Közel három hete nem folytattam a könyvet, amit olvasok, és amit még (ó, hol van már az a terv) tavaly terveztem befejezni: Karl Ove Knausgard: Harcom 6. A négyszázhuszadik oldal körül leálltam, és onnantól valahogy nem volt alkalmas sem a napszak, sem az idő, sem az állapot, hogy folytassam.....sorozatokat néztem, Lányok a vonalban (6 évad), Páros bevetés 3., Szexoktatás..., de az ovasási blokk maradt. Ma megnéztem, (konkrétan lapozgatva a könyvet), mi lehet az oka. Verselemzésbe, annak mentén pedig filozofálgatásba merült itt Knausgard, hoszabban és burjánzóbban, mint a korábbiakban, ez a tanulmányszerű ötven oldalt tesz ki az ezeregyszázból, ha úgy nézzük, semmiség. De kell-e ez? K.O.K.-nak minden bizonnyal így kerek a Harcom folyam, belepakol mindent, mi Ő, belekerül minden, mi lényege, "Nem adhatok mást, csak mi lényegem" (Lucifer mondja Madách: Az ember tragédiája Első színében), bár KOK Istent, Isten nevét fejtegeti, de lám, ahol az egyik, ott feltűnik a másik, a fekete és a fehér, yin yang....stb. De kell-e ez olvasónak, kell-e a korábbi pár oldal elmélkedések után az ötven oldalas dolgozat, ad-e az egészhez, vagy csak a szerző hatalmának demonstrációja, hogy ezt is megtehetem, olvastok?, faltok?, akkor nesztek, kaptok egy adagot az eddig (a blog írójának tudomása szerint) irodalomelméleti szakemberként el nem ismert oldalamból.
Oké, most már átrágom magam rajta.
UPDATE még aznap délután Magvető 2021. 254.oldal alján megértettem, hogy mit akar a szerző ezzel a dolgozattal itt és most. Tanulság: mindig adhatunk még egy esélyt
 |
| Paul Celan 1920-1970 |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése