* a Guardian-nak leadott cikk egy ötvenkét pontból álló listát tartalmazott; Jasper Gwyn felsorolását, mindazon dolgokról, amit fogadalma szerint soha többé nem fog csinálni. Az első: a Guardiannak cikket írni. A tizenharmadik: megjátszott magabiztossággal iskolás lányok előtt könyvekről beszélni. A harmincegyedik: elgondolkozva, állát ökölre hajtva hagyni, hogy lefényképezzék. A negyvenhetedik: erőszakot véve magán a kollégáival udvariaskodni, miközben azok, az igazat megvallva, megvetik őt. Az utolsó pedig: könyvet írni
* Most már szívesen ment volna tovább, ennyi elég volt, DE ODAKINT TOVÁBBRA IS SZAKADT AZ ESŐ...
(és persze ez mindig változást hoz........a regényhős életébe)
* Jasper Gwyn gyakorlatilag azóta, hogy felsorolta cikkében azt az ötvenkét dolgot, amit soha többé nem fog tenni, fokozatosan elszigetelődött a világtól, amit kívülállók lecsúszásnak neveznek ő maga azonban hajlamos volt megkönnyebbülésként megélni
Jasper Gwyn újra olvasni kezdett. Egy fantasztikus történet kellős közepénél tartott. Donald kacsa kereskedelmi ügynökként dolgozott, és Alaszka egyik legelhagyatottabb részére kellett mennie, küldetésbe. Hegyeken és folyókon kelt át, és mindenhová vitte magával az árumintát, amit el kellett adnia. Az egészben a legszebb ez az eladásra szánt áru volt - nádsíp.
Majd áttért Descartes-ra.
Mindegyikünknek van valami elképzelése saját magáról; lehet, hogy csak vázlatos, zavaros, de a végén mindannyian hajlamosak vagyunk rá, hogy kialakítsunk magunkról egy bizonyos képet, és az igazság az, hogy ezt a képet gyakran egy olyan képzeletbeli személlyel azonosítjuk, akiben magunkra ismerünk (....) például azzal a valakivel, aki haza akar menni, de nem találja az utat. Vagy valakivel, aki másoknál mindig egy pillanattal előbb látja meg a dolgokat. Ilyesmi. Összesen ennyi az, amit magunkból felfogunk(....)
Jasper Gwyn megtanított rá, hogy mi nem szereplők, hanem történetek vagyunk -mondta Rebecca.
-Leblokkolunk annál az elképzelésnél, hogy hogy ki tudja, milyen - meglehet, csak valami egyszerű - kalandban részt vevő szereplők vagyunk, de meg kellene értenünk, hogy mi az egész történet vagyunk, és nem csak az az egy szereplő. mi vagyunk az erdő, melyben sétálgatunk, a gonosz, aki átver, a káosz, ami körülvesz, valamennyi ember, aki elmegy mellettünk, a dolgok színe, a zajok.
-fordította: Gács Éva-
* Jasper Gwyn gyakorlatilag azóta, hogy felsorolta cikkében azt az ötvenkét dolgot, amit soha többé nem fog tenni, fokozatosan elszigetelődött a világtól, amit kívülállók lecsúszásnak neveznek ő maga azonban hajlamos volt megkönnyebbülésként megélni
Jasper Gwyn újra olvasni kezdett. Egy fantasztikus történet kellős közepénél tartott. Donald kacsa kereskedelmi ügynökként dolgozott, és Alaszka egyik legelhagyatottabb részére kellett mennie, küldetésbe. Hegyeken és folyókon kelt át, és mindenhová vitte magával az árumintát, amit el kellett adnia. Az egészben a legszebb ez az eladásra szánt áru volt - nádsíp.
Majd áttért Descartes-ra.
Mindegyikünknek van valami elképzelése saját magáról; lehet, hogy csak vázlatos, zavaros, de a végén mindannyian hajlamosak vagyunk rá, hogy kialakítsunk magunkról egy bizonyos képet, és az igazság az, hogy ezt a képet gyakran egy olyan képzeletbeli személlyel azonosítjuk, akiben magunkra ismerünk (....) például azzal a valakivel, aki haza akar menni, de nem találja az utat. Vagy valakivel, aki másoknál mindig egy pillanattal előbb látja meg a dolgokat. Ilyesmi. Összesen ennyi az, amit magunkból felfogunk(....)
Jasper Gwyn megtanított rá, hogy mi nem szereplők, hanem történetek vagyunk -mondta Rebecca.
-Leblokkolunk annál az elképzelésnél, hogy hogy ki tudja, milyen - meglehet, csak valami egyszerű - kalandban részt vevő szereplők vagyunk, de meg kellene értenünk, hogy mi az egész történet vagyunk, és nem csak az az egy szereplő. mi vagyunk az erdő, melyben sétálgatunk, a gonosz, aki átver, a káosz, ami körülvesz, valamennyi ember, aki elmegy mellettünk, a dolgok színe, a zajok.
-fordította: Gács Éva-
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése