ezévi januári tervem helyett:

 (este gyertyát is gyújtok a megemlékezéshez), addig pedig megeszem a levest, és viszek belőle eL-éknek is

közös főzés két konyhában,
a karamelizált mogyorót eL készítette <3

mára itthon elhunyt 130 koronavírusos beteg 

Olvasónapló - szeptember

Jajjjj, hol van már, mikor Arundhati Roy A Felhőtlen Boldogság Minisztériuma könyvét olvastam még a kánikulai őszben, még 2. Indiába indulásom előtt? Hol van már, mikor annyit bosszankodtam azon, hogy egy könyvtár vagy folyamatos google kell minden oldalon ahhoz, hogy megértsük, miről szól ez a regény, mert se csillagozva, se függelékezve nincsenek a kifejezetten indiaiak vagy Indiát (és történelmét) baromi jól ismerők által tudott szavak és kifejezések, áááááá, bosszankodtam sokat, radírozható tollal a könyv belső borítójára soroltam az oldalszámokat, amiken olyan bejegyzések szerepelnek, amiknek utána kell néznem....

Aztán vagy megszoktam, hogy nem teljesen értem, vagy már nem hiányzott annyira, nem tudom, szívesen olvastam erről a csodálatos világról, és itt a csodálatost szophoklészi értelemben használom "Sok van, mi csodálatos, de az embernél nincs semmi csodálatosabb" (Antigoné), azaz különösebb, kivételesebb, nem mindennapi, a szó pozitív és negatív értelmében is.

A szerző nemcsak a szereplők életútját használja fel, hogy India közelmúltbeli eseményeit elmesélje, hanem időnként akár a cselekményt is félreteszi, és közéleti eseményekről számol be.
Sűrű a szöveg, ha egy szó elsikkad, bukhat egy fél oldal megértése.
2014 a jelen, innen látunk  a mába és nézünk vissza a múltba....

Uram! Könnyíts a lelkemen,
És könnyítsd a feladatomon.
És oldd meg a csomót a nyelvemen.
Hogy megértsék, amit mondok.
                 
                    *

"...Olvassunk egy verset elalvás előtt.
- Régi szokás volt ez, még az egyetemről. Egyikük találomra kinyitott egy könyvet. A másik felolvasta a verset. Gyakran kiderült, hogy ennek rájuk és az adott pillanatra nézve titokzatos jelentősége van. Versrulett.
Tiló feltápászkodott, és egy vékony, megviselt Oszip Mandelstam-kötettel tért vissza. Múszá kinyitotta a könyvet. Tiló olvasta:

Mosdom éjjel kinn az udvaron -
villog az ég csillag-morzsaléka.
Fénye: só a szekerce-vason,
hidegszik a színig teli dézsa.

-Mi az a dézsa? Nem tudom....utána kell néznem.

Minden ajtón gyanakvó lakat,
zord szigorral les rám a kopár táj -
tisztább szabály aligha akad
a friss vászon tiszta igazánál.

Kezd a csillag olvadozni már,
mint a só, a fagy-fekete vízben.
Sósabb a kín, tisztább a halál,
s kitetszik a rettenet mezítlen.
(Lator László fordítása)

- Még egy kasmíri költő.
- Orosz kasmíri - felelte Tiló. - Egy munkatáborban halt meg, Sztálin Gulágjában.
Megbánta, hogy felolvasta a verset."

                                               *

Hogyan 
           mondjunk
           el
                   egy
összezúzott 
                   történetet?

                           Lassan
                                  mindenkivé 
válva.
                          Nem.
                          Lassan mindenné válva.

Újdelhi utcakép 2019 október

Arundhati Roy, az író Újdelhiben él, mindkét regénye megjelent magyarul (az én nagy örömömre)

morfondÍr

felsorolni is nehéz, hogy mi minden történt az utolsó bejegyzés óta, voltak könyvek, mozik, emlékezetes ételek és másodszor is megjártam (csoporttal Indiát), a facebook oldal kezelése és új ötleteim megvalósítása köt le a szokásosak, csak eget emelek ki. a munka mellett, és sem az olvasmányokat, sem a három hetes októberi, indiai utat nem foglaltam itt össze, milyen örömmel készítettem pedig a tavalyi, két hetes posztját, egyszerűen és megmagyarázhatatlanul jó érzés Indiában lenni azzal a csekélyke ismerettel rendelkezve is történelméről, tradícióiról, kultúrájáról, jelenéről, ami nekem lett pár könyvet olvasva és néhány ismeretterjesztő filmet nézve, de az biztos, hogy ezt sem tudom meghálálni Lilinek, hogy tavaly rábeszélt első utamra, nem, nem akartam különösebben Indiába menni, nem, nem volt különösebb kötődésem (bár egy ideig megpróbáltam az általam elképzelt elvárásnak megfelelni, és bőszen kerestem a gyökeret, ami belőlem Indiához nyúlik), és ahogy nem jött be Julia Robertsnek (Ízek, imák, szerelmek), annyira jött be nekem, de nekem szerencsém volt, mert én (mi) nem egy tehetős turista-asramban töltöttem (töltöttük) a heteket, hanem.......remélem egy következő posztban elmesélem, addig pedig ezen a facebook oldalon lehet rákeresni a 2019. októberi bejegyzéseknél, ezért is fontos, hogy az ilyenek idekerüljenek, mert itt könnyebb keresni, lehet rendszerezni

most, egy pár hete önmegvalósításban vagyok, alkotásban, ha érdekel kedves olvasó, egyelőre erről is ugyanezen a facebook oldalon győződhetsz meg, eddig 4 videoposztban, az első november 13-i, nagyon ajánlom, és dolgozom azon, hogy bővítsem az elérhetőségét

örömmel tapasztalom, hogy nem lustálkodom, és nem is tétlenkedem :D , és töretlenül jól érzem magam Indiából (október 25.) hazatérve is, igaz, hogy az örömteli hazatéréshez nagyban hozzájárult az október 13-i országos trendfordító esemény is, amiről Darjeelingből Lilivel így cseteltünk: Ő: Karácsony vezet már jó ideje, Én: nem hiszem el, Ő: mi se.... :D 

van az a jó, amit nehéz elhinni.....

ahogy az is világszenzáció, hogy a kártya-kör közös (öt fős) lottója 3 találatot ért el, hipp-hipp és hipp-hipp, így kapunk fejenként három-háromezer forintot, majdnem annyit, amennyit eddig ellottóztunk, de nem írom le a számainkat, mert ahogy ebből 3-as lett (HI- HE - TET - LEN), úgy lehet belőle még ötös is.

Ezzel a filter nélküli, idén másodszor virágzó karácsonyi kaktusz fotóval kívánok nekünk boldog decembert!

Indiai elbeszélések női szemmel.....

....Csandra Kiran Szónrékszá: Férfiasság címen 2010-ben megjelent kötetének alcíme ez.

A könyv egy csíkszeredai műfordító szakkollégium munkájának eredménye, a fordítások ritka mód hindiből születtek, ezt a könyvet vittem magammal idén októberben a kéthetes észak-indiai útra, és szerencsére csak a vége felé merültem bele az olvasásába. 

A novellák elsősorban a benne szereplő nők életét bemutatva ábrázolják a kort, a XX. századi (szerintem észak) India szegény és tehetősebb rétegeinek (kasztjainak?) napjait, környezetét. (kasztok hivatalosan nincsenek több évtizede, a létezésüket alátámasztó pozitív diszkriminációs törvény viszont a mai napig létezik, működik, akkor hogy is?)
Az, hogy pontosabban mikor (melyik évtizedben) játszódnak a történetek számomra nem volt kideríthető, sem az előszó, sem a szerzővel készült interjú a kötet végén nem segít ebben, egyetlen novellánál szerepel, hogy annak története még a 'függetlenség' előtt kezdődik, ez pedig 1947. augusztus (14) 15. (ettől a naptól India nem brit gyarmat többé).
Megrázó a 'szétszakadt ország' krónikája, 1947. augusztus 14. a Pakisztáni állam kiválásáról is nevezetes.

Nem hibákat keresve olvastam a kötetet, hanem örömmel, hogy egy olyan világba merülhetek, amelybe én is betekinthettem egy csipettel mélyebben a látványkereső turistalétnél, ezért csak két fordítási furcsaságot említek itt: az egyik az egyetemi képzéseknél emlegetett 'mesteri' jelző, ez ma, a bolognai rendszerű oktatás korában zavaros, vajon a mesterképzés elírása-e, vagy India más(?) rendszerű felsőoktatásának pontos megnevezése, a másik pedig az egyik novellában a 'puliszka' szó feltűnése, és tudom, hogy erdélyi megjelenésű a kötet, és tudom, hogy bizony Indiában közkedveltek a darából (de búzadarából!) készült ételek, azokat (szerintem) korántsem nevezik puliszkának.

Női, európai, szociális segítői szemmel olvasva a kötetet csak az a vörösen izzó felirat villog előttem, hogy nehogy továbberősödjön itthon, Magyarországon a 'hagyományos' női (férfi) (társadalmi) szerepeket valló irányzatok kultusza, mert bár India bűvöletében élek egy ideje, de Indiának is drukkolok, hogy hagyományainak azon formáit, mellyel a nők  életét nehezíti, sújtja, számolja fel.

Az 'elrendezett' házasság intézménye töretlen a mai Indiában, a kötetben négy novella témája a házasság, eleve tematikus a felosztás, Férfiak, Házasság, Asszonyok, A szétszakadt ország témakörökbe sorolta a szerkesztő az írásokat, mellyel érzékelhető, hogy a szerző a női, emberi, indiai sorsok XX. századi spektrumát fedi le. Női szemmel? Tessék elolvasni.

Most elmesélek egy történetet, amit kedves vendéglátónk mesélt a saját házasságkötéséről, minden évben (szerintem) többször elmeséli a hozzá látogató csoportoknak, mi (felvilágosult társaság) felesége jelenlétéhez is ragaszkodtunk a beszélgetésnél ott náluk, a tágas imaszobában, kérdésünket is - Hogy ismerkedtek meg? - feleségéhez intéztük, én meglepődtem, mikor a férj nagy levegővel kezdte a történetet, majd akár (mifelénk anno) a fonóban hosszasan fűzte és egyre díszítette a történetet:
Édesapja kezdett számára menyasszony keresésbe, ahogy ez a hinduknál szokás (legeslegjobban ez a hagyomány tartja magát erősen - hallottam olvastam ezt több forrásból), a speciális indiai horoszkóp alapján egy a mostani lakóhelyüktől nagyon távoli keleti tartományban indult a keresés a nemzetségük tagjai körében (arról nem szólt a fáma, mi okból került otthonától olyan messzire vendéglátónk apja), a tény az, hogy a menyasszonykeresés híre szájról-szájra járt a messzi tartományban, erre meg sem kellett kérni az apa (aki e célból napokon keresztül utazott oda) szállásadóját, mindenki tudta a dolgát a forgatókönyvben.
Mégsem járt sikerrel a keresés. Sem először, sem a rákövetkező évben. Mikor harmadszorra járt már az apa a messzi tartományban és szomorúan jelentette be a szállásadónak, hogy hát akkor vége, hiába a három év keresés, a szállásadó nagy meglepetésére közölte, hogy ő tud egyet. (Itt hördültünk föl először, mert igen jó mesélő a mi házigazdánk)
Az apa persze látni akarta a lányt és a horoszkópot (!), miután rendben találta mindkettőt, meg is állapodott a lány apjával (a hozományról szerényen hallgatott a mesélő, mi pedig illedelmesen nem kérdeztük, izgatottan hallgattuk, hiszen) apja telefonja után még csak most indul el hosszú lánykérő útjára.
Három napba telt maga a vonatút (vonatozáshoz nekünk is volt szerencsénk, két éjszaka és egy fél nap, de ezek külön-külön és keleti kényelemben teltek), majd ezt követte 12 óra buszozás a hegyeken át (ilyenben nem volt részünk, csupán 3-4 órás kanyargásban a Gangesz partján annak eredése felé).
Amikor megtalálta a házat (innen indul a cifrázás, aminek én csak a töredékét tudtam lejegyezni), ott volt rögtön ötven nő, nincs tévé,- gondolta, ez a szórakozásuk (...), többen sötét bőrűnek találták, néhányan öregnek, már kezdte megbánni, hogy idejött, a válasz úgyis nem lesz, aztán jött egy lány vizet kínált, elvette tőle a vizet és szépnek találta a lányt, (...) aztán jött egy másik csáj-jal (az indiai tejes tea, imádom én is) a kezében, ismét azt hitte, a menyasszonya az, aztán érkezett a következő édességgel, ez is nagyon csinos volt, és jött még vagy négy-öt szép leányzó mindenféle étellel, ami szépen el is fogyott.
Ezután egy nagydarab férfi és egy nő jött, róluk kiderült, hogy bátyja és nővére a menyasszonynak, az ő dolguk a vőlegény(jelölt) kikérdezése volt a nevétől, az iskoláin, foglalkozásán át mindenféléről mint egy rendkívül hosszú állásinterjún. Aztán elhangzott a kérdés: Akarod-e látni a lányt?
Az igenlő válaszra becibáltak egy vonakodó, fátyolba burkolózó lányt, aki félénken, félig háttal leült, a kérdésekre válaszolni nem akart, ha nógatták, húzódozva kelletlenül és a vőlegény szerint szerint csúnyán mondott valamit.
Mesélőnk nem értette, miért is ez a lány jelölődött ki az ő számára, és nagyon elszomorodott (...), a menyasszony nem mutatta meg az arcát, ezért hoztak egy fényképet borítékban (ennél a résznél a légy zümmögését is meg lehetett volna hallani, de légy az nem volt).
Visszament tehát dolgavégezetlenül vőlegényünk a szállására, (...) persze gyalog úttalan utakon kb. 3 kilométert, mikor izgatottan nyitja a borítékot, a fotón három lány volt (itt hördültünk volt fel sokadszor), a menyasszony a jobb oldali......és nagyon szép. (most is az)
Két nap múlva nyélbe ütötték az esküvőt.
A menyasszony táncolt az esküvőn és közben sírt annyira, hogy a vőlegény is elsírta magát. Az esküvő után az ifjú pár sorra látogatta a rokonokat és barátokat, majd egy hónap múlva értek közös otthonukba, ami a feleség családjától (tudjuk már) három nap vonat, 12 óra busz és jópár óra gyalog távolságra van.
Az esküvő időpontja 1999. május 13. a feleség ekkor 18, a férj 30 éves volt. Ma két kamaszt, egy lányt és egy fiút nevelnek.

Ezután kérdésünkre szelíden és kedvesen elmondta a feleség, hogy csúnyának látta leendő férjét, és nem akart hozzámenni, a szülei kényszerítették.
Az elmúlt 19 évben felesége háromszor költözött vissza a szülői házba, de tudták mindketten, hogy együtt kell maradniuk - folytatta a mesélő.
Az "indiai stílus", a házasságban maradás - magyarázta tovább a történetet, a gyerekeknek jó, a családalapítás nem a saját boldogságunkról szól, nem magunknak akarunk jót, hanem a szüleinknek  (nekik ezzel gyermeki hálánkat fejezzük ki) és a gyerekeinknek.

éjszaka a pályaudvaron
Dehradunban

India és néhány szám

A hasonlítgatáshoz álljon itt, hogy Budapest lakossága 1,756 millió (2016), területe pedig 525 km².

Áááá dehogy, nem fogunk számolgatni, csak jól hangzott címnek, arra gondoltam, érdekelhet néhány adat* az útról, például, hogy

India 29 államából háromban - Uttar-Prades, Pandzsáb,  Uttarakhand - jártunk északon és Delhiben 2x, itt egy szállodában (2x), egy bazár utcában és egy Rámájáná előadáson voltunk.

Delhi (Nemzeti Fővárosi Régió, Harijána állam veszi körül három oldalról)
lakossága 18,98 millió, területe 1 484 km² (2012-es adat)

Új Delhi - ez nem a mi hotelünk

ez sem, ezt a szállodától sréhen szemben fotóztam

A szállodánkról nem tudok képet felrakni, és a nem omladozó Delhiről sem, pedig istenuccse azt is megörökítettem, csak sajnos megsemmisültek.

Vrindávan 
Uttar-Prades állam, népesség 60 000 körül + 5000 templom

Itt négy éjszakát maradtunk, az itt tapasztalt élmények, ahogy már említettem (és fogom is még) egy lórugással (vagy stilszerűen tehénrúgással) is felértek, a városka a Jamuna folyó partján fekszik, amely kellemesen ringat csónakon (jó, leírom, hogy fotóztam egy csurig tömött kompot is, mert bízom benne, hogy valaki mester még kivarázsolja a pendrive-ból), addig hoztam egy ilyen kíváncsiskodó tehenet.

azaz rögtön kettőt

és egy templomot

Agra 
Uttar Prades állam 87 km² 1 586 millió népesség (2011)

ezen a képen éppen a világ hét csodája közül az egyikbe kapaszkodom, hogy elhiggyem, hogy itt vagyok

Mindenhol cipőlevétel a tisztelet jele, lehet csak úgy, de fizetés fejében őrzés alatt is hagyni a lábbelit, a Tadzs Mahal-nál cipővédőt adnak a belépő mellé és egy flakon vizet.

ilyen kis hangyák vagyunk

Természetes, hogy ennek a grandiózus építménynek is vitatott manapság az eredete. Erről ott hallottam először, itthon rákerestem és EZT találtam, azt írja, már évtizedek óta folyik ez a téma, ami azért megnyugtató, hiszen még csak 8 éve hindu nacionalista a miniszterelnök.

Amritszár 
Pandzsáb állam 170km² 1,133 millió népesség

egy szikh úr a vonaton

Mert Pandzsáb államot jellemzően szikhek lakják, akik nem nyírják a hajukat, és egyéb szőrzetüket, a férfiak mindig turbánt viselnek, ma már a szivárvány minden színében az aktuális öltözékhez választva, a képen a tintakék autentikus viselet.
A szikh tanítványt jelent (szanszkritül) és tanulást is a pandzsábi nyelvben, a vallás (csöppet sem árnyaltan fogalmazva) a hindu és az iszlám között foglal helyet, vagy ha mást kérdezünk, akkor a hindu vallás egyik ága, amely az iszlámból vett át elemeket, az biztos, hogy a nők oldalán is ott fityeg változatos formában és méretben a jellegzetes görbe pengéjű Kirpán vagy Kard, amely arra figyelmeztet, hogy az igazságért kell harcolni a gyengék és az elnyomottak védelmében.
ide még teszek fel egy saját képet, bocs

Devprayag
Uttarakhand állam

A városka, mint az ázsiai Positano, íme:

Alaknanda és Bhagirathi folyók találkoznak itt, és Gangeszként egyesülve folytatják útjukat

Csobbanni a jeges Gangeszben jött meg a kedvem, nem ám, készültem rá, ahogy (egyedüli) férfi útitársunk, a melegben és a lágy szélben meg is száradtunk volna, de indulni kellett tovább.

Dehradun 
Uttarakhand állam 578 ezer lakosság, 300 km²

A Tibeti negyedbe látogattunk, a számos sztúpa közül megnéztük a legnagyobbat, fényképezkedtünk buddhista szerzetesek egy készséges csoportjával és szomorkodtunk, azaz én, hogy naplementekor értünk ide, ezért a képek szóra sem érdemesek lettek.

az emeleti bejárathoz lépcső vezet, a földszintit pedig a lépcsősor takarja

csapatunk fele a fotón

Risikés 
Uttarakhand állam 100 ezer körüli lakosság

A jóga fővárosában is négyet aludtunk és kettő privát, azaz számunkra rendelt pudzsán (szertartás) vettünk részt.

a Gangesz partján az egyik

a másik egy kis hegyi templomban

És itt gyalogoltuk a legtöbbet - csak hogy a számoknál maradjak -, a második privát pudzsa napján még egy vízeséshez is felmásztunk (hogy egy pöttyet eltévedtünk közben, számottevően nem növelte a távot), ami végül - gyenge erősségűre állított lépésszámlálóval lett 21 km. (Véletlenül az ajurvédikus masszázst nem másnap, hanem előző nap kaptuk, de másnap erőst igyekeztük felidézni 😇.

nem működött a bojler

zuhány után az öltöző csak nőknek

* megértésedet kérem, a bejegyzésben szereplő népesség és egyéb hivatalos adatok helyességéért nem vállalhatok felelősséget, a netről szemezgettem

India ízei

Az itthonlétben az a jó, hogy mesélhetek az Indiában töltött két hétről, ahogy tegnap is kedves, érdeklődő kollégáimnak kivetítővel, masala chai-jal és édeskömény-variáció kóstolóval.

Sajnos a fotóim egy része megsemmisült (hogy mi okból, ne firtassuk, hosszú), de útitársaim profi terméséből kaptam párat, azokból egészítettem ki a sorozatot.

Csodás hangulatú délután volt, nagyon köszönöm a figyelmet, a kérdéseket, a hozzászólásokat, köszönöm, hogy szakítottatok időt, hogy megoszthattam élményeimet. (Élményeim egy részét. Mert persze minden nem jutott eszembe.) Ahogy az sem, hogy tegnap volt Divali, a hinduk fényünnepe, amikor a mécses(ek) gyújtása, a ház fényárban úsztatása a szertartás központi eleme. Ezért hát most mondom: A Fény legyen velünk!

kép a netről

De (legalább gondolatban) vissza Indiába! 
Az első napokban teljesen össze voltam zavarodva az erős, valóban zsigerig ható élmények, az összes érzékszervünkre irgalmatlan erővel ható tapasztalások kétségbe sodortak, és kérdeztem is messengeren az itthoniakat, de hogy fogom én mindezt visszaadni (mármint megosztani, elmesélni), hiszen felfogni sem tudom. 
Felfogni még most sem tudom, de az első pánik után, elkezdtem érezni, és önfeledten átadni magam mindennek, ami India.

Jöjjenek most az ízek, úgy is mondhatnám, ízelítő azokból, amiket lehetőségünk volt kóstolni és néhány hely, ahol ezeket fogyasztottuk.

Nem kérdeztem rá ugyan, hogy a társaságból rajtam kívül hányunkat került el az út folyamán a hasmenés, gyanítom, gyér létszámú csapat lennénk, elsőként csoportvezetőnknek segített házipatikám, majd másnak is, én olyan szerencsés voltam, hogy emésztésem még annál is jobban működött ott, mint itthon, így arra a kérdésre, "indiait, vagy európait?", én mindig az elsőre adtam a voksom.

Negyven a témába vágó kép készült, ebből válogattam:

asramban a reggelink

Vrinda Kunja asramban legtöbbször ilyesmi reggelivel alapoztunk, a gyümölcsök és a gabona, granola is változatosan került a tányérra, és a joghurt is hol hígabb, hol sűrűbb, hol savanykásabb, hol pedig fűszeresebb volt, nem lehet megunni 😊

Ez egy autentikus böjti ebéd, Vibha Sinha, a kedves vendéglátó házaspár nőtagja főzte tízünknek. A komoly vallásgyakorlók ilyenkor teljes böjtöt tartanak, de sokan vannak (manapság), akik ezeket a szerintük 😆 egyszerű ételeket megengedik maguknak- hallhattuk szabadkozva tőlük, miközben mi dugig laktunk a sok finomságtól.

Ez pedig a legfinomabb "rakottkrumpli" az asramban, a szakács csak hindiül beszél, így nem tudtuk meg, miből készült az az elképesztően finom szósz, amibe megforgatta a héjas krumplit, mielőtt rászórta a reszelt sajtot. Ha valakinek van ötlete, bátran írja meg!

Agrában, a Taj Mahal - látogatás után (úgy tűnik, mintha természetes volna ezt írni, Taj Mahal - látogatás, de nem elképesztőőőőőő, hogy láthattam) erősen megéhezve utcai árustól vásároltunk és nem bántuk meg, a burger természetesen vegetáriánus, hopsz azt nem is mondtam, hogy a hinduk általában hústalanul esznek, (de láttunk néhány húsos éttermet, gyorsétkezdét is), a fűszeres leveles tésztában finoman ízesített krumplis töltelék van, mindkettőhöz csípős szósz jár (természetesen, másmilyen nincs is), azt hiszem, nem meglepetés: jól laktam 😊

Risikés

A felső képen a lila ház utáni házban működő motel(?) második emeletén van az a szobaétterem, aminek alacsony, 10-12 személyes asztalkája körül a földön ülve a konyhába beláttunk (alsó kép). 
Itt a rendelésünk leadását követően  - 5 sütőtök leves, 2 paradicsom-, 3 zöldségleves -, az egyik főzőlegény kivett az étteremben álló hűtőszekrényből egy darab sütőtököt, majd kb húsz perc múlva előttünk gőzölgött az indiaiasan fűszerezett, gyömbéres leves. Persze, megpróbálom majd emlékezetből elkészíteni itthon 😏

Ez is Risikés, a Gangesz másik partján, a dosa-s (ejtsd dószás) hely, felső képen az ebédünk maga, a papírvékony lepény fűszeres krumpli töltelékkel, ekkor masala dosa a neve, mellette kétféle zseniális (ugye értelemszerű, hogy csípős) mártás, úgy fogyasztjuk, hogy törünk egy darabot a dószából és belemártjuk a mártásba, vagy mártásokba, majd jóízűen megesszük.
Kerestem a neten receptet, rengeteg van....mind különböző 😃 Az alsó kép szintén az étteremben készült.

Mikor Risikésből egy hegyi kis templom felé tartottunk, megéheztünk, az útmenti kifőzdéből kóstoltuk (a kifőzde a fotó hátterében, az út másik oldalán látható) ezt a csodafinom (csípős) pakorát (csicseriborsó lisztbe forgatott és hiretelen kisütött zöldségek, csilipaprika is csípős szósszal)
Előtte masala chai-t (ejtsd: maszala csáj) kóstoltunk és felüdültünk a kb 35 fokban (azért kb. mert igazán senkit sem érdekelt, hány fok van, pont jó volt)

Ez is egy (taxisunk által ajánlott) útszéli étterem (fent), ahol a legfinomabb lencsét tálalták útban Devprayag felé (ahol a Himalájából két folyó egybefolyik és onnantól Gangesz a neve, de erről majd később), és ebben a gyönyörű szelencében (lent) étkezés után az édesköményt a jó emésztés érdekében rágcsálni ( a fehér kristályok a cukor, együtt is finom) ezt a szokást itthon is tartom és ajánlom:

Csapvizet nem iszunk Indiában, a bélflóránk nem bírja, palackos vizet mindenhol árulnak, de a helyjegyes kocsiban a vonaton a jegyhez jár, ahogy kaja és masal chai is:

Végül egy kakukktojás, ebből nem kóstoltunk ugyan, de olyan gyönyörű virágformára tépkedett pomelo kosárkákat árultak mindenfelé, hogy legalább fotón elhoztam:

Nos, mivel bőven maradt még a témában fotó, a későbbi bejegyzésekbe beillesztem majd azokat is.
Addig is jó étvágyat kívánok!

már két napja itthon Indiából

Időrendben gondoltam írni a mögöttem lévő két hetes útról, hiszen időrendben írtam a készülődésről, de lehet, hogy nem fog menni, kavarog bennem minden, így két itthon töltött éjszaka után is, és igaz, hogy már nem vagyok teljesen kába és nem is szédülök annyira, és már konyhát is takarítottam, de egy épkézláb mondatot sem tudok megfogalmazni Indiában töltött napjaimról. Sőtpláne időrendben!

15 nap Vrindávan - Agra - Amritsar - Risikés - Dehradun - Delhi

Vrindávan

A legfontosabb, amit hazahoztam egyik kedves vendéglátónktól, kalauzunktól Lalita Mádovatól hallottam:

"Indiában minden megtörténhet"

Ezt úgy a harmadik napon kaptuk, onnan kezdve bármire is csodálkoztak útitársaim, megnyugtatásul rögtön rávágtam: Indiában minden megtörténhet. Remélem, segített 😍

Azt hittem, jól felkészültem a képi dokumentálásra, hogy no name telefonom ezidőre édesapám samsungjára cseréltem, ezért erőst meglepett, hogy az első héten nem szinkronizálta a fotókat, ekkor a magammal vitt pendrive-ra próbáltam áttölteni, hogy törölhessek, a kapkodás miatt azonban mind a nyolc az Odiszi táncszínházban készített kiváló videót töröltem (és nem kaptam agyvérzést), a pendrive-ot az imént mertem megnézni, kb. a képek fele nem töltődött rá az első napokból Vrindávanban (nem kaptam agyvérzést).

Vrindávanban nevelkedett Krisna, ezért zarándokok tömegei keresik fel a kisvárost, aminek mi a turisták által nem látogatott részén laktunk egy dél-amerikaiak által fenntartott vaisnava asramban, ahol résztvettünk szertartásokon és a többiekkel együtt a templomban szőnyegen ülve étkeztünk. Kora reggel egy a majmoktól rácsokkal védett tetőn jógáztunk, szobáink asramhoz illően puritánok, két ágy, kis asztalka, (a második naptól nem működő ventillátor), némelyik szobához fürdő is tartozik, a miénkhez pont nem.

A kertet és egész Vrindávant a szent majmok uralják, ezért a városban csak jó szeműek élhetnek, mivel az agresszív majmok minden csillogót, zörgőt, mozdíthatót elvesznek az embertől pl. a szemüveget is (láttuk), sőt a templomoldalban lévő zárható szekrényből kivették útitársunk papucsát, megcsócsálták és eldobták, azt hallottuk, egymást is megtámadják, így itt fordított az élet, mint az állatkertben, az emberek rakják magukat ketrecekbe, hogy védjék magukat a majmoktól.

Mert bántani őket nem szabad, akárcsak a teheneket, akik békésen poroszkálnak az utcákon, utakon hömpölygő tömegben is, ahol, mi fehér emberek (bár kaszton kívüli, érinthetetlennek számítunk) csupa mosolygó kedves rádé-rádé köszöntést kaptunk, és hamar megtanultuk viszonozni is mellkasunk előtt összetett tenyérrel kis meghajlással és természetes mosollyal arcunkon.

Vrindávanban nyitott a csatornarendszer, napszakonként változó a szagok erőssége, fajtája, de ez pont annyira a része az utazásnak, mint a por, a sápadt napfény, a színek tobzódása, a Yamuna folyó hömpölygése, vagy a frissen csapolt kókusz íze.

Volt célom az utazással, majd kiderül, elértem-e, az itt minden esti Yamuna pudzsa virágkosárka (büdöskéből) mécsessel úsztatáson mormoltam erőst a vágyamat, aztán sírtam és sírtam minden látványtól és bármi történéstől úgy egy hétig.

Azt mondják, Vrindávan a tömény India. Az. A tömény élet maga.

2018.10.17.

Indira Gandhi repülőtér 2018.10.18

Vrindávan felé útközben az első masala chai (masala tea),
 ettől kezdve minden nap legalább egy csészével :)

szobánk az asramban

jógázó helyünk
legtöbbször majomlátogatók gyűrűjében

az asram kertje
hátul, a boltívek a templombejárat

a csatorna

csónakon a Yamuna folyón

"utcabál" Káli istennővel