A mélygarázs

Ez itt 21 önkényesen kiragadott idézet a regényből. 

Nem helyettesíti a regény elolvasását. De ad morfondÍrozni valót így, ebben a formában is, pláne. A történetben szépen beágyazottak, előkészítésük és levezetésük is érzékelhető, sőt némelyik egészen más értelmezést kaphat a helyén olvasva, de hát éppen azért választódtak ki nálam ezek, mert itt aztán úgy nekilódultak a gondolataim, hogy még. Félő, hogy mindent kiidéztem a regényből, amit csak lehet, de ha olvasod a könyvet, meg fog lepni, hogy neked akár ki sem tűnnek ezek a gondolatok (az elsőt kivéve, mert így kezdődik, és rögtön felment bennem a pumpa, hogy nemá', már megint egy pasi, aki állítja a tutit, aztán kaptam egy fülest, hogy provokál, no azt lehet, de asszem, még most is böki kicsit a szemem -itt azért használtam a böki-t, mert felénk ezt mondjuk gyakran szúr helyett is-), vagy egészen más gondolatok lesznek azok, amik neked-hozzád szólnak rólunk.

Egy többoldalas kedvenc nem került be huszonkettediknek, hogy maradjon a liebling 21, nem, nem azért, hanem mert azt kollégáimnak olvasnám fel nagyon szívesen beszélgetés indítónak, jó, igazából azért, mert hosszú és nem lett belőlem gépírónő.

Ez a regény történelemkönyv. Én így szeretek, így szerettem és így tudtam mindig tanulni, szépirodalomból, tankönyvből nem ment, a kapitalizmust pl. az Elizabeth c. Kertész Erzsébet regényből, aminek még nagyobb hozadéka jóval később derült csak ki, hogy E. Barrett-Browning életregénye. A varázsfuvolát és így az operát a Hétköznapi varázslat című pöttyöskönyv szerettette meg, az élővilág órán felolvasott Forró éjszaka részletek (a feketék testi, materiális jellemzőiről) pedig a biológiain kívül a társadalmi tudatomat is mélyítette, persze ezt is csak később érzékeltem. 

A Tóth Krisztina Akvárium, Vámos Miklós Szitakötő és Háy János A gyerek sorába illik A mélygarázs, a XX. század ötvenes éveitől indulunk és megérkezünk a mai magyarországi mélygarázsba. Mit is mond az 1964-es Álmodozások kora film végén a telefonos ébresztőszolgálat? Jó reggelt kívánok, tessék felébredni! Vagy Spiró Feleségversenyében találjuk magunkat.

Mindig csak azt látjuk, amivé lettünk, soha nem látjuk azt, amivé lehettünk volna. Fogta az ajtókilincset. Visszanézett? Nem. 

x

Egy vidéki beszédű ember, akiről persze mindenki tudja, hogy fővárosi, csak megtanult vidékiesen beszélni, s ez a vidéki gazdáknak tetszik, mert azt lehet hinni, hogy olyan, mint ők, szóval ez a vidéki beszédű ember elmondja, hogy mit kell épp előkészíteni, s hogy mennyire javasolja a szerves trágya használatát, mert nincs annál jobb.

x

Meddig állsz ott, meddig vársz még, kiabáltam felé. Elmúlik az idő és becsapódik az ajtó, ha későn indulsz, már nem jutsz be, nekimész a csukott ajtószárnynak, s a királylány puha szíve helyett a nyers deszkákon fogsz szétlapulni. Megyek már megyek, mondta a vitéz zavartan, kicsit beljebb tolta az egyik lábát, mint a farkas valamelyik mesében, mert megijedt, hogy elveszti a kincset, amit hosszú évek keresésének eredményeképp feltárt magának, az ékkövet, amit a törökök Budavárában találtak meg, s Dzsigerdilennek, a szív gyönyörűségének neveztek el. Megrettent a vesztéstől, de ennél tovább mégsem lépett, igaz, az ajtó sem csapódott be...

x
Miért is jönne, mondtam magamban, aztán azt gondoltam, egyedül az ágyban, kibírhatatlan fájdalmaktól gyötrődve, mert egyedül lenni úgy, hogy szeretsz, mindennél fájdalmasabb dolog. Olyan sokszor gondoltam, bárcsak ne bukkantam volna rá, bárcsak maradt volna a korábbi életem, amikor szinte jó volt, amikor elment az, aki korábban jött, hogy megszeressen. De jó, hogy elmentél, gondoltam magamban, és örültem, hogy egyedül fekhetek le, egyedül kapcsolhatom be vagy épp ki a tévét, hogy senkinek a szagában nem kell kelnem, hogy senkinek a ruháit nem kell kerülgetnem. De most más volt, egész éjjel ott volt velem, úgy, hogy nem volt velem. A hiánya volt velem.

x
Aztán harminc felett tényleg úgy felgyorsultak az évek, megint ősz, megint tél, megint tavasz és megint nyár, hogy észre se vettem, már megint egy újabb. Lehet, hogy rosszul döntöttem, ezzel a tudattal feküdtem le mindennap. Lehet, lehet, lehet, lehet, s akkor számba vettem, kiket űztem el, s néha azt gondoltam, nem, most már nem tenném. Egy hülye kis sértődés, mert az anyjának adott igazat egy vitában, vagy mert eljárt hétpróbázni, öttusázni vagy huszonegyezni, s persze nem hívott fel, azt mondta, hogy az nem lenne jó, ha én is mennék, mert ez olyan, hogy mindig csak a barátaival.

x
Persze, egy ideig azt hiszed, majd elfelejted, begyógyulnak a sebek, de nem. A tanárok és más felnőttek okozta vágások egy életen át ott gennyesednek a szíveden. Csak akkor múlnának el, ha bosszút állnál értük, s te is visszaadnád ezeket az ütéseket, úgymond továbbadnád a fájdalmat a nálad korban fiatalabbaknak, a gyerekeidnek, a pályakezdő kollégáidnak, ha beállnál abba a sorba, amiben a kollégisták állnak, hogy elsőben még vernek, a másodikban már alig, harmadikban békén hagynak, s negyedikben már te is verhetsz. Hogy kivárod a sorodat, és visszaadod, amit te elszenvedtél, de te nem voltál ilyen. Nem tudtál bosszút állni, s hagytad, hogy a sebek évről évre, mint egy rossz szokás vagy születési rendellenesség, elkísérjenek, hogy a sebekben burjánzó baktériumok beázolagjanak a test apró üregeibe, s tetőtől talpig megfertőzzenek.
x
Akkor válts, mondták...Már így is túl sok időt pazaroltál erre a viszonyra. Látod, hogy nem jön, s ha nem jön, engedd el őt, de ne engedd el az utolsó pillanatot. A te idődért neked kell izgulnod, őt ez az egész nem érdekli, ő nem marad le semmiről. Ne szédítsd magad tovább ezzel a nevetséges mesével! Mondták a barátnők, akik már régen kiléptek a mesék birodalmából, legfeljebb néha-néha tévedtek oda, amikor már minden öngyógyítási technikán elvéreztek, egy meseterápiás előadás során a közös gondolkodást irányító vezetővel. Választhattak szerepet. Persze mindenki az a nő akart lenni, akiért kezét-lábát összetöri egy sereg királyfi. A végeredmény mégis az volt, hogy a mesekezelés során senki nem villantott még véletlenül sem szablyát értük.
x
Nem köpöd le azokat, akiket gyűlölsz, mert most ennek az érzelemnek nincs helye, most mindenki világszerte, ezt egy tévéközvetítés is megerősíti: szeret.

x
Azt hiszed szabad vagy, mert megnyitották a határokat, lebontották a földrészt felszabdaló gátakat? Persze, Szlovákia nyitva van, és Ausztria is nyitva van, de benned minden határ zárva maradt, belül nem mozogsz, mert belül nincs megengedve a mozgás. A belső termek hatalmas lakatokkal vannak lezárva, hogy hol vannak a kulcsok, ki tudja.

x
Persze, ha elkerül az anyagi összeomlás, egy életen át nem veszed észre, milyen korlátok között terelgetnek, mint a legnyomorultabbul élő húsállatokat. Elmész Horvátországba, megengedheted magadnak, mert szabad vagy, ott ülsz a tenger partján, mert szabad vagy, elmennek melletted, odanézel, a tekinteted azt mondja ezeknek a járókelőknek, hogy szabad vagy. Pedig nem. A nyaralás kényszerében vagy éppen. Azért teszed ezt, mert ezt tenni van lehetőséged. Ha mást tehetnél, akárcsak másutt nyaralhatnál, rögvest megváltoztatnád a nyárra vonatkozó szabad döntésedet.
x
Ha nincs testiség, még a családterapeuta is bezárja előtted az ajtót.

x
Minden életkorban megvan az a csatorna, amin keresztül a pénz lecsapolható. A tanulásra fordítandó pénz után jön a családra fordítandó összeg, majd a szabadidő tartalmas eltöltésére szolgáló összeg, s ha mindezekből valaki pozitív szaldóval jön ki, akkor jön az egészségügy. Az egészségügyön mindenki elvérzik, amúgy a szó szoros értelmében is.

x
Azt hiszed, a jóakaratból jó dolgok születnek, a rosszakaratból pedig rosszak, holott ez egyáltalán nem így van, a jóból ugyanúgy születhet rossz, mint a rosszból jó, semmi biztosíték arra, hogy ez vagy az a dolog fog megtörténni, ahogyan arról sincs tudomásunk, hogy azt, amit mi jónak tartunk, hány ember tartja rossznak, az élete szempontjából ártalmasnak.
x
A meggyengült életakaratok minduntalan rajtavesztenek, ahogyan rajtavesztenek azok az emberek, félelemből,gyávaságból vagy a gyerekkorukban beléjük vert lelkiismeretfurdalás okán nem mernek semmit sem változtatni az életükön. Rajtavesztesz te is. Nem változtattál és nem változtál.

x
Minden gyanúba keveredett, s ami nem gyanús, na, az a leggyanúsabb.

x
Ne akard azt hinni, hogy van valami célja az életednek, ahogy senki életének nincsen célja. Minden cél az elme találmánya, hogy elterelje a figyelmet arról a kibírhatatlan tényről, hogy csupán azért vagyunk, hogy elteljen az idő. Hogy elfeledtesse az időhöz való, az éveksorán egyre romló viszonyunkat.

x
Minden veszélyes, ami rákérdez arra, ahogyan élsz, minden veszélyes, ami firtatja, mi van, és mért épp így.

x
Nem te vagy az egyedüli. Te vagy a többi.

x
Dehogy vannak célok, céltalan tesszük, amit ránk mért a sors, keressük a kibúvókat az idő fojtogató szorításából. Ne gyere azzal, hogy azok a pillanatok, amelyek....... Azok a pillanatok sem voltak mások, csak épp fizikai jóllétet éltél meg. Nem szorított a gyomrod, kipihent voltál, nem voltál se szomjas, se éhes, s akkor elindultál egy szép napsütéses reggelen, s úgy érezted, hirtelen feloldódik benned ez a fezsültség, s hogy egy kis időre, de azonossá váltál a körülötted lévő világgal. Pedig semmi olyan nem történt, ami ennek a pillanatnak a különlegességét bizonyítaná. Csak arról volt szó, hogy hogy a biológiai rendszered optimálisan működött.

x
A muzulmánok azért veszélyesek, mert megkérdőjelezik az uralmi helyzetedet a világban, megkérdőjelezik azt az életet, amit élsz. A kényelmedre kérdeznek rá, hogy jár-e ez neked, a vagyonodra kérdeznek rá, hogy milyen áron harácsoltad össze, a hitedre kérdeznek rá, hogy hol van benne az isten. Nem attól a szent háborútól félsz, amit fegyverekkel vívnak,  nem az öngyilkos merénylőktől, a gépeltérítőktől, a vonat- és metrórobbantóktól, attól a szent háborútól félsz, ami az életedre kérdez rá, hogy érvényes-e.

x

Nem tudom, mért van az élet közepén ez a vergődés. Talán csak arról van szó, hogy van az a néhány évnyi rés a családi feladatok kötöttsége és a betegségekkel és legyengültségekkel való foglalatosság között, amikor szabadon és felhőtlenül lehetne élni, de épp ezzel a néhány évvel nem tud az ember megküzdeni. Olyan, hogy ott vagyunk életerősen, de mégsincs semmi érdemleges feladat. Mert mi volna? Az élet most könnyű, s pont ezt a könnyűséget nem lehet elviselni. Talán az a baj, hogy túléljük a feladatainkat. Kapunk egy évtizedet vagy kettőt, amikor csak azt tudjuk kérdezni magunktól, hogy minek is vagyunk. Ez itt 21 önkényesen kiragadott idézet a regényből. 

Nem helyettesíti a regény elolvasását. De ad morfondÍrozni valót így, ebben a formában is, pláne. A történetben szépen beágyazottak, előkészítésük és levezetésük is érzékelhető, sőt némelyik egészen más értelmezést kaphat a helyén olvasva, de hát éppen azért választódtak ki nálam ezek, mert itt aztán úgy nekilódultak a gondolataim, hogy még. Félő, hogy mindent kiidéztem a regényből, amit csak lehet, de ha olvasod a könyvet, meg fog lepni, hogy neked akár ki sem tűnnek ezek a gondolatok (az elsőt kivéve, mert így kezdődik, és rögtön felment bennem a pumpa, hogy nemá', már megint egy pasi, aki állítja a tutit, aztán kaptam egy fülest, hogy provokál, no azt lehet, de asszem, még most is böki kicsit a szemem -itt azért használtam a böki-t, mert felénk ezt mondjuk gyakran szúr helyett is-), vagy egészen más gondolatok lesznek azok, amik neked-hozzád szólnak rólunk.

Egy többoldalas kedvenc nem került be huszonkettediknek, hogy maradjon a liebling 21, nem, nem azért, hanem mert azt kollégáimnak olvasnám fel nagyon szívesen beszélgetés indítónak, jó, igazából azért, mert hosszú és nem lett belőlem gépírónő.

Ez a regény történelemkönyv. Én így szeretek, így szerettem és így tudtam mindig tanulni, szépirodalomból, tankönyvből nem ment, a kapitalizmust pl. az Elizabeth c. Kertész Erzsébet regényből, aminek még nagyobb hozadéka jóval később derült csak ki, hogy E. Barrett-Browning életregénye. A varázsfuvolát és így az operát a Hétköznapi varázslat című pöttyöskönyv szerettette meg, az élővilág órán felolvasott Forró éjszaka részletek (a feketék testi, materiális jellemzőiről) pedig a biológiain kívül a társadalmi tudatomat is mélyítette, persze ezt is csak később érzékeltem. 

A Tóth Krisztina Akvárium, Vámos Miklós Szitakötő és Háy János A gyerek sorába illik A mélygarázs, a XX. század ötvenes éveitől indulunk és megérkezünk a mai magyarországi mélygarázsba. Mit is mond az 1964-es Álmodozások kora film végén a telefonos ébresztőszolgálat? Jó reggelt kívánok, tessék felébredni! Vagy Spiró Feleségversenyében találjuk magunkat.







Mindig csak azt látjuk, amivé lettünk, soha nem látjuk azt, amivé lehettünk volna. Fogta az ajtókilincset. Visszanézett? Nem. 



x

Egy vidéki beszédű ember, akiről persze mindenki tudja, hogy fővárosi, csak megtanult vidékiesen beszélni, s ez a vidéki gazdáknak tetszik, mert azt lehet hinni, hogy olyan, mint ők, szóval ez a vidéki beszédű ember elmondja, hogy mit kell épp előkészíteni, s hogy mennyire javasolja a szerves trágya használatát, mert nincs annál jobb.



x

Meddig állsz ott, meddig vársz még, kiabáltam felé. Elmúlik az idő és becsapódik az ajtó, ha későn indulsz, már nem jutsz be, nekimész a csukott ajtószárnynak, s a királylány puha szíve helyett a nyers deszkákon fogsz szétlapulni. Megyek már megyek, mondta a vitéz zavartan, kicsit beljebb tolta az egyik lábát, mint a farkas valamelyik mesében, mert megijedt, hogy elveszti a kincset, amit hosszú évek keresésének eredményeképp feltárt magának, az ékkövet, amit a törökök Budavárában találtak meg, s Dzsigerdilennek, a szív gyönyörűségének neveztek el. Megrettent a vesztéstől, de ennél tovább mégsem lépett, igaz, az ajtó sem csapódott be...



x

Miért is jönne, mondtam magamban, aztán azt gondoltam, egyedül az ágyban, kibírhatatlan fájdalmaktól gyötrődve, mert egyedül lenni úgy, hogy szeretsz, mindennél fájdalmasabb dolog. Olyan sokszor gondoltam, bárcsak ne bukkantam volna rá, bárcsak maradt volna a korábbi életem, amikor szinte jó volt, amikor elment az, aki korábban jött, hogy megszeressen. De jó, hogy elmentél, gondoltam magamban, és örültem, hogy egyedül fekhetek le, egyedül kapcsolhatom be vagy épp ki a tévét, hogy senkinek a szagában nem kell kelnem, hogy senkinek a ruháit nem kell kerülgetnem. De most más volt, egész éjjel ott volt velem, úgy, hogy nem volt velem. A hiánya volt velem.



x

Aztán harminc felett tényleg úgy felgyorsultak az évek, megint ősz, megint tél, megint tavasz és megint nyár, hogy észre se vettem, már megint egy újabb. Lehet, hogy rosszul döntöttem, ezzel a tudattal feküdtem le mindennap. Lehet, lehet, lehet, lehet, s akkor számba vettem, kiket űztem el, s néha azt gondoltam, nem, most már nem tenném. Egy hülye kis sértődés, mert az anyjának adott igazat egy vitában, vagy mert eljárt hétpróbázni, öttusázni vagy huszonegyezni, s persze nem hívott fel, azt mondta, hogy az nem lenne jó, ha én is mennék, mert ez olyan, hogy mindig csak a barátaival.



x

Persze, egy ideig azt hiszed, majd elfelejted, begyógyulnak a sebek, de nem. A tanárok és más felnőttek okozta vágások egy életen át ott gennyesednek a szíveden. Csak akkor múlnának el, ha bosszút állnál értük, s te is visszaadnád ezeket az ütéseket, úgymond továbbadnád a fájdalmat a nálad korban fiatalabbaknak, a gyerekeidnek, a pályakezdő kollégáidnak, ha beállnál abba a sorba, amiben a kollégisták állnak, hogy elsőben még vernek, a másodikban már alig, harmadikban békén hagynak, s negyedikben már te is verhetsz. Hogy kivárod a sorodat, és visszaadod, amit te elszenvedtél, de te nem voltál ilyen. Nem tudtál bosszút állni, s hagytad, hogy a sebek évről évre, mint egy rossz szokás vagy születési rendellenesség, elkísérjenek, hogy a sebekben burjánzó baktériumok beázolagjanak a test apró üregeibe, s tetőtől talpig megfertőzzenek.

x

Akkor válts, mondták...Már így is túl sok időt pazaroltál erre a viszonyra. Látod, hogy nem jön, s ha nem jön, engedd el őt, de ne engedd el az utolsó pillanatot. A te idődért neked kell izgulnod, őt ez az egész nem érdekli, ő nem marad le semmiről. Ne szédítsd magad tovább ezzel a nevetséges mesével! Mondták a barátnők, akik már régen kiléptek a mesék birodalmából, legfeljebb néha-néha tévedtek oda, amikor már minden öngyógyítási technikán elvéreztek, egy meseterápiás előadás során a közös gondolkodást irányító vezetővel. Választhattak szerepet. Persze mindenki az a nő akart lenni, akiért kezét-lábát összetöri egy sereg királyfi. A végeredmény mégis az volt, hogy a mesekezelés során senki nem villantott még véletlenül sem szablyát értük.

x

Nem köpöd le azokat, akiket gyűlölsz, mert most ennek az érzelemnek nincs helye, most mindenki világszerte, ezt egy tévéközvetítés is megerősíti: szeret.



x

Azt hiszed szabad vagy, mert megnyitották a határokat, lebontották a földrészt felszabdaló gátakat? Persze, Szlovákia nyitva van, és Ausztria is nyitva van, de benned minden határ zárva maradt, belül nem mozogsz, mert belül nincs megengedve a mozgás. A belső termek hatalmas lakatokkal vannak lezárva, hogy hol vannak a kulcsok, ki tudja.



x

Persze, ha elkerül az anyagi összeomlás, egy életen át nem veszed észre, milyen korlátok között terelgetnek, mint a legnyomorultabbul élő húsállatokat. Elmész Horvátországba, megengedheted magadnak, mert szabad vagy, ott ülsz a tenger partján, mert szabad vagy, elmennek melletted, odanézel, a tekinteted azt mondja ezeknek a járókelőknek, hogy szabad vagy. Pedig nem. A nyaralás kényszerében vagy éppen. Azért teszed ezt, mert ezt tenni van lehetőséged. Ha mást tehetnél, akárcsak másutt nyaralhatnál, rögvest megváltoztatnád a nyárra vonatkozó szabad döntésedet.

x

Ha nincs testiség, még a családterapeuta is bezárja előtted az ajtót.



x

Minden életkorban megvan az a csatorna, amin keresztül a pénz lecsapolható. A tanulásra fordítandó pénz után jön a családra fordítandó összeg, majd a szabadidő tartalmas eltöltésére szolgáló összeg, s ha mindezekből valaki pozitív szaldóval jön ki, akkor jön az egészségügy. Az egészségügyön mindenki elvérzik, amúgy a szó szoros értelmében is.



x

Azt hiszed, a jóakaratból jó dolgok születnek, a rosszakaratból pedig rosszak, holott ez egyáltalán nem így van, a jóból ugyanúgy születhet rossz, mint a rosszból jó, semmi biztosíték arra, hogy ez vagy az a dolog fog megtörténni, ahogyan arról sincs tudomásunk, hogy azt, amit mi jónak tartunk, hány ember tartja rossznak, az élete szempontjából ártalmasnak.

x

A meggyengült életakaratok minduntalan rajtavesztenek, ahogyan rajtavesztenek azok az emberek, félelemből,gyávaságból vagy a gyerekkorukban beléjük vert lelkiismeretfurdalás okán nem mernek semmit sem változtatni az életükön. Rajtavesztesz te is. Nem változtattál és nem változtál.



x

Minden gyanúba keveredett, s ami nem gyanús, na, az a leggyanúsabb.



x

Ne akard azt hinni, hogy van valami célja az életednek, ahogy senki életének nincsen célja. Minden cél az elme találmánya, hogy elterelje a figyelmet arról a kibírhatatlan tényről, hogy csupán azért vagyunk, hogy elteljen az idő. Hogy elfeledtesse az időhöz való, az éveksorán egyre romló viszonyunkat.



x

Minden veszélyes, ami rákérdez arra, ahogyan élsz, minden veszélyes, ami firtatja, mi van, és mért épp így.



x

Nem te vagy az egyedüli. Te vagy a többi.



x

Dehogy vannak célok, céltalan tesszük, amit ránk mért a sors, keressük a kibúvókat az idő fojtogató szorításából. Ne gyere azzal, hogy azok a pillanatok, amelyek....... Azok a pillanatok sem voltak mások, csak épp fizikai jóllétet éltél meg. Nem szorított a gyomrod, kipihent voltál, nem voltál se szomjas, se éhes, s akkor elindultál egy szép napsütéses reggelen, s úgy érezted, hirtelen feloldódik benned ez a fezsültség, s hogy egy kis időre, de azonossá váltál a körülötted lévő világgal. Pedig semmi olyan nem történt, ami ennek a pillanatnak a különlegességét bizonyítaná. Csak arról volt szó, hogy hogy a biológiai rendszered optimálisan működött.



x

A muzulmánok azért veszélyesek, mert megkérdőjelezik az uralmi helyzetedet a világban, megkérdőjelezik azt az életet, amit élsz. A kényelmedre kérdeznek rá, hogy jár-e ez neked, a vagyonodra kérdeznek rá, hogy milyen áron harácsoltad össze, a hitedre kérdeznek rá, hogy hol van benne az isten. Nem attól a szent háborútól félsz, amit fegyverekkel vívnak,  nem az öngyilkos merénylőktől, a gépeltérítőktől, a vonat- és metrórobbantóktól, attól a szent háborútól félsz, ami az életedre kérdez rá, hogy érvényes-e.



x

Nem tudom, mért van az élet közepén ez a vergődés. Talán csak arról van szó, hogy van az a néhány évnyi rés a családi feladatok kötöttsége és a betegségekkel és legyengültségekkel való foglalatosság között, amikor szabadon és felhőtlenül lehetne élni, de épp ezzel a néhány évvel nem tud az ember megküzdeni. Olyan, hogy ott vagyunk életerősen, de mégsincs semmi érdemleges feladat. Mert mi volna? Az élet most könnyű, s pont ezt a könnyűséget nem lehet elviselni. Talán az a baj, hogy túléljük a feladatainkat. Kapunk egy évtizedet vagy kettőt, amikor csak azt tudjuk kérdezni magunktól, hogy minek is vagyunk.