zizzenet

a 15. lakás megtekintetése után ajánlatot tettem, és ugyanannyira féltem, hogy elfogadják, mint attól, hogy nem, mulatság tárgya lett a három napi vajúdás után tett ajánlat, mint a gép, mentünk arccal előre, a harmadik napon, a 19. lakás házába lépve, éreztük, megérkeztünk, másnap kisebb csapattal szemléztünk, néhány bizonytalanságot megneveztünk, aludtam rá egyet, és azt vettem észre, hogy -bár bekalkulálva a várható plusz költséget- ajánlatot tettem
kétszer kellett beszélnem a közvetítővel, míg elhitte, hogy ez ajánlat bizony, és kifejezett kérésemre ígérte meg, hogy a tulajdonosok elé terjeszti (nem volt pedig levesebb az irányár 90 százalékánál), majd pár óra múlva szomorú hangon búgta, hogy ajánlat elfogadva
így történt, a történetnek korán sincs vége, különösen, hogy most ugyan veszek, de még a húhacsakenneklegyenvége lakáseladásban is nyakig vagyok, és egyelőre nem látni, hogy hogyan lehet a kettőt összhangba hozni
azért ma örömködjünk

lakásblog

lakást nézünk
nagyon elégedetten nyugtáztuk a buszon, hogy a megtekintett lakás milyen jól megközelíthető......otthonról

a lakásvásárlói nagy bumm

szép kényelmesen árulgattuk a laksásunk 9 hónapja, jöttek-jövögettek, nézték-nézegették, de akinek valóban ez a lakás kellene, csak nem jött

egyszer csak egy lélektani határ alatt is laposan kúszó ajánlat után egy hétfői délután (pontosan fél 4-kor) betoppant egy pár, úgynagyjából 3 perc körülszimatolás után elém állt a vevőjelölt, és bemondta az ajánlatot

egy kicsit lefagytam, ingatlanos a jobbomon nógatóan nézett, hogy nosza, én megmakacsolva magam, köszöntem szépen, de át kell gondolnom, meg kell beszélnem

(ingatlanos spiccről visszaereszkedett teljes talpra és kiengedte a levegőt)

és mikor, és meddig- kavarta a levegőt ajánlattevő-, megyek tovább, mert ma lakást veszek- fordított az ingatlanos, igen vevő és eladó nem beszél közös nyelvet

estig- zúgtam

hány óra- jött a sürgetés

hét- mondtam ki, és már ott sem voltak, maradtam a lakással, amely most már ajánlat tárgya, a telefonommal, amelyen volt szufla, hogy téged és téged, és nem emlékszem, de talán téged is remegve felhívtalak, hogy ez történt, én így gondolom, te mit szólsz hozzá

egy óra múlva igent mondtam

az ezután következőket csak röviden mondom el, mert nem akarom megjegyezi, ha adtál-vetél, kitalálhatod, a másnapi szerződésaláírás után sorjáztak a személyes és telefonos kérdésbombák  a lakásra, a házra vonatkozóan, és én próbáltam az érzést elhessegetni, hogy vádlottként reagáljak, és csak az visszhangzott bennem, hogy „hát én akartam, én akartam?” , én nem tukmáltam, vártam volna nyugodtan tovább, ő ugrált előttem, hogy most és azonnal döntsek…

a szerződésben a határidők a vevő sajátos helyzetéből adódóan számomra hátrányosak, igen, aláírtam így is, és közben persze, hogy felrepültek a lakásárak az égbe, és most csak nézünk a magasba, és várjuk, hogy a nap sugarai elérjék, és zuhantában elkapjunk egy nekünk épp megfelelő lakásocskát, a miénket

házunk fája