Biblioterápia 1.

 Mary Westmacott (Agatha Christie): Távol telt tőled tavaszom

fordította: Görög Lívia

Partvonal könyvkiadó 2005

!!szinte csak és kizárólag SPOILER-t tartalmaz!! 

(de még így is érdemes elolvasni és használni a regényt)

Vártam a krimit, és ehhez illő feszültségben olvastam végig, pedig tudtam, hogy ebben nem a hulla halálának oka, körülményei lesz a regény tárgya, viszont megrendített, hogy a nyomozás, az bizony most is a középpontban van...

Mondhatjuk belső utazásnak is ezt a  Bagdadból Anglia felé tartó autó/vonatút során esőzés okozta járhatatlan vádik (sivatagi vízmosás) miatt több napos kényszerpihenőre ítélt negyvennyolc éves nő óriási energiával feltárt emlékfolyamát, de nyomozás ez a javából, érzem agytekervényeim csikorgását az olajozatlan környezetben, ahogy egyre másra villannak fel a feledés és az önbecsapás jótékony homályából az igazságmorzsák, amik fizikailag is alig elviselhetőek.

Szép dramaturgiai sora van a cselekménynek, lehetne kottázni: 

1. Fentről indul: bemutatja a főszereplőt, aki elégedett az életével, elsősorban magával, magán keresztül pedig a családjával, férjével, három gyermekükkel, akikről pedig minden említéskor elhangzik valami, ami azért nem olyan kerek, pl.a fiúgyermekről, aki végül Afrikában telepedett le, soha nem tudjuk meg, mi az a "más baj is volt vele", aki ugyan végül révbe ért, bár nem fejezte be a vágyott mezőgazdasági középiskolát, de narancsot termesztő farmer lett (apa be nem teljesült álmának megvalósítása).

2. Még mindig fent a régi, szeretett iskolatársnővel találkozáskor, akit eseménydús élete láthatóan elhasznált, öregedő, sovány és rendetlen öltözetű Joanhez képest, aki ránctalan, sudár és elegáns, de már elhangzanak későbbi kulcsmondatok, pl.  "bár lenne egy teljesen szabad hetem" (15.o.) és "te mindig is prűd voltál", "halvérű", no meg Blanche, a barátnő megjósolja, hogy ha elered az eső, "napokra elakadsz útközben egy isten háta mögötti helyen" és hogy "nagyon unalmas lehet bezárva lenni egy olyan helyen, ahol csak egyet tehet az ember: gondolkodhat", és bolha a fülbe-kijelentések is, amiket most nem idézek, de:

kiemelendő gondolat (a többi fontosból): "Nincs annál fontosabb, mint hogy az emberek azt csinálhassák, amihez kedvük van" (Blanche, 19.o.),

a regényben, és oly gyakran az életben is elhangzó mondat erre: "Az leginkább a körülményektől függ." (Joan),

és erre érkezik Blanche kérdése, amit időről időre tegyünk fel mi is magunknak (és válaszoljuk is meg őszintén): "Hát te nem azt csináltad, amihez kedved volt?".

3. Baljós hangulat, sejtetés: egyetlen nyugatra tartó utas az ütött-kopott autóban, eső, sárakadályok, a vonat már elment, két nap múlva jön a következő, menetrend szerint.

Fontos itt is az idő, a tervezéskor szempont, hogy ha valahol 1-2 órát, 1-2 napot vagy hosszabb időt töltünk, azt akkor mivel, hogyan "hasznosítsuk".

4. A belső út kezdete (én a 27. oldalra teszem, ez még mindig csak a 2. fejezet):

"...de furcsa így sétálni, hiszen nincs is hova mennie. Ez új és izgalmas gondolat volt. (...) itt csak el lehet menni valahonnan, valahová nem." 

És itt már elindul a másolvasatú emlékek sorjázása, amikor az egyik férjével való alaptörténet őszinte felidézése során az olvasónak lehet más olvasata, olyan, ami merőben eltér Joan konklúziójától: "Igenis Rodney szerencséje, hogy ő állt mellette." (itt még az önigazolás győz).

Majd a 34. oldalon a vélt ráismerés: "Nincs kivel beszélni, és nincs mit tennem. El sem mondhatom, mennyire élvezem ezt a helyzetet." - írja Joan az egyik levélben, mert most még van mit csinálnia, van valamennyi levélpapírja és könyve is.

5. A feszültség a 42. oldalon (3. fejezet) fokozódik, mert nem jön az esőzés miatt a várt vonat, nem jön négy-öt-hat napig, nem lehet autót hívni és telefonálni sincs hova, viszont itt jó az idő, szép napos.

A 43. oldalon meg is fogalmazza Joan, hogy úgy tűnik, beteljesedik a Blanch-sal való találkozásakor említett kívánsága, "Semmi dolgom az égvilágon. Még olvasnivalóm sincs. Alighanem jót fog tenni a semmittevés. Pihenőkúra a sivatagban.", nem csinál úgy az író, mintha ez véletlen lenne, jelzi, megbízhatunk benne, vezeti az olvasót.

Még mindig van levélpapír, Joan most megpróbál levelet írni lányának, Barbarának, ennek mentén kalandozunk újabb történetekben, ahol Joan már nem érti, miért ezek, és miért így jutnak eszébe, és itt már bekúszik a változás, változtatás kívánása, mikor meglátja belső szemeivel férje fáradt arcát (54.o.).

6. Idő-idő-idő, végtelennek tűnő idő, és kellemetlen, rossz érzések hullámai (4. fejezet).

Önigazolás: azért bírja ezt a helyzetet ennyire nehezen, mert eddig "olyan teljes volt az élete" - konklúziója most is felsőbbrendűségét bizonyítja (60. o.).

7. Következő stáció, egyre mélyebbre ereszkedünk, az 5. fejezetben a költemények fejbőli felidézésével indul (elfogyott az olvasnivaló), ez is felidézett emlékeken keresztül vezet (érdekes visszautalás erre, hogy már a vonatút során, az állomáson nem megy könyvet venni, ezt útitársa meg is jegyzi, mennyire elvan a gondolataival).

A 77. oldalon újabb felismerés: "Könnyű azt hajtogatni magunkban, hogy az egész dolog abszolút érthető volt és logikus, de korántsem olyan könnyű visszaszorítani azokat a fél- és negyedgondolatokat, amelyek úgy jönnek elő és tűnnek el, mint a kövek hasadékaiból kibukkanó gyíkok." Ez a hasonlat nekünk minden bizonnyal szép és érzékletes és sivatagi, elképzelhető, hogy emiatt is távoli, de tegyünk egy kísérletet, képzeljük el....... (no, milyen?) 

A 83. oldalon már megváltásnak érezné Blanche társaságát is, és ugyanitt tünetei, azaz azok alapján, ahogy hömpölyögnek benne az emlékek, gondolatok, érzések, még nevet is talál betegségének: agórafóbia - kérdés, hányszor teszünk mi is így, ahelyett, hogy mennénk tovább az önfeltárás fájdalmas útján.

98. oldal (7.fejezet): "Szavalással elütni az időt - ez nem volt valami gyümölcsöző ötlet, de mennyire nem! Az az igazság: van a költészetben valami roppant izgató. Valami nagy, lelket felkavaró erő...." - vallja ezt a költészet hatalmáról Joan szerepében a sikeres, ünnepelt, rajongott krimiíró.

A következő oldalon aztán sorjáznak a felvetések: "vajon felfedezhetünk egyáltalán olyat magunkról, amit nem tudunk?" "nem szoktam önmagamról gondolkozni...", "Sosem voltam egocentrikus", "De milyennek látnak engem mások?", és itt jelenik meg kimondva a félelem is, ami gyűrűzve fojtogat, mint a kigyó, vagy csak cikázik, siklik körülöttünk, mint a már említett gyík.

A 114. oldalon mondja ki az ügyvéd férj Averil nevü lányuk történetének most kendőzetlen felidézése közben a tézist, ami a történet befejezését is megmagyarázza, ha befejezted a regényt, lapozz ide vissza, így indul: "a házasság - folytatta Rodney - szerződés két fél között (...)"

A 145. oldalon Peter Sherston halálának története szép példa arra, hogy a másokkal megesett dolgokról homlokegyenest  máshogy vélekedünk, mint azokról, amik minket érintenek. (Hagyj időt most magadnak, hogy jöjjenek gondolatok ismerősi, baráti körből, tágabb környezetből, szomszédság, az ország, ahol élsz...)

A 149. oldalon, már a 9. fejezetben a régi társnő, a regény elején a bogarakat Joan fejében elültető Blanche az, akit kizárólag maga mellé vágyik, mert ő könnyed, kedves, nem botránkozik meg és nem is lepődik meg semmin.

A 8.és a 9.fejezet a tetőpont, a félelem, az elveszettség és a kétségbeesés őrjítő mélységébe zuhanás.

Már a 9. fejezet legvégén, aztán a 10. fejezetben sóhajthatunk egy jó megkönnyebbült mélyet azokkal a mondatokkal, hogy: "Ezért vagyok itt, hogy mindent jól megértsek... Mindenekelőtt azzal kell tisztába jönnöm, milyen nő Joan Sudamore..."

Aztán a 161. oldalon kristálytisztán megfogalmazza Joan azokat, amiket mindig is tudott, csak nem akart tudni, mert ő mindig is csak jót akart...

És eljut Joan a következő oldalon a feloldozás lehetőségéhez, a bocsánatkéréshez, el is határozza, hogy hazatértekor első dolga lesz...

...és végre befut a vonat.

A 10. és a 11. fejezetet olvasva kíváncsi nyugalomban még hiszünk a csodában, az újjászületésben, 

Megjelenik itt az az egyébként minden terápiás hatású ülés hatékonyságát növelő elem, hogy egy idegen embernek (pont azért, mert idegen) olyan magától értetődőbben és teljes őszinteséggel nyílunk meg, és tárjuk fel legmélyebb titkainkat, hogy magunk is rendre meglepődünk utána.

11. fejezet: a puding próbája az evés, és hogy a katartikus ötnapos életmódtábort követően a hátralévő ötnapos hazaút vége felé a 12. fejezetben Joan Londonban élő lányával teázva a pár oldallal korábban útitárs által bedobott háború lesz téma újbóli felemlegetésekor így summáz: "Senki sem akar háborút drágám. (...) Úgy vélem, az ilyen beszéd veszedelmes (...) Nemkívánatos ötleteket ad az embereknek.".

És, hogy sejtsük már a véget, és ne érjen majd annyira hideg zuhanyként, ezeket a mondatokat hallva "Avril elmosolyodott. Társalgásuk kapkodó és kihagyásos maradt.".

12.: nincs következő fejezet, Epilógus van, amit, ha kitépünk a könyvünkből (feltéve, hogy nem könyvtári, nem kölcsönbe kaptuk, és ha képesek vagyunk rá), akkor örökre megmaradhatunk abban a hiszemben, hogy ezután a kis 12. fejezeti intermezzo után a megtisztult és újraírt Joan bátran adja oda magát a való életnek, és őszinte szívvel, egymást erősítve haladnak tovább férjével közös útjukon.

-

Amiket nem fejtettem ki bővebben:

egyedüllét

elvonulás

meditáció

ingerszegény(?) környezet

tudok én pihenni

önbecsapás: minden jó, ahogy van; nem jó, de én nem tudok rajta változtatni

gyógyszerek, altatók

háború, nácizmus

külső segítő, pszichológus nélküli (vagy kontár által kísért) eredménytelen belső munka

ki is mondja, hogy azt bántotta, akit szeret

a környezetét nem, csak saját magát csapta be egész életében, és innentől ezzel a tudattal kell tovább élnie

folyamatosan nem hallja meg gyerekei felé irányuló, konkrétan megfogalmazott kritikáit

emlékek házassága 25 évéből, az iskolás évekből kamaszkorból és egy pillanatra gyermekkora, szülei is felidéződnek

-

Ebből az írásból teljesen didaktikusnak tűnhet az ebben a kiadásban 195 oldal terjedelmű kisregény, de én végig hálás voltam a szerzőnek, hogy csak pillanatokra engedte el a kezem, és annyira jó lesz majd a túlvilágon beszélgetni vele, hogy kedves Agatha Christie alias Mary Westmacott, ezt mégis honnan, hogyan és miért és mivégre, és miután felolvastam neki ezt az írást, hallom az aranyjánosi választ: "Gondolta a fene"

Az írás keletkezésének körülményei: Balatonberény, a regény elolvasása utáni harmadik napon 35 fokos kánikulában (párhuzam a regénybeli cselekménnyel?), mert ráadásul sivatagosodó Balaton-meder mellett, könyvklubban gyakorlott Lili lányommal rövid beszélgetést követően, az ő határozott utasítására írtam a fentieket.

 

gyász 3 tételben

Három tételnél tartok eddig, 2020. április 3-a óta, és mióta gyászul tanulok, tudom, hogy nincs szabály, bármeddig eltarthat.

Ez csak egy 'kis' választási veszteség, semmi "komoly", nem imádott társ halála, vagy szeretett szülő elvesztését követő árvaság érzés, csak egy remény veszett el ismét, többedszer, és a hit, amely működtette ezt a reményt:

I. április 5.

Kedves Ismerőseim, Ismerőseim ismerősei! Hivatásos gyászkísérőként úgy érzem, hogy a gyász kezdeti pillanatában, a sokkban vagyok, vagyunk sokan még, és azért írok, ha esetleg bizonytalanok lennétek, hogy helye van-e kétségbeesésnek, bizonytalanságnak, talajtalanság érzésnek, dühnek, félelemnek, kiábrándultságnak, ürességnek stb. stb. stb, akkor igen, helye van, nagyon is.

A nem hiszem el-től, a rossz lehet a fülem-ig bármi lehet, ambivalens érzések és még megkönnyebbülés is, hogy vége egy idegőrlő időszaknak.

Ilyenkor a konstruktív tervezés, racionális gondolkodás nem elvárt és nem szükséges, lehet és szabad nagyon szarul érezni magunkat és automata üzemmódban élni, dolgozni, és lehet ventillálni akár artikulálatlanul (nem kerek mondatokban, nem okosakat), de ajánlatos enni, inni, aludni, meditálni, ránkszorulót ellátni, de nem kell tudni gondolkodni.

Nem gyengeség gyászolni.

II. május 3.

Kedves Ismerőseim, segítsetek! Szerintetek a VÁLASZTÁSI VESZTESÉG megélése az illegális gyászok közé sorolandó?

Szavazást nem tudok létrehozni itt, ezért, ha megtisztelsz a véleményeddel, írd kommentben vagy üzenetben, hogy melyik: IGEN vagy NEM

Nagyon köszi!!!

Az illegális gyász olyan gyász, ami a környezet részéről nem elfogadott, azaz a veszteséget elszenvedő, krízisben lévő személyt „megfosztják” a gyász lehetőségétől, a veszteség mértékét

megkérdőjelezve, illetve azt relativizálva. -Kenneth Doka fogalmazta ezt meg 2001-ben. Ilyen előfordulhat többek között egy kolléga elvesztése, szeretői kapcsolatban bekövetkező halál, öngyilkosság nyomán, magzatvesztés, házi kedvenc elvesztésekor megélt gyász esetében.

III. május 10.

* A gyász az gyász * Kedves Ismerőseim! Köszönöm szépen, nagyon sokat segítettetek a facebookon kommentben, üzenetben és élőszóban az 'illegális gyász' fogalmának és a fogalomnak a választási veszteséghez köthetőségének tisztázásában!

Bár a fogalom hallatán (még most is) viszolygás fog el, elfogadom, hogy létez(het)nek olyan veszteségek, amiket az ADOTT környezet megkérdőjelez, degradál.

Az elfogadást segítette, amikor konkrét példákat ízlelgetve az általánosító -a társadalom- helyébe az -adott környezet- megfogalmazás lépett.

Az adott környezet (család, barátok, munkahely) értetlen, vagy akár gúnyos reakciókat adhat a Gyászoló veszteség-fájdalmát tapasztalva. Csak egy macska volt, ne izélj már, lesz másik - hallhatja a családban, az ADOTT környezetben, de a gazdi-csoportban (ha van olyanja) minden magyarázkodás nélkül megértésre talál.

Most őszintén, melyik 'legális gyász'-t nem fenyeget a veszély, hogy az ADOTT környezet elvárásával szemben, hosszabb vagy intenzivebb vagy hullámzóbb volta miatt illegálissá, el nem fogadottá váljon az ADOTT környezetben. Elég volt a szomorkodásból, idős volt már (pl. az édesanyád), légy már túl rajta.

Így hát, bár persze, sorolhatjuk a választási veszteséget az illegális gyász kategóriába, de, ha úgy érzed, ez érint téged, akkor jó, ha foglalkozol vele. Olyan közösségben, ahol elfogadás, megértés fogad. Együtt könnyebb.

másnap

 Keresgélem a szavakat az érzéseimre, melyik a legerősebb, azt hiszem, a megrendülésé, szerencse, hogy gyászkísérésben képzett vagyok, így hagyom, hogy a gyász eluralkodjon bennem, rajtam.

Üresség van, és az a veszteség vagy bántalmazás megélésekor tapasztalt lecsendesülés, rezignáltság, amikor picire húznám össze magam, hogy ne vegyen észre senki, hátha elkerülhető akkor a következő csapás. Ki tudja előre, mennyit bír el?

Sajog a döbbenet, a megváltoztathatatlanság döbbenete, fájdalom és riadalom a gyűlölet szeretetbe csomagolását tapasztalván. És nem vádolhatok senkit. Mindenki a saját érdeke szerint teszi, amit tesz, akkor is, ha téved. Tizenkét évig volt remény, düh, energia, és minden, ami élet.

Most üresség van, aztán érkezésre vár a félelem.

2022.02.12.

 Felmerült a gondolat - ez is milyen már, hogy "felmerült", meg hogy "gondolat", mindig is akartam írni, életem vágya ez, és Lili is mondta, és egy csomó terápiában és a mindenható coachingban is főmódszer az írás, a listázás, a naplózás.....-, most újra fölmerült bennem a gondolat, hogy leírjam, és ezzel persze ki is a mit is? Később, jut eszembe, születésnapomtól, újra végigcsinálom a Hat perces napló félévét, azt persze pluszban, és kezdem érezni a szokásos túlvállalást, hogy no még ezt bele....ez se maradjon ki..., nem ez nem ide illik, ez egy versből való, amit én írtam az oktatási rendszer elszenvedőjeként 1982 táján.... 

Felmerült a gondolat az írásra, évfordulók is vannak, eltelt egy év, hogy akkor még a már majdnem nyolcvan éves apámat hozzám költöztettem, addigi lakóhelyétől 250 kilométernyire, egy éve ekkortájt teljes nyugalomban mentünk egész napra kirándulni Lilivel, hiszen az első oltásra várakozási időt tölti apu biztonságban mellettem, aztán majd meglátjuk....

A nyaki érelzáródás diagnosztizálása előbb lett, mint az első covid elleni védőoltás. De a további elzáródásokat megakadályozó gyógyszer szedése mellett lett még őszig bezárólag két oltás, vagyis az influenza ellenivel még három, és béke van.

És évforduló, egy kialakult rend, szokások, megszokások.

Tényleg le akarom ezt írni?

Nem, nem derült égből villámcsapásként következett be a 2021. február elseje, apám hozzámcuccolása. 2014 augusztus 28. óta gondom, teendőm és felelősségem ő. Akkor nem halt meg, csak egy pillanatra összeesett, majd egy nyugodt éjszaka után rá lehetett beszélni, hogy saját kocsiján, unokájával az oldalán elautózzon a nyaralóhelyhez közeli kisváros kórházába, ahol menten ottfogták, az intenzív osztályon feküdt napokig.

Hónapok múlva, már otthoni, protekciós kardiológusváltás eredményeképp derült fény a koszorúérműtét szükségességére, amit végre is hajtottak 2015. március 12-én.

Ma 6-kor ébredtem (egy órával korábban, ahogy szoktam), megcsináltam az egy éve bevezetett reggeli rutint, müzlistálba egy púpozott mérőkanál (apró) zabpehely, vízforralóban a víz felforr, felöntöm, hogy híg legyen majd, aztán vagy magamnak is készítek egy kis tálkával, vagy egy bögre teát, vagy egy neszkávét, ma egy fűszeres fekete teafiltert forráztam magamnak, majd 2 perc múlva löttyintettem bele egy korty tejet, újratöltöttem a vízforralót, és egy (asszem) másfél literes ikeás üveg teáskannába elkészítettem apámnak a délelőtti adag folyadékot, most éppen citromízű teát. Apám nem érzi az ízeket sok éve, de azért a teában is törekszem a változatosságra. A citromos előtt fahájas almásat főztem ilyenkor reggelente. Aztán déltájt megtölti a kannát vízzel, és még iszik pár pohárral azt is. Már nem ellenőrzöm, megitta-e a 2 és fél - 3 litert, sokat iszik, remélem, eleget, pohár strigulázással kezdtük, nem is emlékszem, hány éve, zsörtölődve, de elfogadta, hogy az élet így is telhet, ivás és pisilés menetrendje szerint.

A teák után újabb adag forralt vízzel felöntöttem egy fedeles lábosba kimért, ebédre szánt fűszerezett és picit sózott kuszkuszt, mivel tegnap este nem tudtam, milyen programra leszek képes ma, majd elfelejtettem, szombat van, ezért még éjszaka megpároltam mikróban a zacskó mélyhűtött kelbimbót egy kis fokhagyma sóval, amit majd a kész kuszkuszhoz keverek és a keveréket kókuszzsíron átpirítom kicsit. Kisütöttem apámnak szintén a fagyasztóból két hamburger pogácsát is.

Fél 7-kor olvasni kezdtem, közösen olvassuk Lilivel (ő papíralapon, én ebook formában) Joan Didion memoárját. No, meg is érkeztünk, hogy ma miért kezdtem el végre írni. És még eszembe jutott, hogy a csütörtöki második alkalmú gyászcsoporton (ami csoport életem gyászcsoportvezetői debütálása) házi feladatként, persze kedv szerint, valamely feljegyzés, álom, érzés, napló írását javasoltam. Jó csoporttagom vagyok. 

Apu 8-kor kel, mikor egyedül élt, 10 órakor kezdte a napot és este 10-kor feküdt, közös életünk elején 9 órakor keltettem, ebből hamarosan 8 óra lett, a fekvés továbbra is 10 óra tájt.

Ekkor szunyókáltam már picit a korai kelés, és az olvasás miatt, de tíz perc múlva jön a késztetés, hogy írjam a naplót, nem bullet journalt, amit Lili, hanem itt ezt, és már 9 óra elmúlt, és most akkor mégsem indulok el a fürdőbe, ahogy vágytam?

Négy évszak

 nagyon bírnám, hogy itt ahol élek, ahol négy évszak van a monda szerint, nagyjából négy évszakos lenne az időjárás, ahogy az első olvasókönyvem (1972) történetében a kisfiú, én is mindig azt az évszakot tartottam legszebbnek, ami van.....amíg jól elkülöníthetően működött a tavasz, a nyár, az ősz, a tél....nagyjából három havonta változott a nap melegítő ereje, a csapadék milyensége ésatöbbi.....

mennyire jó lenne, ha december-január-február tél lenne, 0 fok körül és alatta, hóval, jéggel, március-április-május tavasz 10 fok körül és fölötte melengető napsütéssel, záporral, széllel, június-július-augusztus nyár 25 fok fölött, napos és ősz a szeptember-október-november, 25 foktól menne lefelé hónapról hónapra, eső-nap-szél elegyével érkezve a télbe vissza.....így képzelem

nem gondoltam volna, hogy ez egy életen belül vágyálom lesz

(és persze nem ez az egyetlen)

szépszó

 elkezdtem gyűjteni a szép szavakat

eddig csak úgy magamban gondoltam raktározni, de

rájöttem, hogy a következő szép szó felülír(hat)ja az előzőket,

egyszerűbben: elfelejtem

ezért a legújabb szépszót leírom (szándékos az egybeírás)

sorház

Gyászolj, bazd meg!

Pontosan így, a címben szereplő formában jutott eszembe ez a trolin a negyedik fizikoterápiás kezelésre tartva. A körülmények persze nem fontosak, csak a gondolat.

Valóban a környezetünk várja el azt, ahogy sok helyről hallom, hogy valamely szerettünk elvesztése után pár héttel olyanok legyünk, úgy viselkedjünk, mint annakelőtte? Valóban titkolni kell a gyászunkat, mert megítélnek, kibeszélnek, még talán el is kerülnek bennünket, ha nem így teszünk?

Nem vagyok ebben biztos.

Csak abban, hogy nem tudunk gyászolni. És nem is akarunk megtanulni gyászolni. 

Így pedig csak az időtől várjuk, hogy majd meggyógyít, pedig az csak halványítani tudja az emléket, feldolgozni nem tudja helyettünk a veszteséget.

Sokkal jobb lenne mindenkinek, ha gyászolnánk.

Hát gyászolj, bazd meg!

2021-ből

 ezt a szilveszteri bulizóst még kedvelném is, búcsúzunk a régi elhasználttól, üdvözöljük a régit, csak épp most nem vagyok olyan élethelyzetben, hogy annyira buliznék, de ha behunyom a szemem, látom még magam áttáncolni az újévbe, de az nem most van, majd egyszer.....

erre mondják, hogy kimaxoltam az évvégét?

mozi:3

fürdő: 1

kávézó: 2

étkező: 2

séta: 2

libegő: 1

netflix: sok

yearcompass pipa

új napi (jó)szokások kialakításának kezdete: december 31:

plank

jóga

duolingó

jön még: meditáció, olvasás

nehezen búcsúzom, mert mindig jobb évet vágyom a tavalyinál, hiszen mindegyik nehezebb, most éppezért próbálom megbecsülni, ami van, hogy ha jobb nem is lesz, de legalább legyen kormányváltás, ámen.

Karácsony,

amit mindig is utáltam, csak nem mertem kimondani, gondolni se mertem, az ajándékra ácsingózás, amit mindig ki kellett érdemelni és kivárni, és gyerekként kibaszottul későn sötétedik decemberben, egyszerűen nem értem, hogy van pofájuk a felnőttek egy részsének azt követelni, hogy nyári időszámítás maradjon télen is, hogy még tovább kelljen várni a karácsonyi ajándékra? Boldogok azok az országok, ahol reggel, még ha 25-e is az a reggel van ajándékozás, de még boldogabbak, ahol nincs ajándékozási szokás, és a legboldogabbak, ahol nincs karácsony. Már Corvin áruház sincs. (egy újszülöttnek minden vicc új: időszámítás előtti reklámszlogen, hogy "Nincs Karácsony Corvin nélkül", újszülöttek még vannak, vicc nemigazán) 

Most már elég nagy vagyok ahhoz, hogy elegem legyen a Karácsonyból, hogy elég legyen a túlkelllenni, a túlkellélni érzésen. Nem akarok Karácsonyt ülni. Icipici Karácsonyt sem akarok. Azt hiszem, már idén sem mondtuk, hogy Boldog Karácsonyt, és úgy emlékszem, nem is hiányzott.

Műtét utáni hatodik nap....

 ...mert otthon is a kórházat gondolta folytatni, ahogy ott is asztalhoz ült reggelizni, természetes volt, hogy kijön a konyhába megenni a kását, de a kérdésre, hogy reggeli előtt vagy után kíván-e felöltözni, rácsodálkozás volt a válasz, hiszen fekszem vissza - mondta, mire csípőből nyomtam, hogy biztosan nem, hanem a fotelbe ül, felhőket, és a telekről magunkkal hozott vörösben burjánzó muskátlit fogja nézegetni főállásban, amikor elfárad, lehet újra feküdni kicsit...

...később örömmel vettem észre, hogy a Fiúk évkönyve 1966 - ban - amit Lilitől kaptam a kerületi lomtalanításon fellelt kincsként - van szó az Úttörő vasútról, amiről olyan szívesen beszélt a kórházi ágyon, kezébe is nyomtam, és szívesen át is lapozta, sőt még más érdekesebbet is talált, legalább negyed órát mozgatta az agyát...

... és akkor még a vasárnapi ebédet is együtt főztük, a paprikát felvagdosta, ami nagy segítség nekem és sikerélmény neki...

....mert helyzeteket kell teremteni, aktivizálni kell ahhoz, hogy éljen

tanulságok egy és kettő

K.O. Knausgard szeretette meg velem a főtt krumplit, ami csak azért meglepetés nekem, mert azt tudtam, hogy alap ételem a krumpli minden formában (ahogy L.-nek is az lett), de hogy külön örömöm leljem pl. közepes vagy kisebb, hámozott, de egészben hagyott, sós vízben megfőtt krumplik majszolásában, az új. Visznylag folyamatosan olvastam az elmúlt időszakban Knausgard Harcom 1.-2.-3.-4.-5. köteteit, ahonnan emlékezetembe égtek, ahogy egy gyors vacsorához főznek pár krumplit (is), és az is, amikor egy ünnepi érkezéshez csupán fejenként egy krumpli jutott, azóta én bővebben főzök.

Pénteken, műtét előtti kivizsgálásra feküdt be apukám a kórházba. Egy fáradt, megtört, egykedvű öregembert hagytam ott, másnapi látogatáskor egy, állapotához képest fürge, közlékeny, vidám és határozott férfi fogadott a folyosón, aki nem kért altatást a műtéthez.                                                  Pihenek én is egy kicsit.

tudatosság - önreflexió - meditáció

 néhány fogalom azok közül, amik a legfontosabbak nekem

sokan éreztük már, és vélhetően többször (sokszor), hogy "elsodor az élet", ha jó dolgunkban, akkor nem is bánjuk igazán, sőt lubickolunk benne, ha problémák hulláma okán, akkor erősebben érzékeljük, hogy nem éri lábunk a talajt - mennyire utáltam ezt a francia mondást, hogy C'est la vie, emiatt a mondás miatt sem bántam, hogy nyolcadik után ráhagytam a családomra, hogy helyettem eldöntse, a korábban megalapozott német helyett új nyelvbe kezdek a gimiben, a franciába, mert volt valaki, szerencsére nem emlékeszem, ki volt, aki valamely szorult helyzetemre, kudarcomra, sommaásan annyit mondott: c'est la vie, és nem volt hajlandó lefordítani, somolyogva jegyezte meg, majd megtudod, és tényleg megtudtam, és ez a történet azért jutott eszembe, mert egyre sűrűbben dünnyögöm a saját orrom alá, ilyen/ez az élet.....

és nem baj, ha éppen elsodor az élet, ami alatt én olyasmit értek, hogy a bevett szokások, napi ritmus, aktuális tervek  kapcsolattartási rend borul bármi miatt, HA a sodrás egy apró szünetében felbukkanok a felszínre és TUDOM (tudatosítom), hogy ez most a sodródás (sodródás alatt mit értek? amikor pl. egy betegség felbukkanása, az azzal való teendők, nehézségek, meglepetésekhez kell percről percre reagálni, és tervezni a vizsgálatokon, az azokra való felkészüléseken stb.n kívül semmit nem lehet)

a TUDATOSSÁGot sokan hideg fejű törtetésnek, karrierizmusnak, célratörő másokon átgázolásnak értelmezik, és mekkorát tévednek

a tudatosság sem nem pozitív, sem nem negatív fogalom, a tudatosság teljesen lecsupaszítva annyit tesz: (tudom) tudatosítom, hogy "mibe' vagyok"

a tudatosság egy folyamat, ezért írtam zárójelbe a tudom szót, mert nem feltételnül ugrik be azonnal, ahogy az aranybulla évszáma a válasz a kérdésre "mibe' vagyok", hanem egy folyamat, amihez különböző eszközök, és tényleg itt a számtalan fogalom a helyes, számtalan eszköz létezik, és minden bizonnyal folyamatosan születnek újabbak, amiket a tudatosítás folyamatában használhatunk

mindegyik eszköz jó, és a legjobb, ha mindenki maga találja ki, melyikeket építi be az életébe, és szerencsére minden oldalról ömlenek ránk ehhez a keresgéléshez az ajánlatok, ami könnyíti is, de bizony nehezíti IS a helyzetet, hiszen azt kell megtalálnom, ami az ÉN ESZKÖZÖM, és nem azt kell magamra erőltetnem, ami a másiké

ugye milyen érdekes, hogy a tudatosság eszközeit keresve már tudatosnak kell lennünk, különben csak másolók maradunk, és továbbra is sodródunk, sodródunk

van az a mondás (sokan közhelynek tartják), hogy "az idő minden megold", és valóban a tudatossághoz idő kell, de ha ebben a pillanatban kezded, akkor pont időben válsz tudatossá (ezért vállalom a felelősséget)

az ÖNREFLEXIÓ röviden annyit tesz, hogy felismerjük érzéseinket, viselkedéseinket cselekedeteinket,  a felismeréssel, megértéssel már közelebb vagyunk magunkhoz, a szükségleteinkhez, amiknek felvállalása segít a felelős döntéseinkben 

TUDATOS JELENLÉT - MEDITÁCIÓ

akármerről közelítek az eszközökhöz, mindig a meditációnál kötök ki, és nagy öröm, hogy sokan, és minden nappal még többen hirdetik a tudatos jelenlét, éber figyelem hasznát, gyógyító erejét

és öröm az is, hogy valóban bárhol találhatunk meditációhoz leírást, hanganyagot, csoportot...

sok évtizeddel ezelőtt onnan indultam, hogy nem mertem behúnyt szemmel ülni, nem tudtam, hogy nem merek magamra maradni magammal, ideges lettem, befeszültem, kivert a víz, és kimenekültem a helyzetből elfogadva, hogy én már csak ilyen vagyok

ma már nem ilyen vagyok, és ez jó nekem

több helyen olvastam, hogy a vezetett meditáció gyakorlásán túllépve az "igazi", amikor csak úgy vagy, és ez vezet el a megvilágosodásig (hallottam már olyan kérdést is, hogy ez mennyi idő alatt elérhető)

én helyzettől és igényemtől függően gyakorlok rövid vagy hosszabb, ülő vagy sétáló, irányított vagy "szabad" meditációt, és azt gondolom, hogy ez a legteljesebb mindegy, egyetlen fontos van, a GYAKORLÁS

Az ember lánya

 

https://tinyurl.hu/ioyM/

mert mostantól úgyis máshogy fogunk emlékezni :D

2021. április 8-án délután tette ki L. facebookra, instára a podcastunk bemutatkozó és egyben első részét, nem, saját facebookja, instája nincs az adásnak....még

több mindent nem fixáltunk induláskor, sem azt, hogy kell-e neki saját oldal, ezért egyelőre nincs, hogy milyen időközönként kerüljön ki a következő epizód, ezért az első adás végén a következő hónapra ígértünk megjelenést

az a pillanat jelentőségteljes volt, amikor L. azzal fordult hozzám, csináljunk "podcastot" vagy így "podcastet", én egy csöppet kivártam, (legalábbis azt szeretném, ha a történelembe így kerülne be) és óvatosan (ujjongásomat nem kis energiaráfordításával visszatartva), szinte lehelve válaszoltam, jó. (ezen a ponton érdemes az Igazából szerelem filmet ahhoz a részhez pörgetni, ahol Sarah (Laura Linney) a karácsonyi céges partyról végre az imádott Karllal a lakásba érve egy pillanat türelmet kérve félrevonul...boldogságában ujjongani - no hasonlót éreztem én is a kérdéskor)

aztán két nap lelki rákészülést követően, épp vasárnap volt, Húsvét, mondtam, hogy akkor induljunk a konyhába, csináljuk meg azt a hangfelvételt a telefonnal

a megbeszélés rövid volt, a legfontosabbról beszélünk, a könyvekről, és megemlítjük a költészet napját is, egyeztettük, milyen sorrendben mutatkozunk be, ki mondja a podcast és ki az epizód témáját, és hogy ne legyen hosszú, L. beletörődött, hogy nem vágunk, avagy ahogy esik úgy puffan (a későbbiekben tervezünk egy adást a ......jaj nem spoilerezek, miről :D )

L. is, én is leemeltünk néhány könyvet a polcról, konyhaasztal közepén a telefon (nagypapa délutáni szunyán a szobában), és bekapcs

háromnegyed órát beszéltünk egy svungra, sem próbaverzió, sem " .assza meg, elszúrtam, vegyük újra" nem történt, mintha élőben adtuk volna, úgy készült a felvétel spontán 

és aztán vágatlanul ki is került Az ember lánya 

és azóta is kint van :D

köszönjük szépen a drukkolást, a jókívánságokat, hogy hallgatjátok!! <3

napéjegyenlőség

 1941.03.20.

egy kedves és időjárásos facebook csoportból megtudtadhattam, hogy akkor 17 fok volt a Dunántúlon, most 5 fok van Nagyzuglóban

és akkor 80

Ma reggel úgy ébredtem, hogy 2014. augusztus 28 óta várom/készülök ezt a napot/erre a napra. Akkor volt a rosszulléte, ami koszorúérműtéthez (2015) vezetett és aztán lazább-szorosabb gondoskodás követte.

Ami most éppen gondozás. De megérte. Mármint apám megérte a 80. születésnapját. És én is. És L. is, aki az éppen dühöngő covidja miatt online ünnepelt velünk. De ünnepeltünk. 

Nagyapám, az ő apja nem élte meg a 80.-at. Úgy tartják, januárban, már sötétben kiment aprítani egy kis fát. Már nem rakta a tűzre. Ott találták meg a bak mellett.

Most este van és napéjegyenlőség és nyugalom. L. állapota javul, az ajándék (eredeti 70-80 éves fotókból album, hozzá világító nagyító) talált, de a gombapörihez a teljeskiőrlésű) nokedli is legalább akkori örömöt okozott. 

A hiánnyal pedig ma nem foglalkozunk. Elmúlik.

fent: Zámbó Árpád és Gyula
balra a két fiú a nénjükkel
jobbra a szülőkkel id.Zámbó Gyula és Józsa Erzsébet
helyszín: Sand Kossuth utca 21.

mára elhunyt 227 beteg koronavírusban

napi morf....

 mindegy, hogy mit olvasunk? 

a kép illusztráció a könyvespolcomról

Üldögélő

 - Ma újjászületés van - ez a gondolat villant be a hosszú idő után végre újra kezdett meditáció gyakorlás után, és ez a gondolat széles mosolyra húzta nyomban a számat, tehát köszönöm, jól vagyok.

Jól? - ütköztem meg rögtön magamon, lehetek jól amikor.....és sorolni kezdtem magamban, hogy mibe vagyok, vagyunk családilag napok, hetek, hónapok, ország-világilag év, újfent családilag évek óta (?!)........igen, jól vagyok, olvastam, hogy van ilyen, hogy ínséges időben valahogy aklimatizálódik a szervezet és megtalálja az örömöt.....hát bekövetkezett.......pedig 3 napja még azt írtam cseten, hogy úgy érzem, mindig szarul vagyok.....de mégsem.....ez jó......meg is kellett örökítenem.

Köszönöm.

mára itthon elhunyt 131 koronavírusos beteg

meteorológiai tavasz

 ...és tényleg

egy tökéletes februárt záró hétvége után 

szombaton online színház a Katonából, Spíró: Széljegy a legjobb társaságban, L-ékkel és nagypapa is figyelt

vasárnap a nőkkel a hegyen erdőjárás, Identity és szauna-mélymerülés

mindez teliholddal fűszerezve

mi kell még? ................................................................................................................................................................................................................................................................................... stb. stb. stb....................dehogy, a világjárvány vége is elég lenne

almás-fahéjas helyett, körtés-narancsos-garam
masalás-gyömbéres lett

rakott brokkoli
bolognai szójaraguval és gerslivel

mára 84-en, ezzel átlépte az összes covidban elhalálozottak száma a 15ezret (15 058)

egymondatos

 nem akarok csak múltidőben beszélni

koronavírusban elhunyt 128 beteg

12. 24.

ez az ünnep most a pihenésé
igen, komolyan
pont, mint egy búrában (és persze, nem üvegben, mert azt Sylvia egy életre lenyúlta),
teszem, amit kell, és még érzések is rendre jönnek

- nyugtalanság, izgalom, feszültség, fájdalom, hiány, 

kiábrándultság, beletörődés, vidámság, egykedvűség, melankólia -,
aztán röpül az idő, 

és ez most nagyon vicces látvány, mert kacska verébszárnya nem bírja el az év súlyát,

bezzeg én sem, pedig

apu

élete értelme

eL á la zero waste karácsony <3 

113-an haltak meg mára itthon koronavírusban

nem megy nekem

rendben, valljunk színt, nem megy nekem ez a karácsony (hogy mi az, ami megy, azt hagyjuk most, majd egyszer, későbbre keresek olyat is) ez ebben az évben bebizonyosodott, se fantáziám, se lelkesedésem, se tehrbírásom, se kitartásom

élvezni szeretném, és van egy olyan szemtelen vágyam, hogy most nézzen midenki félre, tegye félre minden elvárását (ami velem és a karácsonyommal kapcsolatos), nézze el, hogy semmi ötletem nem lett, minek örülne, és ez, valjuk be, idén nem is idegesít különösebben, hanem beleszeretnék ülni egy kész karácsonyba, amit meg is teszek, amikor esténként a már napokkal ezelőtt üveggömbökkel és hagyományos gyertyaalakú égős fényfűzérrel feldíszített fenyőt nézem esténként elmélyülten

gyerek szeretnék lenni, gyerek, akinek a családja nem letudni szeretné a karácsonyt, és nem túllenni rajta, hanem benne lenni, vele lenni, megölelni, egymásra mosolyogni

már nem lehetek gyerek, és idén nincs ölelés, és az egymásra mosoly is veszélyes lehet

itt fejezem be a karácsonyparát, és mostantól mindig élvezni fogok minden ünnepet

mára elhunyt 144 koronavírusos beteg Magyarországon