avagy nőnapi túra, de ez nem igaz, ezt most találtam ki, mert március 9-én szombaton volt a kirándulás, és ugye hát az majdnem 8-a, épp annyira, amennyire mi majdnem az utcánk 11-es számú házában lakunk, de persze a 13-masban, pedig a 11-ben is néztünk egy pont ugyanilyen lakást, aztán pont úgy nem, ahogy a nőnap sem 9-e, csak a Balaton szelet, ami egy próba, a nagy 10 szeletes torta próbája, hogy egyáltalán bírjuk-e, a távot, a betont, a púpos hátizsákot, az persze biztos volt, hogy mi bírjuk, no de a testünk, ez a (és most nem Lilire gondolok) (nem) kicsit túlsúlyos, térd-és csípőizületileg berozsdásodott, rejtélyes (sarkantyúra negatív vizsgálat) sarok elégtelenséggel terhelt, két éve túraelvonásban senyvedő testünk mit szól ehhez a mélyvízhez......
köszönjük, jól vagyunk! (Lili is)
a fergeteges (á, dehogy) nőnapi buli (nem volt semmilyen) után - mi egy szolid, gongos hangfürdőn vettünk részt egy belvárosi bárházban -, mi Lilivel 6-kor keltünk, és csak kifejezetten ezen az úton kipróbálni szándékozó vadiúj lépésszámlálót felejtve otthon pont elértük a cuki piros vonatot a Déiben, ahol Anita - aki valszeg jóval korábban kelt az agglomeráciában - foglalta nekünk a helyet
nem húzom tovább az időt, a lényegre térek, a vonat tele volt, és nem próbáltuk használni a wc-t, mert a szomszéd csaj a zsepijével a kezében dolgavégezetlenül tért vissza onnan az orrát húzogatva, és mondta is a fiújának, hogy uuuundorííítóóó - így mi is inkább Anitáék nyaralójában teszteltük a mosdót, miután megismerkedtünk a másodpercek alatt a helyszínre érő szekuritisekkel, mert az a @rva riasztó működik ugyan, csak nem csipog, Anita szerint gyengélkedik, szerintem viszont szuper, így verné át a betörőket is, ahogy minket
most már tényleg nem húzom az időt, a lényegre térek, hiszen már 10-kor el is indultunk a háztól, ezzel egyidőben zajlott az 5. éve tartó mindennapi jóreggelt telefonos becsekkolásunk édesapámmal, és az aznapi 5 csepp eső érkezése,
de eközben már tényleg irányban voltunk Anita, Lili meg én Akarattyáról Almádi felé végig a (nem sárga) bicikliúton,
csak magam miatt írom, hogy megjegyezzem, Bakarattya-Bkenese-Bfűzfű és Balmádi, 22+km bruttó 6 órába telt míg az út mentén egy kellemes cukrászdára leltünk, és mivel előző nap nyitott, tesztelnünk kellett a dobostortát, és csoki mousse tortácskát is (ne felejtsük megjegyezni, a wc is rendben volt)
mit meséljek még? az idő kellemes tavaszi, volt napsütés, ború, rügyek és ibolyák, jókedv és kacagás (az utóbbi mondjuk inkább a végén, az almádi parton a lemenő napban ücsörögve és az állomáson a vonatra várva), megkapó volt Lili öröme az almádi szoborpark láttán és lenyűgözött, ahogy Anita lelki szemeit mozgósítva számolta össze a túra végére a talpán képződött vízhólyagjait, én meg csak úgy szimplán boldog voltam, hogy örülhetek, hogy élek.
most pedig jöjjenek a képek mindhármunk telójából:
 |
| Lili, Lilla, Anita |
 |
| a tóval szemben.... |
 |
| ....ez látszik |
 |
| itt élünk |
 |
| és itt járunk |
 |
| útkereszteződés |
 |
| a látszat csal, ez csak egy kis pihi |
 |
| pont ennyi kalóriát dolgoztunk le (brit) tudósok szerint |
 |
| az almádi sínek alatt helyi fotósok kiállítása |
 |
| A viszontlátásra (és ez komoly) |
