Valamikor gondoltam egy merészet, amit most megvalósítunk Anitával.
Csütörtök van, a szabadság és az út holnap kezdődik, vonatjegy, hátiszák, túraruházat megvan, a lábbelikkel vagyok nagyon bajban, mert közel két éve bekrepált a jobb lábam (sarkam, talpam, lábfejem, nem, nem mutatott ki a röntgen sarkantyút, és itt meg is álltam a kutakodásban én balga), megfelelő cipőket, betéteket próbáltam beszerezni (eddig sikertelenül), így ez most némi (nem túlzás) rettegéssel tölt el, de lesz nálunk mindenféle kegyszer (masszázslabda és kenőcsök), mert Anitának meg a térde.....
Két, középkorú és távolról sem sportos alkatú nő indul útnak holnap.
Most olyanok jutnak eszembe még, hogy komfort zónából kilépés, ez a sokat vitatott, és sokszor nem a megfelelő helyen használt fogalom, de ide illik még a szintén trendi kihívás és a zarándoklat kifejezés is. De leginkább a komfortzóna elhagyása izgat, pl. milyen lesz tíz napig smink és könyv nélkül? (pszt, azért egy rúzs lesz nálam csak biztonság kedvéért, és persze újság könyv helyett, lehet, hogy így már ki se lépek a komfortzónámból? valszeg lesz még néhány terület, ahol kiléphetek)
Mi a célunk ezzel? Anitáét nem tudom, nekem az útonlevés a fő, a saját erő megtapasztalása, de kíváncsian várom, mi alakul még közben (igen, viszek füzetet és tollat is)
Máskor, ha otthontól távol vagyok, mindig jön az érzés, hogy hogyan fogom rendbe tenni, átalakítani a környezetem, elvégezni a régóta halogatottakat, felvenni új, hasznos szokásokat, tehát olyan emberré válni, amilyen lenni szeretnék. Ez az érzés már napok óta kísér, hosszú (belső)listát vezetek az elvégzendőkről, majd ha 10 nap múlva hazajövök.
Na, ez az első, amit itthon kell hagynom. A végtelenbe futó listázást ahelyett, hogy tenném. Most. Sorban. (Lám, máris alakulnak a célok.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése