Camino

Minden országot bejártam,
Minden messze tartományt,
S aki álmaimban él,
A dicsőt, az égi szépet
Semmi földön nem találtam.
Most mint elkapott levél,
Kit süvöltve hord a szél,
Nyugtalan vagyok magamban,
Örömemben, bánatomban,
S lelkem vágy szárnyára kél.

Elkaphat ez a csongori nyugtalanság, ha néhány messze tartományt bejártál és akkor is, ha néhányat kihagytál, és lehet ez olyan erős, hogy jujjezkibírhatatlan és mehet jófele, termékenységbe és mehet beletörődésbe, lemondásba és lehet belőle örök vágyakozás. Persze, ha már minden országot bejártál, akkor ez ciki, mert ott igazán megtalálhattad volna a dicsőt, meg az égi szépet, de ezen nevess és ne hidd el.

Szép ez a képesség, hogy bár egyre szűkülő fiókokba gyűr(ne) bennünket lelkünk elemzését is alapul véve a tudomány, de az nem hagyja magát. Itt rohangálunk típusok, képességek, attitűdök, és keresünk, kutatunk, kritizálunk, elvárunk magunktól, a világtól, csalódunk, kétségbeesünk, létezünk ki-ki sémásan, vagy mérési hibahatárban.

Jósolok: Hm, hm "nyugtalan vagyok magamban",  ez bizony a változás, változtatás lehetőségét jelzi, itt az idő, hogy átérezd, átgondold, miben is vagy, helyeden-e, a megfelelő környezetben, a megfelelő társakkal az utadon. Mert az kanyarog, kavicsos, lápos, hegyvölgyes és fújhat a szél, szúrhat a nap, a te utad az.

Jövök párhuzamodban vagy valamely kereszteződésben elsőbbséget adok.

Minden országot bejártam,
Minden messze tartományt,
S aki álmaimban él,
A dicsőt, az égi szépet
Semmi földön nem találtam.
Most mint elkapott levél,
Kit süvöltve hord a szél,
Nyugtalan vagyok magamban,
Örömemben, bánatomban,

S lelkem vágy szárnyára kél.        -Csongor belépője Vörösmarty Mihály Csongor és Tünde                                                                            színjátékának legelején-