültségekkel való foglalatosság között, amikor szabadon és felhőtlenül lehetne élni, de épp ezzel a néhány évvel nem tud az ember megküzdeni. Olyan, hogy ott vagyunk életerősen, de mégsincs semmi érdemleges feladat. Mert mi volna? Az élet most könnyű, s pont ezt a könnyűséget nem lehet elviselni. Talán az a baj, hogy túléljük a feladatainkat. Kapunk egy évtizedet vagy kettőt, amikor csak azt tudjuk kérdezni magunktól, hogy minek is vagyunk.