magyar rádió

 "1925. december 1-jén délután 5 órakor felavatták a Magyar Telefonhírmondó és Rádió Rt.-t. Még ezen a napon este 8 órakor indult meg a folyamatos rádiós műsorsugárzás avatóünnepséggel, majd hangversennyel."

Mostanában gondolkodtam el, mennyire lételemem a rádiózás, a rádió hallgatás. Bírom én a podcastokat, bár még keveset találok szájam íze szerintit, egyelőre zavar az amatőr, teljesen privát beszélgetésbe kagylózás, a beszédtechnika hiánya, meg ilyesmik, de nem adom fel, keresek tovább.

Szerencsére gyerekkoromban nagyon sok időt töltöttem falusi nagyszüleimnél, akiknél rádióra indult a reggel, én is imádtam (és persze nem értettem) a vízállás jelentést, hallgattuk az "iermát", így értettem a Ki nyer ma? (játék és muzsika tíz percben), aminek soha egyetlen kérdésére sem tudtam válaszolni, követtük a Szabó családot és a rádióból szólt az esti mesém is. Ekkor lett lételemem a rádió hallgatás.

Boldog voltam a Bartók rádió indulásánál (1987), innen lett előbb a nagy szakítós, majd az esküvői bevonulós, még később elválós zeném Bhrams 3. szimfóniájának 3. tétele, hallga csak, hogy mindenre  JÓ

A rádió, az kell, rádióval ébredek, rádió mellett főzök, takarítok, teszek-veszek, és most a három hetes itthoni veszteglés során vettem észre, hogy eltűntek a huzamosabb ideig hallgatható rádióadók, szépen, fokozatosan, ahogy hallnak ki a rádiót hallgatók. Szomorú ez? Nekem nagyon. Még lehet készüléket vásárolni, nekem is van új, apámnak is (aki jövőre 80) vettem, de ő már nem tudta elsajátítani, hogy nem egy gombnyomásra indul. A választék könnyű és mégkönnyebb zenei adók, egyházi csatornák és kormány szócsövek, köztük a kiherélt Petőfi rádió, sehol egy közéleti, kultúrális, művészeti ésatöbbi témákat taglaló, beszélgetős csatorna, ami még magnak volt, az is hígul és lassan eltűnik a netben.....

Ünnep helyett gyásznap nekem ez a Magyar Rádiózás napja, pedig olyan szívesen köszönteném öt év múlva a 100. születésnapon.

Mára koronavírusban elhunyt újabb 154 beteg.

sárga zokni

ez a sárga zokni is már régóta nyomja a lelkem, igen, most (néhány éve, ebből is látszik mekkora a kupi) nagy rendcsinálás zajlik kívül-belül, ezt a zoknit is réges rég meg kellett volna írnom már, ez zokni kísér engem nyaranta, ha jövök megyek üdülés ürügyén, hogy legyen, ami védjen a hűvös éjszakákon. mert oda kell figyelnem magamra. nem járja, hogy tavasztól késő őszig csak mezitláb, míg más illemtudóan harisnyát húz, de legalább zoknit. ekkor találtam ki a sárga zoknit. ha valaki szörnyülködve néz a felhőszakadást tapicskáló meztelen hézagos műanyag (Ikea) klumpás lábamra, már kapom is elő a sárga zoknit, hogy itt van, van nálam, ha kell majd, nem fázom meg, és ezzel kész is, max. egy sóhaj a folytatás. apám járt mezítláb kora tavasztól, még sütött a föld hidege, de már lerúgta a bakancsot (Mózes Pálnak hívták a cipészt), és kapkodta a lábát fürgén (tehetséges sprintelő is lett volna belőle) a falu utcáin és a határban, (a tarlón is!) hónapokon át. versengtek is a klottgatyások -ahogy meséli- ki megy leghamarabb meztélláb az iskolába, ő egyszer -így meséli- már március 15-én. lányom zokniban alszik. a fényképen a sárga nem látszik, csinálok majd másikat.

vöröshagyma

régi vágyam, hogy megénekeljem a vöröshagymát, nem általában a hagymákat, hagymaféléket, hanem magát ezt a rőtvörös ruhában kerekedő konyhai alaptartozékot, a vöröshagymát. kamaszkoromban a kisvárosban annyiszor néztem meg a moziban a Hyppolit, a lakájt , ahányszor csak adták. sokszor adták és én ettem a zsíros kenyeret és " hagymát hagymával". jól elvoltunk vörös barátommal főzve, sütve, nyersen, időnként egy kis lila-, póré-, új- társát is bevettük a csapatba. mikor sérelmezni kezdtem, hogy csak alapanyagnak nézik, zsiradékkal és pirospaprikával hevítve, akkor kerestem ötleteket hagymaszósz, vagy hagymakence, fűszeres tepsis hagyma készítéséhez és itt említeném meg a hagymalevest, amit imádok, akár francia, akár nem (csak ne legyen benne tejszín). egészen addig tartott a szerelem, amíg meg nem hallottam egy talán piaci gasztrofilmben, hogy "a hagymák közül nyes fogyasztásra a vöröshagymát nem, csak a többi, kevésbé intenzív fajtákat ajánljuk". és ekkor én, az álhatatlan ezt nyomban elfogadtam és követni kezdtem, azóta ha tehetem, lila-, póré- és újhagymát fogyasztok hőkezelés nélkül, de azokból sokat. vörös barátom (ha még mondhatom így) feldolgozva kerül a kenyérre vagy főfogásként az asztalra, mert arra továbbra is figyelek, hogy alapzöldség legyen