Verskoncert

baromira össze akartam szedni a gondolataimat mielőtt ezt a posztot megírom, ez egy rendkívül fontos posztja életemnek, de gondolataim inkább szerte szaladnak és tova, az érzéseim is csak dúlnak, de leginkább boldog vagyok, és bár ez a történtek fényében nem meglepő, csak mint érzés furcsa

jelzem, szívesen hozzászokom

A dolog sokkal régebbre nyúlik vissza, de ez most nem fontos, ha elmész az előadásra, az összekötő szövegekből úgyis mindent megtudsz. 

Hivatalos voltam múlt vasárnap egy szobakoncertre (élemedett korom ellenére ez életem első szobakoncertje), barátságos, kellemes, polgári (remélem, a jelzők nem mondanak ellent egymásnak) lakás a Lipótvároson innen, a közönség kedves, érdeklődő, ismerős, vagy aki nem, az bemutatkozik a másiknak - konstalálom, és azt is, hogy felvehettem valszeg most is a "házon kívül vagyok" álarcot, mert rajtam bizony átnéz minden nem ismerős, mint a tiszta üvegen.

Az előadók mosolygósak, házigazdásak, türelmesek, bár a facebook eseménynél nyomatékosan kérve vagyunk, hogy pontosan érkezzünk, bevárunk minden késve érkezőt, közben majszoljuk az ezt-azt, amit hoztunk. Azért írom ilyen részletesen, hogy el tudd képzelni, mert magát az előadást nem írom le részletesen, csak az érzést, hogy valami csuda dolog történik itt, és én nagyon boldog vagyok, hogy a részese lehetek.

A szobaablak az esti óra ellenére nyitva, enyhe koratavasz...

....aztán katarzis, ilyen, mikor a tehetség megtalálja az útját, illetve a tehetségek a saját nyelvüket, és a világ legtermészetesebb módján, mintha mindig is együtt lélegeztek volna.

A produkció után a kedves felszólításra a közönség kötetlen beszélgetés keretében közkinccsé tette építő jellegű meglátásait, használatba vette a vendégkönyvet. (remélem, olvashatunk majd szemelvényeket belőle ITT )

Seres Lili Hanna & Gulyás Barna

A premier március 27-re esett, aha, a Színház Világnapjára, itt az Óvóhelyen.

A repertoár változott, bővült, így már egy felvonásnyit tesz ki a szöveg&zene. És a vasárnaphoz hasonlóan most is hat, igen erőteljesen az érzelmekre. Olyan sok minden használja, terheli az értelmünket, és mindig mindent meg akarunk érteni, ez az előadás arra játszik, hogy most,  ebben az órában engedd érezni magad.

A szöveg és a zene partnerként kulcsolódik egymásba, erősíti, hangsúlyozza egymást, míg mi asszociációink tengerében sodródunk, szépséges, ahogy az előadók előzékenyen engedik érvényesülni a másikat, és biztonságot ad a mosolyok állandósága a gyakran gyomorszájba vágó produkciók után.

Mi történik? Gitárszó és felolvasás? Szöveg és dallam? A kettő együtt így egy új, egy harmadik, de közös nyelvet ad, és semmit nem kell csinálnod, csak hallgatni őket, és ez az új nyelv máris a tiéd.

Az előadáson elhangzó szövegek egy része Seres Lili Hanna április 10-én megjelenő kötetében lesz olvasható, hallható pedig legközelebb április 8-án este 7-kor az Óvóhelyen.

Balaton szelet

avagy nőnapi túra, de ez nem igaz, ezt most találtam ki, mert március 9-én szombaton volt a kirándulás, és ugye hát az majdnem 8-a, épp annyira, amennyire mi majdnem az utcánk 11-es számú házában lakunk, de persze a 13-masban, pedig a 11-ben is néztünk egy pont ugyanilyen lakást, aztán pont úgy nem, ahogy a nőnap sem 9-e, csak a Balaton szelet, ami egy próba, a nagy 10 szeletes torta próbája, hogy egyáltalán bírjuk-e, a távot, a betont, a púpos hátizsákot, az persze biztos volt, hogy mi bírjuk, no de a testünk, ez a (és most nem Lilire gondolok)  (nem) kicsit túlsúlyos, térd-és csípőizületileg berozsdásodott, rejtélyes (sarkantyúra negatív vizsgálat) sarok elégtelenséggel terhelt, két éve túraelvonásban senyvedő testünk mit szól ehhez a mélyvízhez......

köszönjük, jól vagyunk! (Lili is)

a fergeteges (á, dehogy) nőnapi buli (nem volt semmilyen) után - mi egy szolid, gongos hangfürdőn vettünk részt egy belvárosi bárházban -, mi Lilivel 6-kor keltünk, és csak kifejezetten ezen az úton kipróbálni szándékozó vadiúj lépésszámlálót felejtve otthon pont elértük a cuki piros vonatot a Déiben, ahol Anita - aki valszeg jóval korábban kelt az agglomeráciában - foglalta nekünk a helyet

nem húzom tovább az időt, a lényegre térek, a vonat tele volt, és nem próbáltuk használni a wc-t, mert a szomszéd csaj a zsepijével a kezében dolgavégezetlenül tért vissza onnan az orrát húzogatva, és mondta is a fiújának, hogy uuuundorííítóóó - így mi is inkább Anitáék nyaralójában teszteltük a mosdót, miután megismerkedtünk a másodpercek alatt a helyszínre érő szekuritisekkel, mert az a @rva riasztó működik ugyan, csak nem csipog, Anita szerint gyengélkedik, szerintem viszont szuper, így verné át a betörőket is, ahogy minket

most már tényleg nem húzom az időt, a lényegre térek, hiszen már 10-kor el is indultunk a háztól, ezzel egyidőben zajlott az 5. éve tartó mindennapi jóreggelt telefonos becsekkolásunk édesapámmal, és az aznapi 5 csepp eső érkezése,

de eközben már tényleg irányban voltunk Anita, Lili meg én Akarattyáról Almádi felé végig a (nem sárga) bicikliúton,

csak magam miatt írom, hogy megjegyezzem, Bakarattya-Bkenese-Bfűzfű és Balmádi, 22+km bruttó 6 órába telt míg az út mentén egy kellemes cukrászdára leltünk, és mivel előző nap nyitott, tesztelnünk kellett a dobostortát, és csoki mousse tortácskát is (ne felejtsük megjegyezni, a wc is rendben volt)

mit meséljek még? az idő kellemes tavaszi, volt napsütés, ború, rügyek és ibolyák, jókedv és kacagás (az utóbbi mondjuk inkább a végén, az almádi parton a lemenő napban ücsörögve és az állomáson a vonatra várva), megkapó volt Lili öröme az almádi szoborpark láttán és lenyűgözött, ahogy Anita lelki szemeit mozgósítva számolta össze a túra végére a talpán képződött vízhólyagjait, én meg csak úgy szimplán boldog voltam, hogy örülhetek, hogy élek.

most pedig jöjjenek a képek mindhármunk telójából:

Lili, Lilla, Anita

a tóval szemben....

....ez látszik

itt élünk

és itt járunk

útkereszteződés

a látszat csal, ez csak egy kis pihi

pont ennyi kalóriát dolgoztunk le (brit) tudósok szerint

az almádi sínek alatt helyi fotósok kiállítása

A viszontlátásra
(és ez komoly)

februári tartalom

Adós vagyok (magamnak) a februári listával, mert csak kapkodtam a fejem, és alig bírtam követni (magam) egyik programból a másikba,

koncerttel indítottunk, indiai klasszikus zenét hallgattunk a Trafóban nagy örömömre, örömömre2, van kultusza itthon a műfajnak, ez a mienk már a XXV. része a sorozatnak,

egy hét múlva a Gyakori kérdések Stúdió K beli premierjén lehettünk, majd

a Puskin moziban spanyol nyelven felirattal láttuk ezt, ugye már te is?

A hét közepén újra Trafó, Frenák Pál Társulat, teljesen új az életemben, de milyen jó, hogy nem maradt ki (ha majd lesz bakancslistám, felírom, hogy pipa), következő előadásuk előjegyezve, mert egy pipa nem pipa,

aztán napsütéses pénteki (névnapi) Libegőzés után újra művészet, A bűnös szuper krimi dánul (szociális területen dolgozóknak különösen ajánlott, majd szólok is bent, hogy ideje lenne szervezet fejleszteni),

és hogy nehogy ellustuljak, másnap a Hidegháború, gyenge szóviccel hidegrázós üzenetű szerelmesfilm lengyelül a XX. század közepéről,

vasárnapra jutott egy finom kis kiállítás a Nemzeti Galériában Modern idők, állandó, de legalább olyan jó, mintha időszaki volna (ez vicc volt),  Vaszary János viszont nem viccesen belopta magát a szívembe,

a következő napokban hangfürdő, kártya parti, randi barátnőkkel, nőcsoport,

majd újra mozi, hindi nyelven Tű, cérna, szerelem , hogy nehogy elfelejtsem Indiát (vicc 2),

és Lili szülinapi ajándéka következik, élménylovaglás, Joker volt olyan szíves hátára engedni és egy órát poroszkálni velem a határban,

majd még aznap a szintén szülinapos Prae folyóiratot is felköszöntöttük, én tapssal, Lili felolvasással,

de a buli nem áll le, péntek este következő vágyteljesülés, beletáncolunk egy kicsit az éjszakába,

hogy aztán vidéken folytassuk az ünneplést, és aput se hagyjuk ki az Oscar díjas kultúrából, a kihirdetés előtt pár órával a zalaegerszegi Ady moziban, ma Art mozi, megnéztük a Zöld könyvet és nem bántuk meg (apu sem),

február utolsó négy napja csendben telt, két program volt már csak, jóga és randi barátnőkkel.

KÖSZI MINDENKINEK!