Olvasónapló

Májusban is (ahogy áprilisban) egy könyvből kettő lett, de ez nem volt jó döntés, mert most márnem nem tudhatom, mennyire árnyékolta be a másodiknak kezdett könyv megítélését az első zsenialitása.

Mutatom az elsőt, azt amit feltétlenül  ajánlok olvasásra:

A fotón nem látszik túl jól, Tompa Andrea az író, ez az Omerta című műve 2017-ben jelent meg, és 2018-ban érdemelte ki a Libri irodalmi díjat (szakmai zsűri döntése alapján). Ennek apropóján hallgattam egy beszélgetést a szerzővel a Margó Fesztiválon és azon melegében meg is vettem.

Olvasására pedig most kerítettem sort, mert már istenbizony zavarban voltam a könyvszekrényre pillantva, ahol várt rám.

Nem tudtam, mit jelent az omerta és jóérzékkel nem is néztem utána, teljesen mindegy, hogy te hogy' teszel (mármint abban az esetben, ha te sem ismered alapból a szó jelentését), így is úgy is ütés történet ez, vagy ütős történetek ezek.

A fejezetek, Kali könyve, Vilmos könyve, Annuska könyve, Eleonóra könyve, a négy rész külön-külön is és egyben is kiad egy egészet, ami azért igencsak nagy truváj ebben a kortárs, egy bizonyos szintet megugró regényben igencsak ínséges időben.

Hogy miről szól? A felsorolt neveket viselő erdélyi emberek sorsán keresztül a romániai életről a háború utáni évektől a hatvanas évekig sallang, szentimentalizmus és ítéletmentesen, a különböző életutak felrajzolásával, amik olykor találkoznak, vagy találkozhatnának.

Vigyázat, mélyre megy, nekem annyira, hogy jelenleg (és azért van némi összehasonlítási alapom) az Omertát tartom a legjobb magyar regénynek, ezt is olvastatnám a középiskolában, mert annyira egyszerű, amit mondd, pl. hogy emberből vagyunk mindannyian, vagy ez mégsem ennyire egyszerű?

Kérdésem provokatív, bocs!

No, a másikról is gyorsan, az úgy volt, hogy utaztunk a távolsági buszon, és Omerta a csomagtartóban volt az utazótáskában, a kéziben pedig ez: 

Hát igen, ez is biztos egy nagyszerű könyv, csak én az Omerta egyharmadánál járva, annak világába, nyelvezetébe csurigmerülve voltam épp, úgyhogy egyáltalán nem hatott meg, ahogy egy az életébe belefáradt nyugdíjba készülő pszichológust visszahoz a fickósságba az utolsónak vállalt páciense.

p.s.: Olvassunk minden nap! 

p.s.2.: Vagy legalábbis gyakran.