Elérkeztünk a jelenhez :), azaz az idei évhez. Következzen legutóbbi színházi élményem, melyet Lili unszolásának beéréseképp kedves netes ismerősöm feleslegessé vált jegyeinek köszönhetek :). No meg a sorsomnak, hogy - mint utólag a rádióból megtudtam- épp aznap ismét szerepátvételre került sor és így már teljesen kedvemre valóvá lett a szereposztás :)
2011-11-12 11:18 szombat
Nemzeti Színház 2011. november 9.
Sok-sok kritikus érzés kavarog bennem, az összegzés mégis az, hogy induljon el, aki még nem látta az Anton Serbán rendezte Három nővért a Nemzetiben, különösen amíg Udvaros-Kovács-Ónodi hölgykoszorúval láthatja. Mélyen a zsigereimben él és meghatározza viszonyulásomat a darabhoz egy-két Három nővér értelmezés (Ascher és Ruszt) központban a humorral és persze piroggal.
Az, hogy minden szereplő azonos, magas színvonalú alakítást nyújtott kellemes, biztonságos érzést adott, mondhatjuk, hogy ez minimum elvárás a nemzet színházától, de hát tudjuk, hogy ez azért mégiscsak ritka pillanat a színházi világban. Rendkívüli öröm volt Nagy Mari és Sinkó László ízléses játéka Anfisza és Csebutikin szerepében, figuráik végre megkapták azt a hangsúlyt és mélységet, amit megérdemelnek.
Az előadás hosszú, ami nem baj, viszont sok, túlburjánzó és szájbarágós, ami utóbbit többször látványosan díjazott a közönség, amiből azt érzékelhettem, hogy ma szeretjük, ha mindent megmutatnak, mindent elmagyaráznak, hogyan kell érteni, hogyan kell érezni...
Natasa például (Mészáros Piroska egyébként hibátlan játékában) első pillanattól harsány-erőszakos-bunkó-visszataszító, kétség sem férhet hozzá, hogy Ő a rossz, nem hiszem el, hogy Andrej képes feleségül kérni. Emlékeimben pedig még él az eleinte bátortalan, kellemesen nőies egyszerű lányból álságos, behízelgő modorú, mindenki fölött elhatalmasodó vérlázító hárpiává váló alak, aki ráadásul újdonsült rokonaitól eltanulva a társalgás és viselkedés szabályait megcsíphetetlenül terjeszti ki uralmát mindenre és mindenkire. Mondhatjuk, hogy ez a kifinomultság már avittos, hogy most az erő játszik, a dózer és az úthenger?
A második felvonásra már elveszti érdekességét egyes bizonyos csehovi szövegrészek újra-újra ismétlése és az elidegenítő mozdulat-hang effektekből is kevesebb több lenne. A zseniális Udvaros Dorottyának sem kellene 'a nagy feneket kerítünk' szövegnél hangsúlyosan beriszálni amúgy formás hátsóját.
A hagyományos prózai színjátszást mozgás-tánc-musical-cirkuszi elemekkel dúsítani jó ötlet, elismerés a színészeknek a maximálisan pontos koreográfiák és akrobatikák megjelenítéséért.
Andrej figuráját Csehov is így játszatná, Kuligint szerintem nem, de nagyon tetszene neki! Kuligin-Kulkában különösen az a jó, ahogy a társadalmi szerepét boldogan vállaló együgyű (itt a hangsúly az EGY-en van) tanító felcsillantja az elfogadó férjben megbúvó agresszivitást is. Alföldi azért jó választás Versinyin szerepére, mert így már értem, hogy az általános rajongás nem a sármos, régi ismerős szívtiprónak szól, hanem Moszkvának.
A négy fiatal „családi barát" jól adja, jó látni, jó hallani őket. A Csehovnál csak említett, városi elöljáróból Natasa szeretőjévé avanzsált Protapopov valós, erősen karikirozott megjelenítését az előadásban viszont azóta sem értem.
Mása jó, Mását szeretem most, hogy Kovács Patricia játsza.
A jelenlegi pedagógus társadalom pedig ha eddig nem nézett tükörbe, most szembesülhetett állapotával többek között Udvaros értekezletről hazavonszolódó játékában.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése