No, most képzeld el, a rántott patiszon ízére vágytam, ezért hosszas várakozás után, hátha valaki megszólít, hogy nem kérek-e, mert éppen sütött, a vonzás törvényét valószínüleg ösztönösen működtetve, meg lettem szólítva, hogy kérem-e, van-e kedvem elkészíteni a kettő szép, egészséges csillagtököt.
Volt, szombati ünnepi ebéd lett (azért ünnepi, mert mindig ünnep, ha főzök) (jó, azért is ünnepi, mert piszok sok idő a pucolás, panírozás és picike serpenyőben a pár darabonkénti kisütés + krumpli, kukorica, saláta), de mindannyiunknak nagyon ízlett, annak a meghívottnak is, aki felnőttkora ellenére először kóstolt patiszont (és komoly húsevő) és persze nekünk is Lilivel. A patiszonok Borsod vagy Nógrád megyéből származtak (majd megkérdezem azt a kedvest, akitől kaptam), és rendkívül erős héjjal rendelkeztek, valami furcsa és meglepő mozdulattal a kést tartó hüvelykujjam begyét bírtam megsebezni trancsírozás közben, de elég pontosan, mert gyorsan pirosra színeződött a kezemben szorongatott tökszelet, ilyenkor nagymamámtól tanulva első dolog, hogy gyorsan csap alá (előbb az ujjam, aztán a tök), majd belenyomtam az ujjam a sótartóba, jól mutatott rajta az enyhén rózsaszín himalája só, (ma már csak sajog és dagadt kicsit), és ekkor még csak az egyik patiszon felénél tartottam.
Aztán ilyen lett:
 |
| paradicsomsaláta (persze, a hagymás változat :) ) |
 |
| házi steakburgonyával |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése