tudatosítsuk, az 1990-es évektől "a munkavállalók szolidaritási napja lett, a külsőségek elhagyásával számos helyen majálisokat rendeznek ilyenkor"
no és persze a szakszervezetek.... mert vannak még olyanok.... én is tagja vagyok egynek 1... vagy 2 éve.... de pont most gondolkodtam el, minek is léptem be...
Munkát! kenyeret! Munkát! kenyeret! jön a tömeg, a tömeg!
a teljes szöveg ITT
szerettem ezt a verset mondani, akkor ez volt a munkám....
no és persze a szakszervezetek.... mert vannak még olyanok.... én is tagja vagyok egynek 1... vagy 2 éve.... de pont most gondolkodtam el, minek is léptem be...
Munkát! kenyeret! Munkát! kenyeret! jön a tömeg, a tömeg!
a teljes szöveg ITT
szerettem ezt a verset mondani, akkor ez volt a munkám....
gyakran hallani, olvasni (különösen) művészektől, hogy milyen szerencséjük, hogy a hobbijuk a munkájuk, és mivel a hobbinkat szeretjük, természetes, hogy ez a hobbi-munka szerethető
gyors közbevetés, találkoztam olyan művészekkel is, akik patikamérlegen mérték az időt, és az energiát, amit a hobbi-munkájukkal töltöttek, és most a pénzről nem beszélek, mert ugye a hobbit akkor is űzzük, ha mi fizetünk érte......
aztán vannak a kevésbé szerencsések, akik abból a pénzből élnek, amit ők keresnek (nem apuci-anyuci-házastárs), közöttünk is akadnak sokan bizonyára, akik szeretik a munkájukat.....
akadnak? egyre bizonytalanabb vagyok a jajcsakaztnekérdezdmivanamunkahelyen, a nemtudommeddigbíromeztarobotot és az ennyipénzértaztántudodmikorhajtommagam kezdetű sóhajok, segélykiáltások után
lehet-e szeretni ma a munkát (itthon) ?
el tudjuk-e hessegetni az árnyékokat, ha vagyunk olyan szerencsések, hogy jó fizetést kapunk? vagy minden munkanap ébredéskor azt várjuk, mikor tehetjük le aznapra, vagy hétvégére, amikor végre azt csinálhatja mindenki, amit szeret.... és jó, ha életünk során megtaláltuk legalább ezt, hogy ne a pia-kábszer-kütyük legyenek a szabadidő-alternatíva...
vajon a földet művelő, állatokat tartó nagyapámtól, nagyanyámtól megkérdezte-e valaki, hogy szereti-e a munkáját; tették a dolgukat olyan természetességgel, ahogy felkel a nap, dobog a szív (bocs a nyálért, de elérzékenyültem), és én most gondolatban megkérdezem tőlük, és azt mondják csodálkozás nélkül, hát mi mást tehetnénk, ezt láttuk, ezt tanultuk, hogy dolgozni kell...
élet-munka-ünnep
vajon elérhetjük-e valaha, hogy mindenkinek az legyen a munkája, amit szeret?
 |
| a virágsövény mögött ott van a sandi temető |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése