frenákság

Még valamikor a múlt év vége felé történt, hogy feltűnt a Trafó indiai klasszikus zene hirdetése, és érintett lévén (azaz meg vagyok érintve az indiai zene által), meg is szólítottam Lilit, hogy legyen részünk együtt ebben az élményben, ezzel az ötletemmel rögtön sikerült a tervezett karácsonyi ajándékomról jóval idő előtt lerántani a leplet, de az élmény ITT  így is megvolt, ajánlom a sorozatot figyelmetekbe.  

Nos, ekkor lettem arra figyelmes, hogy a Frenák Pál Társulatot is meg lehetne nézni most már végre, annyira időben vagyunk a helyfoglaláshoz.

(Jó, ebben a hónapban össze fogom számolni, hány kulturális-művészeti élményben volt részem - hogy örüljek -, mozi, színház, koncert, kiállítás.)

Ebből gondolom, kiderül, hogy első találkozásom volt ez Frenák művészetével, de (félredobva minden szerénységet) anno egy alomban élve az éppen születő Szegedi Kortárs Balettel biztosra mentem (kimondva az igazságot), hogy ez jó lesz.

Azt persze nem tudom, és (őszintén) nem is érdekel, Frenák mit akart, az érdekel, hogy én mit kaptam, velem, mi történt, és most a végére ugrom, pityergéssel fűszerezett katartikus élményben volt részem, életem részévé kívánom tenni a Frenák előadásokat.

És most gyorsan túlleszek az egy negatívumon: egy pöttyet sötétebbre sikerült a világítás, mint ahogy azt én alakítottam volna. És lehet, hogy ez szándék volt, hogy fájjon nekem is valamilyen testrészem, így azonosulva a színpadon teljes testüket (ki)használókkal, de ugye nem érdekel az alkotói szándék, csak az, hogy bizony egy kicsit láthatóbban is üzenné nekem a színpadkép a sötét jelent, nem szükséges ahhoz ilyen jellegű komfort zóna kimozdítás.

W_ALL - akkor is tetszene a cím, ha a tánc nyelve nem lenne jellegéből adódóan alapvetően országhatárokon, nemzeteken, nyelveken átívelő műfaj, és így is tetszik, hogy nem beszélek idegen nyelvet, mert örülök, hogy ezzel az írásmóddal a MI MIND és a FAL is egyszerre kifejezhető, és mert valóban erről szól az előadás.

Nem árt emlékeztetni a mindenkori nézőt a fizikai és a mentális életterünkben már ledöntött vagy éppen épülő falakra, ami akkor is elválaszt, ha sötét (fekete) és akkor is, ha napraforgó táblának  (egyik asszociáció: kinyílott a pitypang - megírom) színezzük.

Merthogy itt a lényeg, a katarzis eszenciája: azt gondolom, arra asszociálok, amerre csak hagyom, hogy vigyen az elmém, ehhez ad nekem elég széles és élvezetes teret Frenák.

példa: Fal - puha, ruganyos, gumi, gumiszoba

úszó mozdulatok: víz, magzatvíz, élet, menekülés, sport, megúszása a helyzetnek

és aztán az egyik erős jelenet: csillogó vörös kezeslábasba burkolt férfi spicc cipőben lejtett a fal mentén, egy focista helyenként pontos célzásai kereszttüzében - a művészet tökön rúgása (hovatovább kiherélése)

Nem sorolom tovább, mindenféle élethelyzet ábrázolódik, amivel találkozunk a mindennapjainkban, és olyan, amivel nem, mindenféle kapcsolatok, kapcsolódások, jelenségek, érzelmek mozaikja, kapunk látványos elemeket, és szívünk húrjain is játszanak az alkotók, a hangok, zenék széles skálája szólal meg tökéletes egységet alkotva..., no itt álljunk meg egy szóra, mert eszembe jutott még egy számomra kiemelkedő momentum, mikor a színpadról csak jelbeszéd érkezik önmagában.....ültünk a nézőtéren néhány százan....

Frenák sok ponton megjeleníti ugyanazt (is) a tánc, a táncszínház nyelvén, mint P.B. prózai színházista, de míg Frenák alkotása könnyed, izzadságszagtól mentes (ami köztünk szólva elég nagy próbatétel ilyen fizikai megterhelést igénylő műfajnál, bocs :) ), hiteles, önazonos és távolról sem öncélú,  az utóbbi rendre egy dilettáns, önjelölt próféta vásári komédia szintjét is csak harsányságában elérő próbálkozás marad, néhány színésze minden tehetsége és szándéka ellenére.

Láttam még a Gyakori kérdéseket , jut eszembe a fenti gondolatról, ha arról még nem írtam, akkor majd jövök.