Aranyélet, láttátok?
Nem olvastam utána, ha érdekel, kutakodj bátran, van fenn anyag bőven, az első évad elkápráztatott a jellemábrázolással, a fordulatokkal, a cselekménnyel, a mai magyar valósággal, mert persze, hogy ez réteg és nem mindenki él így, de a szituációk, a gondolkodás, a megoldásmódok és a megoldások keresése is széles körben és általánosan jellemző....ránk, magyarországi magyarokra.
Az első évadot nézve még tudtam savanyúan ugyan, de mosolyogni, hogy lám-lám és nocsak-nocsak. Leborultam a női főszereplő, Ónodi Eszter nagysága előtt, aki nem egy-egy karakteri elem hangsúlyozásával operált, hanem egy tökéletesen valódi személyiség jellemzőit, viszonyulásait, reagálásait vonultatta fel a nyolc részben, ilyen árnyalt alakítást én életemben először láttam, már csak ezért is érdemes.
Most pörgettem végig a második évad részeit, helyenként egyik szememet egy tv vetélkedőn vagy más izgi tv műsoron tartva, a képméretet szigorúan a laptop közepén tartva, hogy ne lássam az apró részleteket, igen, a második nyolc rész az emberi jellemek bemutatása helyett a cselekményre megy rá, ami bajnak nem baj, nekem így kevésbé nézhető és nagyon vártam, hogy vége legyen.
Az első évadban szerintem Márkot, a fiút arcpirítóan rosszul játszó színész, a második szériában megtalálta magát, érvényes és hihető volt a játéka és még a beszéde is.
Döbrösi Laurát nagyon megkedveltem az első adagban, ahogy hányódik, tengődik és lengődik, benne sajnáltam a mai fiatalokat, érdeklődve figyeltem ezért, hova-merre is halad az új részekben.
A nyolcadik rész végére megerősödtem kedvelésemben, mert bár hét részig úgy tűnt, hogy egy sematikus, kisfantáziájú jövőtlenség az ő útja, csak jött a fordulat, finoman, natur színészi eszközökkel ábrázolva, partnerrel kimondatva. Csúcsélmény!
Számomra a második évad a Miklósi család gyerekeinek jellem és sorsalakulásáról, alakításáról szól, és nem, nem árulom el, merre veszik az irányt.
A Miklósi szülők korosztályához tartozva nehezen fogok felocsúdni a korszak (az elmúlt kb.25 év) ábrázolásától okozott sokkból, amin az sem könnyít (sőt!), hogy a hazai jelen állapotokat is hasonló színekkel és hangsúlyokkal ábrázolják az alkotók.
Az Aranyélet a sötét múlt és a sötét jövő bugyrait mutatja úgy, hogy ha csak picit belegondolsz, saját közeged működése is lassan feldereng (működést mondok, nem feltétlenül a konkrét történésekre gondolok), és indái észrevétlenül csavarodnak először bokád köré és húzni kezdenek módszeresen....lefelé......van kapaszkodó?
