Háy sztori

A gyerek az egyik ilyen családnál, mikor délutánra és nem ebédre volt hívva, ismerte meg például a melegszendvicset. Amiben nemcsak az volt újdonság, amilyen volt, hanem az is, hogy nem a társa édesanyja, hanem az apja készítette el. Finom volt a belül olvadt, fölül pirult sajt, a ropogós kenyér, nagyon ízlett a gyereknek, s arra gondolt, ha majd ő is tudós lesz, akkor ideköltözik egy ehhez hasonló lakásba, és reggeltől estig melegszendvicset eszik

*

A gyerek egy vidéki főiskolára került. Meg lehetne nevezni a várost, hogy például Szegedre, ami egyébként épp megfelelne a valóságnak, de valójában, ha valaki Budapest felől érkezik, nem érez semmiféle hierarchiát a városok között. Ugyanolyan istenhátamögötti helynek látszik mindegyik. Amikor leszáll a vonatról és beletoccsan az első pocsolyába, és tiszta latyakos szar lesz a nadrágja, csak annyit tud kinyögni magában, hogy mi a faszt keresek itt. S csak később, az ottlakás során, az alatt a rengeteg, kilátástalan ott töltött idő alatt talál ki efféléket, hogy mondjuk Szegeden mennyivel jobb, mint Debrecenben, ha épp Szeged a tartózkodási hely, de a Debrecenben élő pont fordítva, arra a következtetésre jut, hogy isteni szerencse, hogy nem Szegedre került, ösztönből tudta, hogy oda nem szabad. Némelyek hierarchiát is állítanak föl, egy példa a lehetségesek közül: Pécs, Szeged, Debrecen, Miskolc. De valójában semmiféle rendszer, semmiféle kényszerű elfogultság nem tudja kioltani e városok lényegi azonosságát, amit talán egyszerűen úgy lehetne megfogalmazni, hogy Budapesthez képest nincsenek, ahogyan Budapest sincs például Londonhoz vagy Párizshoz képest, ahogyan ezek a városok se léteznek a mindenség fővárosához képest, ha a mindenség fővárosa egyáltalán létezik....

*

Hát nem, az ő gyerekének más élete lesz. Nem kell neki a hálaadást végigcsinálnia minden vasárnapi ebédnél, ami az efféle budapesti családoknál tulajdonképpen kötelező, a szülők itt kötelezik a gyermekeiket arra, hogy a szülőkhöz való tartozást megvallják, olyan ez náluk, mint egy vallási szertartás, egy mise, amikor el kell mondani a családi hiszekegyet, a hiszek egy családbant, aztán az anya prédikációt tart a gyerekei sorsáról, utána a felajánlásairól beszél, az ebéden túl, ami persze már önmagában is egy adomány a gyerekeknek, s hogy milyen jó dolgokat eszelt ki számukra, a kapcsolatrendszerét és a pénzét hogyan tudja a gyerekei boldogulására fordítani, amennyiben a gyerekek továbbra is hálásnak mutatkoznak....

*

.....Azt gondolta akkor ez a gyerek, hogy szakít ezzel az élettel, ezzel a leszármazási sorral, hogy ő nem lesz ilyen, ő más lesz, ezeket az ősöket, akik hasonlóak lehettek az ő apjához, elég csak Káinra utalni, aki mennyire régen élt és mégis milyen gonosz volt, egy gyilkos, aki a saját testvérét sem átallotta. De ez a döntés nem hozott akkora változást, hogy a jövőben ne utálta volna az apját, vagy épp azt hozta, hogy minden eddiginél jobban utálja azt a minőséget, hogy apa, vagy csak arra gondolt, hogy minden megelőző apát utál, hogy gyűlöli azokat, akiktől származnak az emberek, az ősöket, s hogy innéttől új világ lesz, amikor is ő lesz az első apa....

*

Az asszony megértette és elfogadta ezt a dolgot és azóta egyedül feküdt le, s arra gondolt, hogy ez az ő sorsa, ami lehetne jobb is, de lehetne rosszabb is, sokkal rosszabb, ha például verné őt a férje, van olyan a tanárok között is. Hallotta például, hogy a gyakorlatitanár hetente legalább egyszer megveri a feleségét, teljesen ok nélkül. Az asszony meg nem tud mit csinálni, mert elválni mégsem mer egy faluban. Ott elválni maga az öngyilkosság. Mindenki az ura mellé állna, és senki nem hinne neki.....félt, hogy kiközösítik, mert olyan a falu, főleg a nők. Azok kivált gyűlölik, ha valaki közülük képes változtatni a sorsán.....

*

.....Mert ahogy a nőknél van ez a szép kontra intellektuális típus, úgy a férfiaknál a hallagatag és a locsogó, s a nők, ...különösen az olyanok, mint a lány is előnyben részesítik a hallgatag típust, akitől egy életen át lehet várni a meglepetést, hogy valami nagyon mélyet fog mondani, persze rendkívül halkan és rendkívül röviden, mondjuk két-három szóval lerántja a leplet a világ megismerhetetlen részéről, s a lány akkor azt mondhatja magának, hogy na ezért megérte ebben a csendben megöregedni. Annyira tudott nézni a semmibe, olyan áthatóan, s annyira tudott nem megszólalni, hogy egyszerűen a lánynak nem lehetett nem belészeretnie....

*

.....nagyon imponált a lánynak, aki ebben a társaságban üldögélt, véletlenül, mert a fiúk épp összefutottak vele az utcán és elhívták. Ennek a lánynak meg épp az volt a problémája, mint a legtöbb végzős lánynak, hogy tudta, vagy most szerez még ez alatt a fél év alatt férjet vagy lőttek az egésznek, s egy egészen rossz forgatókönyvet kell kövessen az élete, pusztán csak egy ilyen semmiség miatt, hogy pont nem ez alatt a négy év alatt jött össze neki a szerelem, mert későn érő például, azért, vagy mert nem annyira látványosan szép, vagy szép, de olyan a viselkedése, hogy abból egyetlen fiú sem gondolta volna, hogy ez a lány is szeretne valakit....

*

Meg azt is érezte, hogy ezt a kapcsolatot a lány kezdeményezi, s ez már eleve csökkentette benne a szerelem esélyét. Egész eddigi élete során hozzászokott, hogy ő koslat a nők után, ez volt neki az olaj az ő lelkének tüzére, a fordított eset nem tud kiváltani belőle igazi érzéseket. Ha nem kell érte megküzdeni, olyan, mint az ingyenebéd, hogy az ember csak kínjában gyűri le, vagy az ingyenes koncertek, amikor végig az ember fejében van, hogy biztos csak félgőzzel játszik a zenekar, vagy épp olyan zenekar, amelyik már csak ingyenkocerteken kap fellépési lehetőséget, s már hallani is vélte a melléfogásokat, az alulintonált éneket, a szétesettséget. Szóval ilyen volt neki a lány, egy ingyenkoncert, ami túl nagy érdeklődést nem tudott kiváltani a gyerekben, csak azt az ésszerű belátást, hogy manapság már annyira drágák a koncertjegyek, hogy egy ilyen kedvező alkalmat mindenképpen ki kell használni.

Teljesen szubjektíven válogatott és sorba rendezett részletek, a regényben megírt történet időrendiségét sem tartottam tiszteletben, és a gyerek mellett az idézetekkel megmutatom a lányt is, mert nem, nem egyedi sorsot olvasunk, tipikus a gyerek és tipikus a lány is, együtt egy tipikus pár, a 90-es éveket megelőző tipikus korszakban, vagy magadra ismersz, vagy a szomszédra, vagy régi-régi osztálytársra...., de biztos, hogy nem maradnak a kisbetűs köznevű alakok arctalan.

(a bejegyzés már a közzététel előtt frissítésre szorul: vagy apádra ismersz, vagy a szomszédra, vagy ovistársad keresztapjára-keresztanyjára....)